Hirdetés

Sniper Elite 3 - a killcam még mindig brutális (videó)

|

Az nyilván senkit sem lep meg, hogy a sorozat kézjegyének számító feature egy külön trailert is kap. Ráadásul elég látványosat.

Hirdetés

A Sniper Elite első, 2005-ös részének is egyik központi eleme volt a lövedékeink által a rosszarcúakban okozott károk szemléje. Ez a kamera annyira bejött a népnek, hogy a sorozat egyik védjegyévé vált. Nem mondom, amennyit az ember röntgenképeket néz ebben a játékban, abból lassan egy anatómiavizsgára is fel lehetne készülni.

A marketinges csapat pedig nem nagyon lőhetett mellé azzal a gondolatmenettel, hogy egy trailerben a főhősünk aprólékos ballisztikai munkájának gyümölcsét mutatják meg nekünk. Mi pedig nem tehetünk mást, csupán felszisszenünk egy-egy brutálisabban sikerült lövésen. Tehát majdnem mindegyiken.

Akinek viszont már viszket az ujja, és húzná a ravaszt, némi csalódást kell okoznunk, ugyanis június 27-ig várnia kell a Sniper Elite 3-ra. Addig viszont elolvashatjátok előzetesünket, amitől bár nem lesz (sokkal) rövidebb a várakozás, legalább mindent tudni fogtok a játékról.

Ti melyik II. világháborús FPS-t várjátok leginkább (most, hogy megint vannak)?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)