Salt ügynök - filmkritika

Kapcsolódó játékok: Salt ügynök

Sophiaso 2010. augusztus 12. 14:00

A női Bourne betört a mozikba.

Angeline Jolie eddigi karrierjét szemlélve úgy tűnik, a művésznő szeret gyökeresen eltérő műfajú filmekben játszani. Többarcúsága általában remek színészi játékkal párosul, és Angelina képes újra és újra megújulni a különböző szerepek kedvéért. Bár repertoárjában már több akciófilmmel is találkozhattunk (Hackers, Lara Croft, Mr. és Mrs. Smith, Wanted), a 2008 óta szabadságon lévő színésznő a Salt ügynök című, igencsak eseménydús titkosszolgálatis mozival tér vissza, melyet ráadásul franchise-zá szeretne kiterjeszteni.

Az ezúttal többnyire szőke hajkoronával tündöklő asszony CIA-ügynököt alakít Phillip Noyce (A csendes amerikai, Csontember) filmjében. A történet új színt visz a megszokott kém-kettősügynök-árulás sémájába, ugyanis újfajta ellenség és újfajta ügynöktípus jelenik meg benne. Az alapkonfliktust már az előzetes lelövi nekünk: egy orosz kém sétál be a CIA főhadiszállására, kihallgatása közben pedig meggyanúsítja Evelyn Salt ügynököt (Jolie) azzal, hogy valójában orosz kém. A férfi, Orlov (Daniel Olbrychski) érdekes történetet mesél: állítása szerint a KA fedőnevű szuperkatona-projekt nem csupán legenda, hanem pontról pontra megtervezett, titkos hadművelet, melynek résztvevői egytől egyig hatalmas és nagyszabású tervek végrehajtására hivatottak. A katonák kiképzésüket gyermekkorukban kapták meg, előbb tanultak meg célországuk nyelvén, mint oroszul, és a különböző képességeik mellett lojalitásuk a legbiztosabb. Ezek a gyermekek (csernovok és csernovák) korán elkerülnek külföldre, és egész életüket annak a tudatában élik, hogy egyszer majd eljön értük orosz tanítójuk, akinek segédletével befejezhetik küldetésüket. Orlov szerint Evelyn Salt is ilyen csernova, és feladata, hogy az éppen Amerikában tartózkodó orosz elnököt kiiktassa hivatalából. A Salt ügynök tehát nem csak alapsémákra épülő titkosszolgálatis film: kettős ügynökei, hősei és antihősei szuperképeségekkel vannak felruházva, kissé képtelen egyszemélyes hadjárataik pedig James Bondot vagy Jason Bourne-t idézik. Angelina Jolie képében megszületett hát a női szuper(anti)hős, a modern Mata Hari, aki szépségével és tudásával egész Amerikát, de még Oroszországot is ki tudja játszani. Szerencsére mi, a film nézői is változó impulzusokat kapunk azzal kapcsolatban, hogy Salt ügynök valóban orosz kém-e, és meglepően sokáig tud kétségek közt tartani minket az alkotás. A befejezés ugyan események tekintetében tartogathat váratlan fordulatokat, de azok nem meglepőek és nem is felemelőek (semmi olyan, amit máshol ne láttunk volna), de a film javára válik, hogy a végszó viszont nem is hollywoodi: nincs katarzis, nincs elégtétel, van viszont hely egy következő résznek, vagy akár egész franchise-nak, csakúgy, ahogy Angelina Jolie szerette volna.


Ami a csövön kifér
A Salt ügynök igazi újdonsága tehát a kettős ügynöklét új aspektusokkal való felruházása. A női Bourne kemény, tökös és dühös, de nem fél megmutatni feminin oldalát, amelyet nem (csak) csábításra használ. Ez a feminin oldal azonban giccses, a filmben nem sikerült igazán jól ábrázolni a személyes érzelmeket. Ez javarészt a csak „megfelelő" színészi játéknak köszönhető: úgy tűnt, mindenki annyit nyújtott, amennyi éppen elegendő volt a szerephez. Ugyan szereplők tekintetében egyedül az amerikai elnököt megformáló vízfejű Hunt Blockot tartom kifejezetten rossz választásnak, egyértelmű, hogy Angelina Jolie és Liev Schreiber is játszott már sokkal meggyőzőbben más filmekben.


Liev Schreiber
Akció tekintetében a rendező (a már említett Phillip Noyce) jól végezte dolgát. A mozi pörgős, izgalmas, nem sokat sejtető, és sikeresen túlszárnyalja az utóbbi néhány év akció-kínálatát. Titkosszolgálatos filmek tekintetében a Quantum csendjé-vel történeti és színészi szempontból is maximálisan fel tudja venni a harcot, az izgalmassági faktor pedig talán magasabb is, mint az említett James Bond-filmben. Nincs tehát mással dolgunk, mint egy pörgős nyáresti mozival, ami ugyan nem fog világot rengetni, de tökéletesen kikapcsolja a nézőt másfél órára. Hogy végül tényleg sorozat lesz-e a műből, eldönti az idő, de egy jól megrendezett akciófilmre mindig van kereslet, így nem kizárt, hogy hamarosan már a Salt 2-t nézhetjük a moziban, és nem fogunk rossz szájízzel beülni rá az első után.

    Pro:
  • kevésbé kiszámítható
  • új kettősügyök-típus
  • szórakoztató
    Kontra:
  • közepes színészi játék
  • semmi olyan, amit ne láttunk volna már
70

Címkék: Salt, Angelina Jolie, film, filmkritika, lezser, 2010, akció, krimi, kém, titkosügynök


Salt ügynök - filmkritika - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | következő... |
MC-CMAR (2010. szeptember 05. 21:16)
Inaktív)
Salt ügynök 2 a bors bosszúja!
Salt ügynök 3 a ketchup színre lép!
Salt ügynök 4 egy kifosztott burgerking
23
catilina (2010. augusztus 30. 10:53)
Sheldon Cooper (5/10)
...válasz szimilko 19. kommentre:
 
„Az "új kettősügyök-típus" és a "semmi olyan, amit ne láttunk volna már" nem áll ellentétben egymással?

(a kettős ügynök 2 szó, amit máshol jól írtál, itt biztos véletlen maradt egybe )”


Itt is jól írta: a mozgószabály rántja egybe.
22
szimilko (2010. augusztus 29. 18:50)
Inaktív)
Én megnéztem a filmet, "kettős ügynökei, hősei és antihősei szuperképeségekkel vannak felruházva" - én ezt valahogy nem vettem észre...
21
szimilko (2010. augusztus 29. 18:47)
Inaktív)
#17
Amúgy nem 1 elnököt, hanem 2-t, de ez már részletkérdés Van benne némi újdonság, ami miatt meg lehet nézni 1x, de többször nem nagyon...
20
szimilko (2010. augusztus 29. 18:46)
Inaktív)
Az "új kettősügyök-típus" és a "semmi olyan, amit ne láttunk volna már" nem áll ellentétben egymással?
19
Sophiaso (2010. augusztus 25. 17:28)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz catilina 17. kommentre:
 
szerencsére az, hogy az elnököt meg akarják ölni, és ez az egész probléma ezzel együtt, csak egy állomás a filmben - ez nem is a főcél és nem is a lényeg. viszont tökéletesen igazad van, hogy láttunk már ilyet ezt igyekeztem kihangsúlyozni is.
18
catilina (2010. augusztus 22. 11:03)
Sheldon Cooper (5/10)
Jaj! Végre egy olyan film, amilyen még sosem volt! Szexis, dögös kemény, mégis nőies csaj főszereplő, orosz titkosszolgák amerikai titkosszolgák ellen! El akarnak tenni egy elnököt láb alól, ráadásul lehet, hogy még folytatása is lesz! Na jó, azt hiszem már megvan, mit nem nézek meg a jövő héten.

Ebben a filmben minden megtalálható, amiért hihetetlenül unom az akciófilmeket. Nekem nulla. Valahogy nem tudok szívből aggódni egy elnökért. A 825782. „Jaj, meg fogják ölni az elnököt!” sémára épülő film után legalábbis elég magas immunitásra tettem szert.
17
tari.richard (2010. augusztus 19. 13:50)
Inaktív)
Nem rossz film de az tény hogy egyszernézős.
16
BaldGhost (2010. augusztus 14. 22:26)
Inaktív)
Nekem,tipikusan egyszer nézős...:D nem volt valami nagy szám,de körülbelül nekem 10/6.5 többet nem érdemel :D és Liev Schreiber tényleg jó színész!
15
Gjiger (2010. augusztus 14. 08:20)
Inaktív)
Ha meglátom valahol ennek a filmnek a plakátját, akkor az jut eszembe, hogy Angelina nagymamakorban is üldözni fogja a rossz fiúkat? Tudom, hogy más szerep, de a Wantedhoz képest ahogy kinéz... Mondjuk szert tett pár újabb gyerekre, az is tény....
14
Sophiaso (2010. augusztus 13. 12:33)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Benczuur 12. kommentre:
 
pedig de. ilyen filmnél pontosan a megvalósítás viszi el a prímet, mint ahogy te is írtad pl. a látvány az nagyon is a megvalósítás kategóriájába tartozik. ha a történet érdekes, akkor a színészi játéknak is annak kell lennie, összefügg a kettő. jó történet és nulla színészi játék vagy jó színészi játék és nulla történet nem fog jó filmet "generálni". ha a látvány jó, de a többi mellékes, akkor sem jó film, ilyenre rengeteg példa van. esetünkben azonban a megvalósítás kategóriájába a színészi játék nagyon is beleesik, hiszen azt kell elhitetniük velünk, hogy kémek, vagy épp azt, hogy nem kémek. ilyen szempontból nem hibádzik a játék, és ezért 70 pontos a film mondjuk, nem 50.
13
Benczuur (2010. augusztus 13. 09:18)
Inaktív)
Közepes színészi játék, haha Ilyen filmnél mondjuk nem is az alakítás fogja elvinni a prímet, hanem a látvány + a történet. Megvalósítás az már mellékes
12
Ricsi_Gamer (2010. augusztus 12. 20:01)
Inaktív)
Angelina Jolie jó!
11
Hofi (2010. augusztus 12. 17:49)
Jack Bauer (10/10)
Angelina Jolie ezekkel a komoly fejekkel olyan vicces. Mintha kemény lenne és közben pampulít a szájával
10
R0g3r (2010. augusztus 12. 17:03)
Inaktív)
Jó film ez. Én mondjuk többet adnék rá,de ízlés kérdése.
9
kovidomi01 (2010. augusztus 12. 15:58)
Jack Bauer (10/10)
Pro: kevésbé kiszámítható... Na az ilyen filmeket szeretem
8
hiroki (2010. augusztus 12. 15:51)
Jack Bauer (10/10)
nem baj, akkor is megnézem...
7
skoda120 (2010. augusztus 12. 15:34)
Dr. Gregory House (9/10)
majd eccer megnézem
6
BeatUhse (2010. augusztus 12. 15:32)
Dr. Gregory House (9/10)
Nem láttam a filmet de Liev Schreiber nagy színész. Bírom a csávót.
5
xboy1024 (2010. augusztus 12. 14:41)
Jack Bauer (10/10)
Még nem láttam, de nem fogom kihagyni
4
Oldal: 1 | 2 | következő... |

Salt ügynök

Fejlesztő: Filmkritika

Kiadó: Filmkritika

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Salt ügynök - elozetes
A Salt ügynök című, Angelina Jolie főszereplésével készült amerikai akcióthriller szinkronizált előzetese.

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Sims 3 és Leszáll az éj csomag

11.990 Ft

AJÁNLOTT JÁTÉKOK

AKTUÁLIS!

Használt játékok blokkolása: ebéd előtti elmélkedés

2012. május 26. 10:57

A kiadói oldal nem szeretné, de a játékosoknak határozott igényük van iránta, ezért ott van a piacon. Mi lehetne a megoldás, hogy ne legyen blokkolás?

Hitman: Sniper Challenge - 47-es a kulisszák mögött

Jó Reggelt! 2012.05.26.

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix