Spore Hero és Spore Hero Arena - Az űrlények Nintendora költöznek

Kapcsolódó játékok: Spore Hero, Spore Hero Arena

PacaGS 2009. május 12. 17:14

A vitatott sikerű Spore most ellátogat a Nintendo két konzoljára is.

A mai napon az EA bejelentette, hogy készül a Spore Hero és Spore Hero Arena, s mindkettő a Nintendo tulajdonosokat célozza meg. Míg a Spore Hero a Wii használók táborát boldogítja, addig a Spore Hero Arena-t a DS-sel rendelkezők szerezhetik be.

A Spore Hero mozgásérzékeléssel lesz ellátva jó Wii játékhoz híven, s a játékmenetben a történet és az akció kapja a fő hangsúlyt. Több, mint 250 lényalkatrészt kell összegyűjtenünk, hogy megmentsük bolygónkat attól, hogy darabokra robbanjon. Megváltozik a Lénylabor is, melyet szándékosan a Wii felhasználók kényelmére újítanak fel

A Spore Hero Arena inkább a harcra specializálódott. A kreatúrák a bolygók között fognak utazni, hogy elnyerjék a bajnoki címeket, miközben természetesen gyüjtögetniük is kell. A gyűjtögetés során olyan tárgyakat gyűjthetnek össze, melyek speciális képességeket adnak, hogy következő ellenfelüket egyszerűbben intézhessenek el. A legjobb az egészben, hogy a DS tulajok egymás mellett ülve Wi-Fi-n keresztül játszhatnak akár hárman is.

A játék megjelenési dátumot még nem kapott, ám gazdagabbak vagyunk egy trailerrel, melyet alább pillanthattok meg.

Címkék: Spore, Spore Hero, Spore Hero Arena, űrlény, UFO, ezmiez, gstv, Nintendo Wii, Kaland, Menedzser, szerepjáték


Spore Hero és Spore Hero Arena - Az űrlények Nintendora költöznek - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
Angalet (2010. február 13. 17:22)
Jack Bauer (10/10)
Érdekes kis játék ez ahogy látom
4
Eprespuszedlee (2009. szeptember 28. 11:30)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Magon_ 2. kommentre:
 
ebben teljesen egyetértek veled!
3
Magon_ (2009. május 12. 22:07)
Inaktív)
Csak annyit megjegyeznék, hogy a Spore sikere egyáltalán nem vitatott, maga a játék viszont valóban az.
2
zola20000 (2009. május 12. 17:40)
Jack Bauer (10/10)
hát ez valamivel normálisabbnak tűnik mint a régi dses spore, de mondjuk annyira nem érdekel a téma...
1
Oldal: 1 |

Spore Hero

Fejlesztő: Maxis

Kiadó: Electronic Arts

Platform: Nintendo Wii | Stílus: Kaland, Menedzser, Szerepjáték

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Spore Hero - Let's Fight!!!
A spore egy újabb kiegészítője. Gyakorlatilag megcsináljuk saját hősünket, amivel harcolhatunk és különböző feladatokat végezhetünk el!

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Spore

7.190 Ft

SPORE HERO AJÁNLOTT FANSITE

AKTUÁLIS!

A Diablo III harcosai - Barbarian

2012. május 26. 11:46

Sorozatunk legújabb szereplője a tesztoszteron plakátok arculata, a rettenthetetlen barbár!

Használt játékok blokkolása: ebéd előtti elmélkedés

Hitman: Sniper Challenge - 47-es a kulisszák mögött

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix