Hirdetés

Sony - megy a bolt a cégnek, de mégis elbocsátások jönnek (frissítve)

|

Milliárdos forgalom, milliós eladások, több ezres elbocsátások, sok száz termék és egy cég. A Sony harmadik negyedéve számokban.

Hirdetés

Frissítés: A Sony már nem csak tervez, valóban eladta a PC-s üzletágat. Részletek a PCWorld cikkében.

A Sonynál a PlayStation 4 kiadása - és sikere - rengeteg változást hozott magával. Összességében a Sony jól járt és most a jövőről is megosztott velünk egy-két információt.

A Sony játékiparral foglalkozó osztálya büszkén jelentette, hogy 64 százalékkal nőttek az eladásaik a harmadik negyedévben, összesen 4,2 milliárd dollárra feltornázva a bevételüket. A cég nem bontotta szét a termékeket, csak annyit mondott, hogy a PlayStation 4 és a PlayStation 3 eladásai együtt 7,8 millióra rúgtak ugyanebben az időszakban és sikerült PSP-ből és PlayStation Vitából is eladniuk kétmillió darabot.

 

A PlayStation 4 megjelenése az egész üzletre elég jó hatással volt, a negyedévben 22,9 milliárd dollárnyi forgalmat csináltak, amivel 257 milliós tiszta profitot termeltek. A PS4 a legutóbbi adatok szerint 4.2 millió példányban fogyott el, ami nem annyira meglepő, hiszen már az első hónapban is átlépte a kétmilliót.

A Sony azt tervezi, hogy eladja a PC-s üzletágát - ami lényegében a Sony Vaio brand - a Japan Industrial Partnersnek. Olyannyira tervezik, hogy március végére már meg is köthetik az üzletet. Az eladás oka, hogy a cég minden energiáját a táblagépeknek és okostelefonoknak szeretné szentelni. Szerintük azért, hogy a Vaio brand tovább élhessen "ez volt a megfelelő lépés".

A JIP körülbelül 250-300 új alkalmazottat vesz fel, hogy folytathassa a munkát. A változások viszont azzal is járnak, hogy valószínűleg 5000 ember fogja elveszteni az állását a 2014-es üzleti év végére. A hírek szerint ez 1500 japán és másik 3500 a tengerentúlon élő dolgozót érint majd.

A Sony már 2011 óta dolgozik a tévés üzletáguk átalakításán és most bejelentették, hogy nagyobb figyelmet fordítanak a 4K-s és 2K-s high-end tévék gyártásának. A PlayStation 4 például biztos örül majd neki.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)