Hirdetés

Jöhet egy verekedős Final Fantasy játék konzolra is?

|

A Square Enix Dissidia Final Fantasy néven futó verekedős játéka a közeljövőben játéktermi gépekre is megjelenik, talán a konzolos verzió sem kizárt.

Hirdetés

A Square Enix csak úgy bombáz minket mostanság az újdonságokkal, a cég legutóbbi zártkörű konferenciáján pedig a Final Fantasy sorozat jövőjével kapcsolatban derült ki néhány újdonság.

Néhány évvel ezelőtt jelent meg PSP-re a Dissidia Final Fantasy, melyben a sorozat összes főhőse és főgonosza vívhatott meg egymással egy szerepjátékos elemekkel körített verekedős csodában. Egy folytatást leszámítva azóta a cég nem sokat foglalkozott a sorozattal, ennek ellenére most váratlanul bejelentették, hogy a Koei Tecmo dolgozik a játéktermi gépekre szánt változaton.

Az érdekesség ebben valójában az volt, hogy Atsushi Morita, a Sony Computer Entertainment elnöke elárulta, hogy a játékot a PS4 technológiájának felhasználásával fejlesztik, ami arra enged következtetni, hogy előbb utóbb a Sony platformján is megjelenhet a játék. Természetesen hivatalos bejelentés még nem történt ezt illetően, de a Square Enix producere elárulta, hogy a konzolos verziót legfeljebb az árkádos változat megjelenése után egy évvel fogják elkezdeni fejleszteni.

Ti mit gondoltok? Szerettétek a PSP-s változatot?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)