Silent Hill - Bilincsbe vert főhős

Kapcsolódó játékok: Silent Hill 8

Chavalier 2010. június 17. 10:52

Jövőre ismét vár reánk a ködös Albion... pardon, a ködös Silent Hill, ahova belépni többnyire rossz ötletnek bizonyul.

A rabszállítóban összebilincselt kézzel zötykölődő Murphy Pendelton azonban nem szokott minket olvasni, így nem is tudhat arról, hogy a busz balesetét követően a villám fényénél tisztán kivehető Silent Hill tábla nem megváltást tartogat számára, sokkal inkább kárhozatot.



Így kezdődik majd az egyelőre még alcím nélkül álló Silent Hill epizód, amelyik a Kuju Entertainment csehországi stúdiójában, az újonc Vatra műhelyében készül. Pánikra azonban semmi ok, nyugtatgatnak bennünket a fejlesztők, hiszen eltökélt szándékuk megtalálni az arany középutat a harcot teljesen nélkülöző Silent Hill: Shattered Memories és a túlságosan is akció-orientált Silent Hill: Homecoming között. Mindemellett meg kívánják őrizni a széria emblematikus jellemvonásait, mint például Silent Hill városa (még jó hogy) és a kettős álomvilág, a rettegés, vagy épp a mindenáron túlélni akarás.
Nem árt tudni, hogy hősünk szökevény fegyencként nem talpig fegyverben rója majd Silent Hill utcáit, azzal védekezik, amit talál.



Biztos vagyok benne, hogy sok rajongót tölt el szomorúsággal a hír, miszerint Yamaoka Akira, a széria zenei és hangzásvilágának megteremtője a Grasshopper Manufacture csapatához igazolt, ezért egy másik zeneszerzőt kellett találni a helyére. A választást Daniel Licht személyére esett, aki egyebek mellett a Hellraiser, a Children of the Korn, illetve a Dexter tévésorozat dallamaiért felel.
Megjelenés valamikor jövőre Xbox 360 és PlayStation 3 konzolokon.

Címkék: silent hill, folytatás, e3, konami, kuju entertainment, vatra, horror, konzol, playstation 3, xbox 360, trailer


Silent Hill - Bilincsbe vert főhős - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | következő... |
Benczuur (2010. július 24. 08:23)
Inaktív)
Az örök klasszikus
45
Vendetta (2010. június 29. 17:34)
Inaktív)
Nem nagyon érdekel!
44
bbenjoe (2010. június 19. 01:35)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Betaloc 40. kommentre:
 
Adj neki fél órát, s nem fogod tudni letenni.
43
rodman6 (2010. június 18. 20:32)
John Locke (7/10)
Megint jól át lett ba$zarintva a jónép 2 hete hogy az új Silent Hill majd FPS lesz és mittomén ki fejleszti a Konami helyett. És ez mitől 8, ha az 5-ös volt az előző? Ilyen kézikonzolos sz.rságokokat nem kéne beleszámolni. De ha nem jön pc-re akkor már eleve nem is érdekel.
42
dana19 (2010. június 18. 18:20)
John Locke (7/10)
Ez így egész jól hangzik. plus pont h ezzel tulajdonképpen próbálják felvenni az eredeti játék hangulatát, hiszen ha jól emlxem az játékos ott is azzal védekezett amit talált ( a kezdő felszerelést leszámítva). Kérdés h sikerül-e visszahozni a hangulatot vagy csak silány próbálkozás lesz belőle.
41
Betaloc (2010. június 18. 09:37)
Inaktív)
Nem hanzik rosszul, a kettö mainapig fentvan a gépemen(más dolog hogy azóta semm vittem végig).
40
hagymaschips (2010. június 18. 08:44)
Inaktív)
ZEneileg biztos jó lesz a program, de egyébként csak a konzolra jó lesz színvonal.
39
SHIF7ER (2010. június 18. 03:58)
Inaktív)
...válasz keridian 35. kommentre:
 
És milyenszépen megmondta :|
De azért várjuk ki ezt a játékot, és ha tényleg elvan böszmélve akkor majd bebűnözünk és megyünk láázadni (:
38
Drazhar (2010. június 17. 23:33)
Dr. Gregory House (9/10)
egyelőre ebből nem sok minden derül ki. a Homecoming-ot a feléig vittem kb, mert elfogyott minden HP csomagom, de nem is nagyon izgat hogy újrakezdjem... ezt meg majd meglátjuk
37
_RiCE_ (2010. június 17. 22:46)
Jack Bauer (10/10)
A homecoming szerintem egy korcs volt. Gusztustalan próbálkozás volt a régi részek fényében. Dicséretes, hogy észrevették a nyilvánvalót, és rájöttek, hogy elcs*szték az előző részt, de szerintem nem az aranyközéputat kéne megtalálni a kettő között, hanem egyszerűen visszatérni a régi recepthez. Soha nem értettem, hogy miért jó egy sikeres recepten változtatni. SH-nak volt egy nagyon frankón kialakult atmoszférája, amihez hozzá járult minden egyes eleme a játéknak: zene, látvány, játékmenet, sztori, stb.. Gőzöm nincs hogy mi volt a céljuk az új résszel... annyira elszántan akartak új rajongókat szerezni, hogy közben lesz*rták a régieket? vagy mire volt jó az a baromság? most meg jönnek hogy valami a kettő között.. hát sok sikert nekik. Szerintem nem kellett volna eleve elcseszni a sorozatot és akkor nem kéne "kettő között".

