Hirdetés

Hivatalos: Silent Hills törölve

|

A Silent Hill sorozat marad, a Silent Hills megy: a Konami sok körülményeskedés után végül elárulta, hogy a Norman Reedus főszereplésével, Guillermo Del Toro és Hideo Kojima gondozásában készülő projekt a kukában landolt.

Hirdetés

A tegnapi nap eseményeinek fényében nem vagyunk meglepődve, de azért még mindig szomorúsággal tölt el minket, hogy a zseniális emberekkel körülvett Silent Hills már soha nem jelenik meg.

Az első jel a P.T. PlayStation Networkről való törlése volt, majd szép lassan Del Toro, Reedus, és egyre több projektközeli ember erősítette meg, hogy a Konami kaszálta a játékot. A kiadó korábbi közleményéből csak azt tudtuk meg, hogy a Silent Hill sorozatot folytatják, de a Silent Hillsről ma délutánig nem beszéltek; percekkel ezelőtt viszont egy újabb közlemény jelent meg, ami a következőképpen szól: „A Konami elkötelezett a további Silent Hill címek iránt, ugyanakkor a még kezdetleges Silent Hills projektet, melyet Guillermo del Toróval készítettünk, és Norman Reedus is arcát adta hozzá, nem folytatjuk tovább. Ami Kojima és Del Toro a sorozathoz való kapcsolatát illeti, erről jelenleg is tárgyalunk, várjatok türelemmel a további bejelentésekre.”

Szóval Silent Hills nem lesz, de nem kizárt, hogy jön majd egy Silent Hill játék, amit Kojima és Del Toro együtt készít. Vagy legalább az egyikőjük hozzányúl. Kíváncsian várjuk, erre mikor kerülhet sor, ahogy azt is, hogy a Konami-Kojima párharc mikor ér véget.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)