Hirdetés

Rock Band 4 bejelentés - Xbox One-ra és PS4-re jön, ráadásul még idén!

|

Vége a titkolózásnak és találgatásnak, a Harmonix bejelentette, hogy érkezik a Rock Band 4 PlayStation 4-re és Xbox One-ra!

Hirdetés

Ha most nagyon csendben maradtok egy pillanatra, akkor talán hallhatjátok, ahogy a budai part egyik egyetemének eldugott előadójában Paca tizenegy éves kislányokat meghazudtoló módon sikongat. Érkezik a Rock Band 4!

Tavaly még azt gondoltuk, hogy a fröccsentett műanyag hangszeres zenekaroknak befellegzett és a Rock Band szerelmesei már csak a GameNightokon hódolhatnak kedvenc játékuknak. Az utóbbi pár hónapban azonban rengeteg pletykát hallottunk azzal kapcsolatban, hogy a Rock Band sorozat még feltámadhat, a Harmonix pedig egészen mostanáig várt a bejelentéssel.

 

A Rock Band 4 kapcsán még nem tudunk túl sok mindent, de a fejlesztők annyit már most elmondtak, hogy egy teljesen új motort építettek a játékhoz. Jó hír továbbá, hogy a Rock Band 4 PlayStation 4-es és Xbox One-os változata is támogatja majd a PlayStation 3-as, illetve a Xbox 360-as perifériákat, tehát nem kell kukáznunk a sok-sok pénzért vásárolt eszközöket sem. Természetesen azért érkezik az újgenerációs változathoz egy új gitár és egy dobszerkó is. A zenék listájával kapcsolatban egyelőre csak annyit tudunk, hogy 2168 zenét már a megjelenés napján le lehet majd tölteni hozzá.

A Rock Band 4 megjelenés még idén várható, pontos dátumot még nem tudunk, de reméljük, hogy az sem késik már sokáig.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)