Rock Band 2 előzetes

Kapcsolódó játékok: Rock Band 2

ashe 2008. július 24. 14:01

Összeszedtük az összes elérhető információt a virtuális rockbandát szimuláló sikerjáték, a Rock Band folytatásáról.

Bevált recepten ne változtass, szól a bölcsesség, s a Harmonix éppen ezért nem is tervez igazán komoly újdonságokat a Rock Band 2-be.

"kisebb Tour Challenge feladatokba is belefutunk majd, ezek egy-egy adott előadó vagy album körül csoportosulnak"
Az első rész hatalmas sikere már garantálja az új epizód rajongótáborát is, s mivel már nem kell mindent egészen az alapoktól kezdeni, bőven jut idő az eddig kritizált részeket tökéletesre csiszolni. Nézzük elsőként tehát, mit sikerült kijavítani a Rock Band kritikus pontjaiból.

Rock Band 2 - 1. kp Rock Band 2 - 2. kp

Karosszék-zenészek
A játék megjelenésekor egyesek véleménye szerint kissé talán silány minőségű perifériákat nem csak kinézetre dolgozták át, hanem komolyabb fejlesztések is történtek. A dob lábpedálja immáron életerős fém megtestesülésben várja a taposást, így garantáltan nem fog eltörni, legfeljebb ha kedvenc vízilovunkat ültetjük a hangszerhez. Az új gitár külsőre nagyon hasonlít az eredetihez, azonban az ígéretek szerint a strum bart sikerült kicsit kipofozni, s az eszköz mindemellett automatikusan a tévéhez hangolja magát. További fontos változások történtek a kényelmi funkciók terén is. Kedvenc nótáinkból ezentúl saját gyorslistát állíthatunk össze, így nem kell állandóan a menüben barangolni értük, egy gombnyomással elindíthatjuk a kívánt számot. Egyszerűsödött az új játék indítása is, alig néhány pillanat, s a program máris készen áll arra, hogy három haverral megmutassuk, milyen is az igazi rockzene.

Rock Band 2 - 3. kp Rock Band 2 - 4. kp

Sufniból a PeCsába
Ha túl vagyunk az esti bulin, a barátok / barátnők már hazamentek, s mi kissé hasogató fejjel komolyabb kihívásra vágyunk, akkor a kampány módot kell keresnünk. A mostantól csak World Tour néven futó mókába végre egyedül is belevághatunk, kedvenc hangszerünkhöz pattanva. Világhódító utunk során kisebb Tour Challenge feladatokba is belefutunk majd, ezek egy-egy adott előadó vagy album körül csoportosulnak. Ahogy új számokat vásárolunk magunknak a neten keresztül, újabb kihívások is elérhetővé válnak. Megvalósul azok álma is, akik vanuatui ismerősükkel játszanák végig a World Tourt: az ígéretek szerint immáron online együttműködésre is lehetőség nyílik a bandatagok között. A netes opciók közé bekerült a Battle of the Bands is, ahol a rivális csapatok dönthetik el egymás között, kinek járna a Szigeten a Nagyszínpad.
Mivel sokan panaszkodtak a dobolás nehézségére, a Harmonix egy vadonatúj oktatást dobott össze, hogy immáron a legnehezebb fokozaton se legyen lehetetlen világszínvonalú szólókat nyomni.

Rock Band 2 - 5. kp Rock Band 2 - 6. kp

Jelen és múlt egybeforr
A végére hagytam a legnagyobb jóságot: a kiadó senkire sem erőlteti rá a kissé borsos árú hangszerek újbóli megvásárlását. Aki anno beszerezte az első Rock Bandet, az nyugodtan használhatja az eszközöket a második részben is, ráadásul a korábban letöltött zenéket is könnyedén átvihetjük a folytatásba. Ha mindehhez hozzátesszük a lemezre alapból felpasszírozott, kissé több mint nyolcvan nótát, s a saját számok létrehozásának lehetőségét, elmondhatjuk, hogy végre tényleg odafigyeltek a játékosok igényeire. Nem túlzás kijelenteni, hogy a Rock Band 2 még inkább a haveri összeröffenések részévé válhat a jövőben, miközben az elhivatott magányos farkasok is megtalálják benne számításukat.

Rock Band 2 - 17. kp Rock Band 2 - 8. kp

Rock Band 2 dallista

GameStar

Címkék: mtv games, harmonix, rock band, zene, rock


Rock Band 2 előzetes - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
bolics (2008. szeptember 29. 11:51)
Inaktív)
szar ez az egész játék.Egyszerűen fos
11
Blackestmetal666 (2008. augusztus 23. 11:23)
Inaktív)
...válasz 6. kommentre:
 
Szerintem 1-2-3-4-5 billentyűk lefogáshoz jobbak, mert az F5 messze van az F4 től, szóval mindig félrenyomom.
De igazi hangszer jobb!
10
Blackestmetal666 (2008. augusztus 23. 11:21)
Inaktív)
...válasz 8. kommentre:
 
Teljesen igazad van, dehát azoknak is kell szórakozás, akik mondjuk nem áldoznak rá 4-5 vagy több évet, hogy jól megtanuljanak gitározni.
Bár az 5 húros gitáron (mind itt, mind a guitar heroban, és a fofban) nagyokat rögök, végülis gondolom azért lett így, mert 1 embernek 5 ujja van egy kezén és hát a dagadt amerikai kölkök nehezen mozdítják meg a hurkás kezüket , szóval....mindegy.
De akkoris röhejes.
Amúgy nekem Fender gitárom van és remekül bevált.
Jó igen sokkal drágább mint a tiéd mindennel együtt (gitár + heveder + tok/táska hozzá + pengető + erősítő + kábel) kb 69000ft volt, de mindegy.
Szóval igaz egy olcsóbb gitár többet ér egy játéknál XDD
9
mx440 (2008. július 28. 00:26)
Inaktív)
GYerekek!Az ilyen szarokat tök értelmetlen megvenni.Jó persze jó buli meg minden,de találkoztam olyannal aki azt hitte hogy tud gitározni mert ezekkel játszik...odaadtam neki a gitárom(igazi),aztán a f@aszk@l@p a d húron az első 5 bundot tapogatta(nemtom talán Alexi Laiho solot akart tolni,de vhogy nem jött neki össze).Én úgy vok vele h inkább költöttem 4000 HUF al többet mint h ilyen(bocsánat a kifejezésért)szart vegyek!
Árak:
Harley Benton HBST 2: 29 990FT (A szett tartalma: Harley Benton MS-11 gitár, Harley Benton M-15 gyakorlóerősítő, hangoló, puhatok, heveder, pengetők, gitárkábel.)

Guitar Hero III: Legends of Rock + gitár
Ár: 25 990 Ft
Am a HB nagyon megbízható gitár,nekem is ilyenem(csak más színben).Szal:Vegyé HANGSZERT ha gitározni akarsz!
8
meckmester (2008. július 26. 09:25)
Dr. Gregory House (9/10)
Bírom hogy egyesek azt hiszik hogy ha ezzel tudnak játszani akkor itt már mindenki rocksztár meg rockbanda. De ennek köze nincs a zenéléshez gyerekek... Ez csak egy marketing fogás. Ez akár "Dancing Hero" vagy "Shitting in the Toilet Hero" is lehet (de a zenekar menőbb ezért rockband vagy guitarhero) a lényegen nem változtat hogy egy műanyag joystick-on kell csak felváltva nyomogatni a 4 színes kis gombot... Amennyibe ez a játék meg a műanyag biszb*szok kerülnek, annyiból már rendes hangszereket is lehet venni. Szal kerüljétek a játékboltokat, és irány a legközelebbi hangszeráruház!
7
kilipeti (2008. július 25. 11:06)
Inaktív)
...válasz 4. kommentre:
 
guitar heroban dob? miafenének? hát az csak a gitározásról szólt, mért kell belekeverni a dobot?
francba már hogy mindent elszúrnak a több pénz érdekében...
egyébként meg kiafrancnak van arra pénze hogy ilyen drága állatságokat vegyen... Annyiból már igazi gitárt és dobot is lehet kapni...
Én is GH3-mat billentyűzeten tolom, de lehet élvezni(úgy nyomom, mint Frets on Fire-be, F1-2-3-4-5 a húroknak, shift a pengetés, meg közelébe a kombókat beteszem, és fel lehet kapni mint egy gitárt, nem kell az asztalon nyomkorászni... Meg hát wireless, szal beállhatok a szoba másik végébe zúzni xD) jóaz.
6
jemo69 (2008. július 25. 07:42)
Inaktív)
Na, lesznek már itt sztárok
5
enge (2008. július 25. 00:40)
Inaktív)
A dob jobban izgat mint a gitár, és a GH-ban is lesz, jippé... [csakdrága]
4
Game555 (2008. július 24. 22:04)
Inaktív)
ez jó lesz nekem való
3
schreiber (2008. július 24. 18:32)
Inaktív)
talán itt egy bandát alakítasz nem csak egy gitárost
2
bali723 (2008. július 24. 14:48)
Jack Bauer (10/10)
Valamiért ez szimpatikusabb, mint a Guitar Hero
1
Oldal: 1 |

Rock Band 2

Fejlesztő: Harmonix

Kiadó: Elektrogames

Platform: Xbox 360, Playstation 3 | Stílus: Ügyességi

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

GS Hype - 2012.05.08. (Assassin's Creed 3,kinect,EA,Company of Heroes 2,Hitman)
Ha kedd akkor sajnos HP szokott híreket mondani... Na de tegyük túl magunkat ezen, lássuk a mai híreket, videókat.

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Spider-Man 2: The Game

1.160 Ft

AKTUÁLIS!

Használt játékok blokkolása: ebéd előtti elmélkedés

2012. május 26. 10:57

A kiadói oldal nem szeretné, de a játékosoknak határozott igényük van iránta, ezért ott van a piacon. Mi lehetne a megoldás, hogy ne legyen blokkolás?

Hitman: Sniper Challenge - 47-es a kulisszák mögött

Jó Reggelt! 2012.05.26.

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix