Hirdetés

Runeblade - az első okosórás kalandjáték

|

Nem biztos, hogy az okosórák annyira elterjednek, mint azt egyesek várják, de az biztos, hogy lesz egy stúdió, akik direkt ezekre gyártanak majd játékokat. Az ő első alkotásuk a Runeblade.

Hirdetés

Nem a Runeblade lesz az első, az Apple Watch-ra kiadott játék, de hozzá hasonló, komolyabb projektet egyelőre még nem láttunk. Az Everywear Games játéka egyelőre nem úgy tűnik, hogy megreformálná a játékipart, de mivel a játékot fejlesztő finn stúdió csak okosórákra dolgozik, a későbbiekben még kitalálhatnak valami innovatívabbat is.

Az ingyenesen letölthető játékban egy csatamágust alakítunk majd, az elénk pattanó szörnyeken pedig annál gyorsabban tudunk átgázolni, minél többet fejlesztettük a kardunkat, a varázslatainkat, illetve a felszerelésünk többi részét. A kiadott screenshotok alapján várnunk kell, míg egy-egy elsütött varázslatot újra használhatunk, ahogy a támadásainkat sem pörgethetjük megállás nélkül. Ez, és a cuccaink fejlesztése kiváló lehetőségnek tűnik a mobiljátékokból ismert mikrotranzakciók beépítésére.

Ha ezek ki is maradnának, az időmenedzsment mindenképp fontos része lesz a játéknak, a stúdió oldalán azt írják ugyanis,hogy  a játékaik „twitternyi adagokban" szállítják a szórakozást, ami alatt azt értik, hogy egyszerre nagyjából 5-15 másodpercet (!) kell eltöltenünk velük. Így nem meglepő, hogy a megjelenés után kiadott tartalmakkal együtt úgy gondolják, akár hónapokig, vagy évekig is tarthat majd egy játékuk befejezése. 

Az eddigiekből kiderülhetett, hogy nem a core gamereket célozzák meg a Runeblade-del, ahogy a honlapjukon írják: ”azon dolgozunk, hogy tökéletesítsük a viselhető gaming élményét, és mindenki életébe beépítsük". Már akinek van pénze egy iPhone-ra, plusz egy százezer forintnál többe kerülő okosórára.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)