Hirdetés

Killzone: Shadow Fall - valós játékmenetet láttunk a PS4 bemutatón

|

A 2005-ös E3-on bemutatott "élő" Killzone 2 demonstráció után a Guerilla biztosra ment, sőt még kockáztatott is.

Hirdetés

Emlékeztek még a 2005-ben bemutatott Killzone 2 játékmenetre, melyről később kiderült, hogy mindössze renderelt jelenetek sorozatából állt?

Hermen Hulst, a fejlesztő Guerilla Games társalapítója egy interjúban elmondta, hogy a Killzone: Shadow Fall esetében biztosra mentek, olyannyira, hogy kockáztattak is: a PlayStation 4 bemutatóra még tartalék videót sem vittek arra az esetre, ha valami balul sülne el a valós játékmenet közben.

Erre pedig minden esély megvolt, ugyanis három ritka bugot csak az utolsó napon sikerült kiirtani a játékból, de még így is fennállt a veszélye egy összeomlásnak. "Nagyon ideges voltam, miközben láttam Stephen-t játszani a színpadon, és sok programozó szintén így volt vele, itt az amszterdami irodában. De megcsináltuk" - mesélte Michiel Van Der Leeuw, a technikai rendező.

A készítők azt is elárulták, hogy a játékmenet annyira volt valóságos, amennyire csak lehetett, "ennél valóságosabb már nem lesz" a fejlesztés során. A Killzone: Shadow Fall még idén érkezik PlayStation 4-re, nálunk sok kolléga dörzsöli már a tenyerét. Ti várjátok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)