Silent Hill 8 - fejlesztői videó

Kapcsolódó játékok: Silent Hill 8

PacaGS 2010. október 30. 16:13

A Silent Hill 8 két producere, Devin Shatsky és Tomm Hulett egy videóban arról beszél, hogy mit várhatunk a játéktól.

 

A Silent Hill 8-at az E3 alatt jelentette be a Konami, ahogy azt is, hogy a fejlesztést a Vatra vállalta magára.

A videót a játék hivatalos Facebook oldalán tekinthetitek meg. Hulett állítása szerint a Silent Hill 8 elképzelhető, hogy eltér egy kicsit elődeitől, de ennek ellenére a széria szelleméhez és atmoszférájához hűek maradnak. A történet szerint egy szökött rab, név szerint Murphy Pendleton áll a játék főszerepében, aki az ijesztő városban ragadt, miután a rabszállító autó felborult. Miután kikászálódott a roncsból, borzalmas lényekkel találja szembe magát, és mivel fegyvere nincs, mindennapi tárgyakat kell használnia saját maga védelmében. A főszál mellett mellékküldetéseket is teljesíthetnek a játékosok, melyek attól függően válnak elérhetővé, hogy milyen módon haladtunk előre a történetben. A játék jövőre érkezik Xbox 360-ra és PS3-ra.


Ekkora halat fogtam, neh! Kár hogy két feje volt.

 

Címkék: silent hill, developer video, facebook, Xbox 360, Playstation 3, Akció, TPS


Silent Hill 8 - fejlesztői videó - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
keridian (2010. október 31. 09:07)
Adama admirális (8/10)
...válasz Varodero 6. kommentre:
 
A Homecoming alulértékelt, mert mint SH nem állja meg a helyét. Talán, mint TPS elmegy, de mint SH... ááááááh, röhejes. És ha már "értékelünk" akkor:

SH1 : A legjobb!!! Az eredeti!!! Az az igazi SH nem a Homecoming. És igenis parás. Aki mást mond az grafbuz.
SH2 : Hmm. Tulajdonképpen a horror itt mást jelent. Inkább pszichés jellegű. Tetszett a cucc, de az 1-et többször végigvittem
SH3 : Az első rész sztorijának folytatása, hell yeah A 3. igazi borzongás, nálam egyenértékű az 1-gyel. Aki Heather miatt nem szereti az tényleg búzaszem :D Az SH-k csúcsa.
SH4 : Mivel a csúcsról nincs tovább, elkerülhetetlen volt hogy elinduljon a lejtőn. A sztori még tetszett, lévén az eredeti team készítette, de a játékmenet már bleh. Kár érte, egynek elmegy.
SH O : ... Első SH ami nem a Konami kezében készült. Innentől már csak ilyenek vannak. Értem én, hogy kamionsofőr a főhős, de nekimenni egy szörnyszülöttnek puszta kézzel... A sztori meg... szódával. Néhol ijesztő. A zeneszerző még az eredeti: Yamaoka Akira.
SH5 (Homecoming) : T_T Nem rossz, de túlságosan akció orientált. Olyan Resident Evil 4-5 szindróma. *sóhaj*
SH Shattered Memories : Habár ez sem az eredeti gárda fejlesztése, de véleményem szerint jól összerakott játék. Ez viszont túlságosan minden más orientált, csak nem akció (micsoda mondat)... Összességében remek játék, sok csavarral a sztoriban... hé... végre egy élvezhető SH, oly rég óta vártam rá.
SH 8 : Ez ugyan csak lesz, de most komolyan... nem elég, hogy a Konami hátat fordított a sorozatnak, de már a zeneszerzőjét is leváltották valami gagyira. Azt mondják a Dexter című sorozat zenéjéért felelős fószert bízták meg a feladattal, de engem nem érdekel. Menjen vissza a Dexterbe, ez itt egy fucking SH. Könyörgöm, még szerencse, hogy nem jutott eszükbe MMO-t csinálni a franchiseból!!!!!
9
kizcar (2010. október 31. 00:45)
Inaktív)
Hogy miiiiii? Már a nyolcadik résznél tart a széria? Eléggé le vagyok maradva az 5.-nél.
8
Sekai (2010. október 30. 19:29)
Dr. Gregory House (9/10)
nekem a shattered memories jött át a legjobban
7
Varodero (2010. október 30. 18:18)
Inaktív)
Az első SH egy kalap szar volt. Legalábbis a 2-jöz viszonyítva. Pedig azt is egyedül játszottam végig, PS1-el, többször is. Egyszerűen nem tetszett. Nem paráztam rajta, a sztori sem jött be.
A 2 szerintem a sorozat fénypontja, minden szempontból kiemelkedő játék, de nem tökéletes, mint sokan mondják.
A 3 hangulatában a legjobb, messze a legbizarrabb, legszürreálisabb a képi világ és a zene is, de parázni nem igen tudtam rajta.
A 4=szar. Nem SH.
A Homecoming meg egy szoftvera rész, nagyon alulértékelt játék. Igenis jó a történet, jó a hangulata, jó a zene. Ha 10 éve adják ki, mindenki kiváló játékról beszélne.
Várom a következő részt, nálam tuti vétel!
6
Jerel (2010. október 30. 18:00)
Adama admirális (8/10)
...válasz Norbi35 4. kommentre:
 
Szerintem is a második rész volt a legjobb. Nálam a harmadik rész még elmegy kategóriába tartozott, a többi pedig már semmilyen szinten nem tudott megfogni.
5
Norbi35 (2010. október 30. 17:34)
Inaktív)
...válasz keridian 3. kommentre:
 
Mégpontosabban a 2, rész óta!
A videót nem lehet megnézni mert ezt írja ki

A videó lekerült a Facebookról, vagy nem látható az adatvédelmi beállítások miatt.
4
keridian (2010. október 30. 17:11)
Adama admirális (8/10)
...válasz The_Reaper_CooL 1. kommentre:
 
Pontosabban az SH Origins óta.
3
bbenjoe (2010. október 30. 16:33)
Dr. Gregory House (9/10)
Jön Pc-re? Jön Pc-re? Jön Pc-re?

Különben furcsa, hogy pont ma poroltam le a jó öreg Silent Hill 2-t! Az a játék zseniális!
2
The_Reaper_CooL (2010. október 30. 16:22)
Jack Bauer (10/10)
A Silent Hill a HomeComing óta nem ugyanaz mint kellene...
1
Oldal: 1 |

Silent Hill 8

Fejlesztő: Vatra Games

Kiadó: Konami

Platform: Xbox 360, Playstation 3 | Stílus: Akció, TPS

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Hitman 3. Contracts.
A Hitman 3: Contracts, "werk film" látható. Ahogyan a történetben egyre előbbre jutsz, úgy sorról sorra beugranak az "emlék képek". Amelyek elrugaszkodnak ugyan a valóságtól, igazságtartalmuk mégis hiteles - (hihető).

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Sims 3 és Leszáll az éj csomag

11.990 Ft

SILENT HILL 8 HÍREK

AKTUÁLIS!

Használt játékok blokkolása: ebéd előtti elmélkedés

2012. május 26. 10:57

A kiadói oldal nem szeretné, de a játékosoknak határozott igényük van iránta, ezért ott van a piacon. Mi lehetne a megoldás, hogy ne legyen blokkolás?

Hitman: Sniper Challenge - 47-es a kulisszák mögött

Jó Reggelt! 2012.05.26.

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix