Hirdetés

Rise of the Tomb Raider - nem akartak senkit összezavarni

|

Már a Crystal Dynamics is mea culpázik, és hamut szór a fejére.

Hirdetés

Nehéz - és talán nem is érdemes - vitatkozni azzal az állítással, miszerint a Rise of the Tomb Raider exkluzivitásának bejelentése volt a Gamescom legnagyobb durranása. Legalábbis abban az értelemben, hogy egyetlen más hír sem rángatta meg ennyire a gamertársadalom bajszát.

Aztán persze kiderült, hogy a 2015-ös ünnepi időszakra várható játék esetében a kizárólagosság nem egészen azt jelenti, mint általában. A támogatott platformok köre kibővült az Xbox 360-nal is, valamint Phil Spencer tisztázott néhány félreértést. Így már tudjuk, hogy a Microsoft és a Square Enix, valamint a Crystal Dynamics között köttetett megállapodás egy szép napon lejár majd, hiszen nem Spencerék birtokolják a Tomb Raider IP-t. (Ahogy a Ryse és a Dead Rising brandeket sem, ezért is jöhet mindkettő PC-re.) Magyarán a szerződésben foglalt és érthető okokból nem publikus időintervallumot követően azt csinálnak vele a jogtulajdonosok, amit akarnak.

Másfél hetes hallgatás után a Crystal Dynamics is megszólalt végre az ügyben Tumblr-en, jelezve, hogy nehéz döntés volt.

"A célunk a lehető legjobb játékot megalkotni, és ezt az elképzelésünket a Microsoft segítségével tudjuk megvalósítani. A Microsoft Gamescom színpada tökéletes volt a bejelentésre, de arra már nem feltétlenül, hogy jobban belemenjünk a részletekbe. Nem állt szándékunkban a bejelentéssel bárkit is összezavarni."

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)