Sonic Riders - Kedvenc sününk visszatér a PC-re

Kapcsolódó játékok: Sonic Riders

Forcecaster 2006. augusztus 22. 23:21

Bizony a SEGA üdvöskéjének legújabb epizódja PC-re is elkészül.
A SEGA bejelentette, hogy a Sonic Riders című játékát, mely tulajdonképpen egy verseny szerű játéknak ígérkezik, PC-re is fejlesztik és már most év végén meg is jelenik. A játékban ezúttal rengeteg száguldozásban lesz részünk na és persze rengeteg mókában. Nagy jelentőssége lesz majd a levegőben elvégezhető trükköknek, melyeknek köszönhetően még nagyobb előnyökre tehetünk majd szert az ellenséggel szemben versenyeink során.

Természetesen a sztori adott. Ismét találkozunk Sonic-kal és barátaival, akik ismét a gonosz Dr. Eggman ellen harcolnak, akinek új csatlósa akadt a gonosz Babylon Rogues személyében. Ám a doki egy versenysorozatot rendez, melyre bátor ismerőseink is beneveznek, hogy lefülelhessék Eggmant. Ám addig összesen 13 gyönyörű pályán kell átküzdeniük magukat.

Címkék: sonic, bejelentés


Sonic Riders - Kedvenc sününk visszatér a PC-re - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
Jonny10 (2008. február 08. 14:18)
Inaktív)
Hol lehet megvenni??!!!
16
Aki565 (2007. február 22. 14:13)
Inaktív)
szerintem nagyon jó játék , versenyzős és nagyonjó! főleg multiban! de ez nem egy main game a Sonic szériában , szóval a sztorija nem lényeges és nem ebből a játékból kell megismerni Sonic ot , de jó game nagyon! lentebb írta valaki hogy a mai Sonic ok fiatalabbaknak készülnek , és rayman 3 om féle kéne hogy elismerjék... hát , ez nem egészen így van! felnőtteknek készülnek , de gyerekek is ugyanúgy élvezhetik. amire azt mondom én is hogy kissé gyerekesebb lett az addigiakhoz , az talán a Sonic Heroes(2004) de az is a rajzfilm hatására lett az szerintem... a Sonic Adventure1(98) és főleg az adventure2(2001) megmutatja hogy igen is felnőtteknek készül , de talán legjobban a Shadow The Hedgehog(2005) mutatja meg! az tényleg nagyon nagyon ott van(mint az összes többi)!
15
Frisky (2007. február 16. 22:19)
Inaktív)
Sajnállak...én már 2 hónapja keresem a boltokban (A Diablo 2 Packal, a CAll of Duty 2 vel, A BF:2 vel ) De sehol sincs.....
14
Vendetta (2006. augusztus 23. 12:57)
Inaktív)
Régen nem volt rossz de most nem hiszem hogy igazán érdekelne!!
13
kujbi (2006. augusztus 23. 11:25)
Inaktív)
ja és ha mégeccer azt kérdezi valaki "ki az a soni?" anak üzenem hogy előáshatja magát.nem tom . én most 13 vok és ismerem . pedig nálam ha jól emlékszem öregeb vagy velem egyidős.szal max az nem ismerheti aki nálam minimum2 vagy 3 évvel fiatalabb.
12
kujbi (2006. augusztus 23. 11:17)
Inaktív)
én naon imáttam a sonicot . de valahogy ez most ne mhoz lázba. a régi, az eredeti. na az a kiri
11
brutalmate (2006. augusztus 23. 10:23)
Inaktív)
én is bírtam, bírom sonicot. kár hogy a régi super nintendomra nem volt meg egy ilyen játék sem:D viszont a mostani sonicos játékok a fiatalabbaknak készülnek mint ahány éves akkor voltam amikor én is játszottam vele a gépen. ejj csinálhatának egy olyan kaliberüt mnt a rayman 3 és végre mindenki elismerné sonicot. nem mintha így kevesen lennénk
10
N4r4ncsNvidia (2006. augusztus 23. 08:24)
Inaktív)
Sonic jó fej,régen a kedvenc játékom volt
9
ATI85 (2006. augusztus 23. 07:56)
Inaktív)
...válasz 5. kommentre:
 
"-Tudod ki az a James Bond? -Én nem látni Csillagok Háborúja"
8
stevefarcry (2006. augusztus 23. 02:36)
Inaktív)
Én nagyon imádtam régen a sonicot, de sebaj ha jön a ps3 akkor játszani fogok a valódi új résszel nem pedig ezzel mert ps2-őn már nyomtam és tényleg borzasztóan rossz lett!!!
7
Hellnight (2006. augusztus 23. 00:46)
Inaktív)
...válasz 5. kommentre:
 
Aki ilyet kérdez jó ember nem lehet
Egy ekkora nevet mint Sonic nem ismerni.............pfffffffff
6
marcell4500_BAN (2006. augusztus 23. 00:33)
Inaktív)
ki az a sonic??
5
KeldorFireman (2006. augusztus 23. 00:12)
Inaktív)
Régen imádtam Sonicot.
4
Spaceghost (2006. augusztus 22. 23:58)
Inaktív)
Nekem ez a játék megvan PS2-n. Sajnos rettenetesen rossz a játék. A grafika szép, de tényleg a játék nagyon gagyeráj. Pedig imádom a Sonicot.
3
Hellnight (2006. augusztus 22. 23:39)
Inaktív)
Totál nem fog érdekelni hogy milyen grafikája lesz. Sonic egy Isten játék
2
Tomcsi_21 (2006. augusztus 22. 23:34)
Inaktív)
Ha nem U3 motorral készül akkor már nem is kell!!
1
Oldal: 1 |

Sonic Riders

Fejlesztő: SEGA

Kiadó: SEGA

Platform: PC | Stílus: Egyéb

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

John Locke speed paint
John Locke a LOST című sorozatből. A festés művészet. Főleg ha valaki ért hozzá. A speed paint, pedig csodálatos.

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Hearts of Iron 3 Gold

5.390 Ft

SONIC RIDERS HÍREK

AKTUÁLIS!

A Diablo III harcosai - Barbarian

2012. május 26. 11:46

Sorozatunk legújabb szereplője a tesztoszteron plakátok arculata, a rettenthetetlen barbár!

Használt játékok blokkolása: ebéd előtti elmélkedés

Hitman: Sniper Challenge - 47-es a kulisszák mögött

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix