Sherlock Holmes 2 és DC Comics adaptációk a Warnertől

Chavalier 2010. május 28. 12:52

Az első rész némileg váratlan sikerétől megittasodott Warner Bros. december közepére tűzte ki a Sherlock Holmes második rész bemutatójának időpontját.

A Robert Downey Jr. (Sherlock Holmes) és Jude Law (Dr. John Watson) főszereplésével forgatott mozifilm jobban teljesített a pénztáraknál, mint azt bárki remélni merte. Nem Guy Ritchie rendezői képességeit, vagy a pazar színészgárda tehetségét vonták kétségbe, inkább attól lehetett tartani, hogy a világhírű viktoriánus detektív kalandjai ma már kevesebb embert érdekelnek, mint teszem azt, egy emberöltővel ezelőtt.



Szerencsére a tamáskodókra rácáfolt a mozikba tóduló közönség, így a 90 milliós költségvetésből kihozott film mára közel 516 millió dollár bevételt termelt. Ennél kisebb siker is folytatások készítésére szokta sarkallni a stúdiókat, a Warner döntéshozói pedig megérezhettek valamit a levegőben, mert még a Sherlock Holmes tavaly decemberi bemutatója előtt kiszivárogtatták a sajtónak, hogy franchise-ban gondolkodnak, s egy esetleges folytatásban Brad Pittet tudnák elképzelni Moriarty professzor szerepében.
Arról ugyan még nincs hír, hogy a színész mit szólt a felvetéshez, netán vállalná-e a feladatot, ám azt már biztosra vehetjük, hogy legkésőbb a 2011 december 16-ra tervezett premiert követően kiderül, ki alakítja majd Holmes nemezisét.



Szintén örömteli hír lehet - elsősorban képregényrajongók számára -, hogy a Warner már csak hajszálnyira van attól, hogy zöld utat adjon a Flash adaptációnak. Barry Meyer, az igazgatótanács tagja befektetők előtt megélt erről megemlítve, hogy felmerült egy 2012 karácsonya környékén bemutatandó Superman folytatás ötlete is.
Hogy ezekből mikor lesz tényleges film, meg sem kísérelném megjósolni, főként annak tudatában, hogy a DC Comics karakterek közül Wonder Woman és Aquaman is számíthat egy filmre az előttünk álló évtizedben. Ami biztosra vehető, az a jövőre érkező Green Lantern Ryan Reynolds főszereplésével. S akkor még nem is szóltam a Christopher és Jonathan Nolan-féle újragondolt Batman-széria tervezett harmadik felvonásáról.

Címkék: lezser, sherlock holmes, folytatás, mozi, film, hollywood, warner, dc, comics, flash, adaptáció, premier


Sherlock Holmes 2 és DC Comics adaptációk a Warnertől - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | következő... |
Vendetta (2010. június 02. 17:50)
Jack Bauer (10/10)
Tényleg nem volt rossz az első rész!! Kíváncsian várom a 2. részt is!
21
Brakeee (2010. május 31. 20:50)
Adama admirális (8/10)
Az első rész nagyon tetszett, remélem, hogy ez is jó lesz!
20
Tomy88Trance (2010. május 29. 10:53)
Dr. Gregory House (9/10)
Ez egy nagyon raj film volt, várós a második rész
19
hagymaschips (2010. május 29. 09:21)
Inaktív)
ha jól emlékszem minor cliffhanger volt a sherlock film vége, úgyhogy már annak készítésekor tervbe volt(ak) véve a folytatás(ok)
18
slawter (2010. május 29. 01:20)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Gatee 5. kommentre:
 
Az eddigi Holmes filmek nagyon jók voltak...
17
Cold_Fear (2010. május 28. 21:39)
Jack Bauer (10/10)
Remek hír, nekem is nagyon tetszett az első rész, úgyhogy várom a folytatást.
16
slipknotboy (2010. május 28. 21:11)
Jack Bauer (10/10)
ha ennyire jó film akkor meg fogom nézni
15
Cris88 (2010. május 28. 16:26)
Inaktív)
Jó volt az 1, jó lesz a 2is
14
zoe444 (2010. május 28. 16:14)
Jack Bauer (10/10)
Szerintem a színészgárda és Guy Ritchie miatt már eleve sikerre volt ítélve a film.

Egyik kedvenc filmem a Lock, Stock and Two Smoking Barrels, egyik kedvenc színészem pedig Robert Downey Jr. Azt hiszem, innentől már nem kell ecsetelnem, miért néztem meg. És gondolom, nem vagyok egyedül.
Az igaz, hogy valószínűleg Sherlock Holmes manapság már nem [volt] olyan népszerű (magamból is kiindulva...), de mindennek van egy másik oldala is.

Jah, és persze nagyon jó lett az első rész. Várom a másodikat.
13
Bladeen16 (2010. május 28. 16:11)
Inaktív)
...válasz ricska1 2. kommentre:
 
egyet értek meg néztem vagy 6x az első részt nem lehet megunni
12
Drazhar (2010. május 28. 15:06)
Dr. Gregory House (9/10)
nem Nolan fogja rendezni, de ugyanazt a kreatív alkotógárdát kérték fel, jól tudod úgyhogy talán Superman is újra menő lehet
11
Drazhar (2010. május 28. 15:05)
Dr. Gregory House (9/10)
nagyon jó film, kellő humor faktor, örülök a 2. résznek
10
LX (2010. május 28. 14:57)
Inaktív)
Ha már Flash filmet csinálnak, és teszem azt jól sikerülne, akkor vajon melyik Flash lenne? Én Wally West-re szavazok :D
9
Lostos (2010. május 28. 14:18)
Inaktív)
Nem reg neztem meg nekem nagyon bejött. 9/10 !!!!
8
dahneey (2010. május 28. 13:46)
Inaktív)
én olvastam egy hírt hogy supermanhez is nolanéket akarják kérni, akkor biztos nem lesz rossz. holmest meg várom, az első marha jó volt
7
FulhamNorby (2010. május 28. 13:43)
Jack Bauer (10/10)
...válasz slawter 4. kommentre:
 
Látod érhetnek még meglepetések
6
Gatee (2010. május 28. 13:37)
John Locke (7/10)
Először én is kétkedve fogadtam azthittem ilyen betokosodott régimódi film lesz mint az eddigiek de haverom unszolására megnéztem és nagyon kellemesen csalódtam, nagyon korrekt a feldolgozás és 1 új színt ad az egésznek, szerintem ez 1 jó irány és várom a folytatást.
5
slawter (2010. május 28. 13:34)
Jack Bauer (10/10)
...válasz FulhamNorby 3. kommentre:
 
Csak leírtam, miben reménykedek :D nem hittem, hogy találkozok olyannal GSO-n, aki ismeri :D. Nice ^^
4
FulhamNorby (2010. május 28. 13:28)
Jack Bauer (10/10)
...válasz slawter 1. kommentre:
 
Gólyaláb? Az Marveles nem? Vagy nem egyre gondolunk?
3
ricska1 (2010. május 28. 13:25)
Inaktív)
nagyon jó volt az első rész!!!!
A második is jó lesz!
2
Oldal: 1 | 2 | következő... |
Sims 3 és Leszáll az éj csomag

11.990 Ft

AKTUÁLIS!

World of Warcraft - Minecraft alá modellezve

2012. február 10. 08:42

Eddig is elképesztő dolgokat alkottak játékosok a Minecraft enginjével. Ami most készül, azt nem lesz egyszerű felülmúlni.

Jó reggelt! 2012.02.10.

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. januári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés
King Arthur 2 előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix