Hirdetés

Nagy meglepetésekkel készül a Square Enix

|

A Square Enix is bekeményít 2015-ben és számos meglepetést ígérnek Final Fantasy XV mellett.

Hirdetés

Bár a Final Fantasy széria legalább két címmel bővül idén (Final Fantasy Type-0 HD és Final Fantasy XV), azért valami mást is várnánk a Square Enixtől,. és a cég elnöke, Yosuke Matsuda nyilatkozatából az szűrhető le, hogy valószínűleg elégedettek leszünk a változatossággal. 

Matsuda a Nikkei-nek adott interjújában elárulta, hogy a Square Enix 2015-ös üzleti terve egy "doboznyi" meglepetést tartogat a játékosok számára, ugyanis jelentős mennyiségű nagyszabású játékuk készül az országon belül és kívül egyaránt. Nyomatékot adva iménti mondandójának az elnök kijelentette továbbá, hogy a Final Fantasy XV csak a kezdete a cég JRPG műfajt megcélzó, 2015-re vonatkozó terveinek, majd kicsit konkrétabb vizek felé evezve elmondta azt is, hogy lesz egy kis JRPG meglepi is a konzolokra.

Ami az idei HD címeket illeti, Matsuda szerint a japán és nyugati stúdióik jelentős mértékben támogatják majd a felhozatalukat, így érdemes lesz őket szemmel tartani. Ti milyen bejelentéseket szeretnétek látni?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)