Mostanában sűrűn csuklanak a horvát fejlesztők szülei a rengeteg bug miatt.
November 22-én rajtolt el a régóta várt Serious Sam 3: BFE, de a bemutatkozás nem sikerült oly tökéletesre, mint azt a fejlesztők, és pláne a kiadó szerette volna.
Az egyelőre csak Steamen keresztül elérhető alkotás a tervek szerint Xbox 360 és PlayStation 3 konzolokon is napvilágot lát majd valamikor, de egyik platformhoz sem társítottak még hozzá konkrét megjelenési dátumot. Az első értékelések úgy 7/10-re taksálják a Croteam legújabb játékát, dicsérve a grafikát és a zenét, miközben felróják a bugok gyakori előfordulását.
Szükség van hát néhány tapaszra, nem is egyre, hiszen a legutóbbi például hazavágta, az egyes, kettes, kilences és tizenkettes pályák mentéseit. A játékosokat azért érintette ez különösen kellemetlenül, mert a Serious Sam 3: BFE óriási pályáinak teljesítése nem egy esetben órákat vesz igénybe. A fejlesztők állítják, hogy megtalálták a probléma forrását és a lehető leghamarabb kiadják az új javítást.
Serious Sam 3 - Tönkretette a mentéseket a patch - Kommentek
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak
minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen
felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat
szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Elsősorban a minél jobb Pc-s verziót akarták megcsinálni, elvégre elsósorban PC-s játék. A konzolos verziók 2012-ben jönnek majd valamikor, akármennyire is utálják a konzolokat a Croteam. X360-ra lesz a legkönnyebb átcsapni, elvégre a PC-s verzió is tökéletesen támogatja a controllert.
Hmm, bár fura a cikk. Nézegettem a legelső teszteket, és a legtöbb inkább 9-8-at adott rá, és csak egy teszt említette meg a bugokat (amikből tényleg nincs sok, azon dolgoztunk az utóbbi két hétben éjjel nappal).
Jah, hamarosan kint lesz a patch, a problémát nem a tesztelés hiányossága okozta, csupán egy kis félrenézés (véletlenül bennehagytak pár fájlt a béta verzióból). Na de meglehet nyugodni, a Croteam tagjai is emberből vannak, és 25/8 órában dolgoztak a játékon az utóbbi két hétben így ez tényleg csak egy véletlen volt. A legelső kommentelő meg elmehet Oda.
És pont ahogy most írom ezeket a sorokat kezdett el letöltődni az új patch, nesztek. :D
Én nem találkoztam a patch után kipurcant mentésekkel. Egyébként minden FPS kedvelőnek csak ajánlani tudom. Egy játék ami megéri az árát. Amin a legnagyobbat pislogtam az a split-screen coop és multi. Pedig ez az opció PC-n fehér holló formájában szokott kivetülni.
Kezet foghatnak a dice-al, mert azok se tudnak normális patcht csinálni.
Amúgy nem is tudtam, hogy ez a játék idén jelenik meg pc-re. Valamiért 2012-re emlékeszek
Serious Sam 3 BFE Teaser Trailer
Komoly Sam legújabb missziójának reklámvideója. Barátunk tényleg nagyon komoly lesz ismét. Egyszer megnézném őt, ahogy Duke Nukem-mel multiban irtják az ufo-kat.
A Chronic Dev Team kiadta az Absinthe 2.0-ás verzióját, mely támogatja a legtöbb Apple eszközt, ráadásul untethered módon képes jailbreakelni egyetlen gombnyomással.
Prometheus - Eredet feliratos összeállítás 2012. május 26. 10:24 Feliratos összeállítás érkezett a várva várt Prometheus-hoz (16), amelyben a film alapjául szolgáló feltevésekről mesél a rendező és a film több alkotója.
The Walking Dead: Episode 1 - Teszt A Telltale Games a kalandjátékokat manapság igen sajátosan értelmezi. Ennek legújabb bizonyítéka a Walking Dead legelső része!