Hirdetés

Singularity - jön a felújított változat?

|

Emlékeztek még a 2010-es időmanipulációs FPS-re, a Singularityre? Könnyen megeshet, hogy a héten bejelentik a visszatérését, méghozzá kipofozott formában.

Hirdetés

Az X-Men Origins: Wolverine, a Wolfenstein és a Quake 4 fejlesztőcsapata, a Raven Software 2010-ben adta ki a Singularity-t az Activision finanszírozásában, amely kedvező fogadtatásban részesült a szakma és a játékosok részéről egyaránt, azonban azóta nem hallottunk felőle, pedig egy folytatásra szívesen beneveztünk volna. Még GameStar teljes játék is volt, nagyon szerettük.

A csendet most maga a Raven Software törte meg egy Twitterre kipakolt fotóval, amelyen a Singularity látható a csapat fennállásának 25. évfordulójára utaló #RVN25 hashtaggel, a játék helyszínére utaló #Katorga12 hashtaggel (Katorga-12 sziget), valamint azzal a mondattal, hogy "We're going back", vagyis "Visszatérünk": 

A spekulációk szerint ez nem jelenthet mást, mint a Singularity felújított változatának bejelentését, hiszen a Remastered verzióknak nagy keletje van jelenleg, de az is lehet, hogy folytatásról van szó. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a lelombozó lehetőséget sem, hogy a fejlesztők egész egyszerűen csak így ünnepelnek, de mi az a reménykedős fajta vagyunk.

Ha megtudunk új infót az ügyben, azonnal írjuk nektek. Addig is nagyon boldog születésnapot, Raven Software!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)