Természetesen nem írom le ennyivel az egészet (lehetne rosszabb is). Már csak a név tiszteletére egy esélyt ennek is adok majd (tiszta lappal). De azért na...
36
keridian (2010. június 17. 21:03)
Adama admirális (8/10)
1.
Örülök, hogy végülis nem egy bugyuta FPS lesz.

2.
Azokat az SH-kat amiket nem a KCET (eredeti fejlesztőcsapat) csinált, csak Akira zenéi mentették meg nálam. A Shattered Memories volt az egyetlen fanfiction amire azt mondtam, sztorilag is top. De ez... A karakterek úgy mozognak mint a bábok, a tekintetükben semmi élet. Nekem a 3. rész az etalon. Zeneileg és grafikailag (és karakteranimációilag is) az volt a csúcs. Abban elhitted, hogy Heather most szomorú vagy letört, mert... láttad az arcán. De ebben csak egy bárgyú pléhpofát látni, aki robotmozgásssal fordítja a fejét. A zene pedig... most komolyan semmi extra, átlagos thriller-bullshit. Féltem ettől a naptól nagyon. Yamaoka nélkül lol az egész. Na meg az átváltás a két világ között. Mióta megjelent az az arcpirító hollywoodi próbálkozás, hirtelen az ott látott effektet akarta az összes SH fejlesztő lekoppintani. Emlékszem, mikor az ajtó egyik felén még biztonságban voltál a fényben, belépve a szobába pedig szörnyek hada rontott rád a nyomasztó sötétben. Persze írom mindezt úgy, hogy közben arra gondolok, ez egy új SH rész, pedig nem, mert...

3.
...mert már rájöhettem volna igazán. Az SH 4 volt az utolsó igazi SH. Azóta csak játékok készülnek, melyek megpróbálják bepiszkítani ezt a nevet, s az a baj, hogy az új generáció ezekkel a szennyekkel ismerkedik meg az eredetik helyett. A Silent Hill... halott!!!
35
KazekageGaara (2010. június 17. 20:33)
Adama admirális (8/10)
...válasz Feta 16. kommentre:
 
szerintem a negyedik része is nagyon jóra sikerült ^^
34
KazekageGaara (2010. június 17. 20:28)
Adama admirális (8/10)
no majd kiderül hogy mi sül ki belőle
33
Norbi35 (2010. június 17. 19:27)
Inaktív)
...válasz Varodero 25. kommentre:
 
Szerintem az 1-2. résznek voltak a legjobb zenéi,a többi meg annyira elvont volt,hogy már nem teccett
32
Norbi35 (2010. június 17. 19:17)
Inaktív)
...válasz gregtom7 4. kommentre:
 
Méghogy nem Silent Hilles a környezet!Te akkor nem jáccottál az első résszel,mert SH uccáin kóborol a csávó,és ráadásul abba a sikátorba is bemegy,ahová nekünk is követni kellett Cheryl-t!
És a zenével sincs szerintem semmi baj,eléggé sejtelmes szerintem!
31
SHIF7ER (2010. június 17. 18:25)
Inaktív)
...válasz V1SoR 29. kommentre:
 
Beszerzés-gyanús lenne akkor.
30
V1SoR (2010. június 17. 18:03)
Adama admirális (8/10)
...válasz SHIF7ER 28. kommentre:
 
Eredetileg a Homecomingot is csak a két konzolra mondták, utána kijött PCre is. A kérdés csak az, hogy megérte-e nekik. Ha igen, akkor jó esély van rá, hogy ez is kijön.
29
SHIF7ER (2010. június 17. 15:33)
Inaktív)
...válasz kryszid 24. kommentre:
 
Ugyanígy vagyok.
De lehet hogy be fogok ruházni vagy kockára vagy sonyra de csak ezmiatt (ha nemlesz gépen.)
Egyébként elég "hangulatos"-ra sikerült a hangulat, de valamiért azt hittem az első pár képkockánál hogy Henry gyerek van bilincsben xd (talán csak a haj miatt.)
28
Estios (2010. június 17. 14:47)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Varodero 25. kommentre:
 
Ebben egyetértünk, de az eredeti zenékkel kb csak annyi munkája volt, mint Mark Snow-nak az X-aktákkal. Itt egészen más lesz a feladata, reméljük, nem fog ki rajta.
27
Estios (2010. június 17. 14:44)
Dr. Gregory House (9/10)
A 3. rész óta hiányzik nekem a tökéletesen őrült, pszichiátriai kezelésért kiáltó környezet és történet, amiben lassan, idegtépően lassan találjuk meg a logika morzsáit. Talán most? Az új hangzásvilág nem feltétlenül baj, ha jó aláfestést ad, akkor megbocsátható, hogy nem a Mester alkotta
26
Oldal: 1 | 2 | 3 | következő... |

Silent Hill 8

Fejlesztő: Vatra Games

Kiadó: Konami

Platform: Xbox 360, Playstation 3 | Stílus: Akció, TPS

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Hitman 3. Contracts.
A Hitman 3: Contracts, "werk film" látható. Ahogyan a történetben egyre előbbre jutsz, úgy sorról sorra beugranak az "emlék képek". Amelyek elrugaszkodnak ugyan a valóságtól, igazságtartalmuk mégis hiteles - (hihető).

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Grand Theft Auto 4 and Episodes From Liberty City

8.990 Ft

SILENT HILL 8 HÍREK

AKTUÁLIS!

Használt játékok blokkolása: ebéd előtti elmélkedés

2012. május 26. 10:57

A kiadói oldal nem szeretné, de a játékosoknak határozott igényük van iránta, ezért ott van a piacon. Mi lehetne a megoldás, hogy ne legyen blokkolás?

Hitman: Sniper Challenge - 47-es a kulisszák mögött

Jó Reggelt! 2012.05.26.

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix