Hirdetés

PlayStation 4 - itt az idén megjelenő játékok listája

|

A Sony kiadott egy listát, amin az összes idén megjelenő PlayStation 4-es játék szerepel. Persze meglepetések azért még lesznek.

Hirdetés

A PlayStation 4 és az Xbox One játékfelhozatala egyelőre nem túl meggyőző, de a 2014-es évet mind a két stúdió azzal tölti majd, hogy megtöltse tartalommal a jelenlegi generációt.

A Sony listáján több mint 100 játék szerepel, de a kiadó hangsúlyozta, hogy ez még korántsem a teljes. Furcsálnánk is, ha az lenne, mert akkor bizony egy végtelenül unalmas E3 elé néznénk, amiért nem lenne érdemes fennmaradni és követni a GSO-t. Szerencsére azonban ehhez a száz címhez még érkezik egy-két meglepetés, köztük remélhetőleg egy Uncharted 4 és a pletyka szerint még egy next-gen The Last of Us is. Illetve a Sony még 2014-re ígéri a The Divisiont is. Ez meg azért már önmagában biztató.

A PlayStation.eu-n megjelent lista a következőképpen néz ki.

Már elérhető

  • Awesomenauts Assemble! - Ronimo Inc
  • Basement Crawl - Bloober Team
  • Dead Nation: Apocalypse Edition - SCE
  • Don’t Starve: Console Edition - Klei Entertainment
  • Outlast - Red Barrels Inc.
  • Rayman Legends - Ubisoft
  • Stealth Inc: Ultimate Edition - Curve Studios
  • Strider - Capcom
  • The Lego Movie Videogame - Warner Bros.
  • Thief - Square Enix
  • Tomb Raider: Definitive Edition - Square Enix
  • TowerFall Ascension - Matt Makes Games
  • inFAMOUS Second Son - SCE

Ebben a hónapban érkezik/érkezett

  • FEZ - Polytron
  • Metal Gear Solid V: Ground Zeroes - Konami
  • Stealth Inc. Ultimate Edition - Curve Studios
  • Steamworld - Dig Image&Form
  • Strike Suit Zero - Born Ready games

Tavasz

  • 1001 Spikes - Nicalis
  • Anomaly 2 - 11 Bit Studios
  • Bound by Flame - Focus Home
  • CastleStorm: Definitive Edition - Zen Studios
  • Cel Damage HD - Finish Line Games
  • Child of Light - Ubisoft
  • Daylight - Atlus
  • Divekick: Addition Edition - Iron Galaxy
  • Final Fantasy XIV: A Realm Reborn - Square Enix
  • Guacamelee! Super Turbo Championship Edition - Drinkbox Studios
  • KickBeat: Special Edition - Zen Studios
  • Lego The Hobbit - Warner Bros.
  • Mercenary Kings - Tribute Games
  • MLB 14: The Show - SCE
  • Octodad: Dadliest Catch - Young Horses
  • Oddworld: New ‘n’ Tasty - Oddworld Inhabitants
  • Pure Pool - Ripstone LTD
  • R.B.I. Baseball 14 - MLB AM
  • Ready to Run - Beatshapers
  • Secret Ponchos - Switchblade Monkeys
  • Sportsfriends - Die Gute Fabrik
  • Switch Galaxy Ultra - Atomicon
  • The Amazing Spider-Man 2 - Activision
  • The Swapper - Curve Studios
  • Titan Invasion - Curve Studios
  • Trials Fusion - Ubisoft
  • War Thunder - Gaijin Network
  • Watch_Dogs - Ubisoft
  • Wolfenstein: The New Order - Bethesda

Nyár

  • CounterSpy - SCE
  • Destiny - Activision
  • Final Horizon - Eiconic Games
  • GALAK-Z: The Dimensional - 17 Bit Games
  • Helldivers - SCE
  • Murdered: Soul Suspect - Square Enix
  • Pavilion - Visiontrick
  • PixelJunk Shooter Ultimate - Double Eleven
  • Sniper Elite 3 - 505 Games
  • The Elder Scrolls Online - Bethesda
  • The Evil Within - Bethesda
  • Race the Sun - Flippfly
  • Transformers: Rise of the Dark Spark - Activision
  • Velocity 2X - Futurlab

Ősz

  • Dragon Age: Inquisition - EA
  • Evolve - 2K Games
  • Hotline Miami 2: Wrong Number - Devolver Digital
  • Rocketbirds 2: Evolution - Ratloop
  • The Witness - Thekla, Inc.

Tél

  • Guns of Icarus Online - Muse Games
  • Hyper Light Drifter - Heart Machine
  • Ray’s the Dead - Ragtag Studios

Nincs pontos megjelenési dátum, de még 2014-ben jönnek

  • Alien: Isolation - Sega
  • Assault Android - Cactus Witch Beam
  • Aztez - Team Colorblind
  • Backgammon Blitz - The Fyzz
  • Batman: Arkham Knight - Warner Bros.
  • Blast ‘Em Bunnies - Nnoo Pty
  • Cosmic Star - Heroine Zeboyd
  • Defense Grid 2 - 505 Games
  • Diablo III: Ultimate Evil Edition - Activision Blizzard
  • Dragon Fin Soup - Grimm Bros
  • Driveclub - SCE
  • Dying Light - Warner Bros.
  • Dynasty Warriors 8: Xtreme Legends Complete Edition - Tecmo Koei
  • EA Sports UFC - EA
  • Energy Hook - Happion Labs
  • forma.8 - MixedBag
  • Foul Play - Media Tonic
  • Hohokum - SCE
  • Home Benjamin - Rivers Inc.
  • Legend of Raven - Nicalis
  • Lords of the Fallen - Bandai Namco Games
  • Mad Max - Warner Bros.
  • Middle-earth: Shadow of Mordor - Warner Bros.
  • Minecraft  -Mojang
  • N++ - Metanet Software
  • NBA 2K15 - 2K Sports
  • Nuclear Throne - Vlambeer
  • OlliOlli - Roll7
  • The Order: 1886 - SCE
  • Pier Solar and the Great Architects - Watermelon Games
  • Planetside 2 - SOE
  • Putty Squad - Maximum Games
  • Road Not Taken - Spry Fox
  • Rogue Legacy - Cellar Door Games
  • Samurai Gunn - Teknopants/Maxistentialism
  • Savant Ascent - D-Pad Studio
  • Shantae: Half-Genie Hero - WayForward
  • Sherlock Holmes: Crimes & Punishments - Frogwares
  • Starbound - Chucklefish
  • The Binding of Isaac: Rebirth - Nicalis
  • The Crew - Ubisoft
  • Tom Clancy’s The Division - Ubisoft
  • Transistor - Supergiant Games
  • Tropico 5 - Kalypso Media
  • Valiant Hearts: The Great War - Ubisoft
  • Volume Mike - Bithell
  • Worms Battlegrounds - Team17
  • WWE 2K15 - 2K Sports
  • Super Exploding Zoo - Honeyslug

Hogy tetszik a lista? Melyik játékot várjátok a legjobban?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)