Hirdetés

Project Morpheus - kész a hardver, már csak játékok kellenek

|

A Sony szerint a csodaszemüveg készen van, már csak játékok kellenek rá. Mi is úgy tudjuk, hogy az azért nem árt, ha van.

Hirdetés

Az utóbbi években rengeteg virtuális valósággal foglalkozó projekt indult útjára, viszont míg ezek legtöbbje a PC-s platformra fókuszál, addig a Sony által fejlesztett Project Morpheus a saját, PlayStation 4 konzoljukkal fog együttműködni. A cég szerint egyébként a hardver maga már készen áll, csak a megfelelő szoftveres támogatottságra van szükség.

Dennis Castleman, a Sony egyik hardveres mérnöke árulta el, hogy "már csak arra várnak, hogy a játékok felzárkozzanak a hardverhez". Castleman szerint a másik fontos lépés, hogy az egyes komponenseket gyártó partnereknek elő kell állítania a többmillió darabot, ami szintén sok időbe telik, ezért is lehet, hogy a hardvert amúgy már fixálták, de még mindig nincs a kezünkben az eszköz.

Nem lenne egyébként rossz, ha a Sony ezúttal egy komolyabb felhozatallal tudná útnak indítani a hardvert, elvégre korábban már többször belebuktak abba, hogy az egyébként érdekes hardvereiken nem volt mit játszani, gondoljunk csak a kétes sikerű PlayStation Move-ra (ami talán most a Morpheus tartozékaként új erőre kaphat) vagy a szinte teljesen elfelejtődött EyeToyra.

A Project Morpheus megjelenés elméletileg 2016 első negyedévében esedékes. Ti mit gondoltok? Beruháztok majd egy Morpheus-ra?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)