Összeolvadt a BioWare, és a Mythic

Kapcsolódó játékok: Warhammer Online: Age of Reckoning

Gulius 2010. július 03. 09:52

Gyakorlatilag megszűnt a Warhammer Online fejlesztőcsapata, köszönhetően az EA átszervezésének.

Eleinte úgy tűnt, hogy a Warhammer Online lesz az az MMO, ami megszorongathatja a Blizzard üdvöskéjét. A kritikusok szerint is jól sikerült játék az első pár hét után már 750,00 előfizetővel rendelkezett, ám ez a szám gyorsan 300,000-re csökkent.


Ahogy az szokás manapság, először kirúgták a Warhammer Online fejlesztők kétharmadát, és lekapcsoltak 63 szervert. AZ EA azonban további lépésekre is elszánta magát, egyrészt mivel a Warhammer Online továbbra sem sikeres, másrészt pedig a BioWare ugye egy MMO-n dolgozik. Így aztán nem meglepő, hogy a két stúdiót összeolvasztották. Az új csapat BioWare Mythic névre hallgat, a főnökei pedig a BioWare vezetői lettek. Sajnos a Mythic alapító Mark Jacobs nem része az új fejlesztőcsapatnak, ő elhagyta a céget.


Kihalt a város...

Címkék: bioware, mythic, ea, mmo, fúzió, business, warhammer online, PC, MMO, Szerepjáték


Összeolvadt a BioWare, és a Mythic - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | következő... |
Nizam (2010. július 13. 11:25)
Inaktív)
Pont az (Mythic) alapítója nincs benne a csapatban.. hát szomorú az egybeolvasztás :S

kb. 100 év múlva majd csak egy fejlesztőgárda lesz aminek a neve: Electronic Bioware...................(ide az összes többi ma létezőt, illetve már nem létezőt) Activison Blizzard!

Egyébként a Warhammer Online-nal akkor most mi lesz?
91
peterur (2010. július 06. 23:52)
Dr. Gregory House (9/10)
Szerintem ez csak előnyére válik a bioware-nek
90
xXLemonXx (2010. július 05. 10:16)
Dr. Gregory House (9/10)
A warhammer szervereket költöztetik Németországba és Franciaországba!, holnaptól 2 hét ingyen warhammer mindenkinek!
89
Vendetta (2010. július 05. 09:31)
Inaktív)
Nem izgat!
88
Motig15 (2010. július 04. 12:59)
Inaktív)
remélem a DaoC nem fog megszüni..(meg ingyenesé teszik majd egyszer...)
87
pocok52 (2010. július 04. 12:19)
Inaktív)
...válasz devisking 76. kommentre:
 
Hehe... Még meggondolom, de valszeg nemet mondok :D
86
sparty (2010. július 04. 08:53)
Inaktív)
o.O... Hát ez jó hir most vagy nem? A Bioiware még soha nem nyúlt mellé... reméljük azzal, hogy a Mythic beolvad nem fog egy picit sem esni a színvonal. Nem azt mondom, hogy a Mythic rossza, csak azt, hogy a Bioware így volt tökéletes ahogy volt. Ki tudja?! Azért drukkolok nekeik,hátha így még jobb lesz.
85
Serathil (2010. július 04. 05:17)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Jingle 83. kommentre:
 
Ehm... olvasni a sorok mögött? Plusz információt keresni? Elolvasni az eredeti cikket?
Bioware mindössze annyit mondott, hogy több humorlehetőséget fognak kiaknázni, mint az első 2 részben. Példaként a második részben lévő Joker-EDI ellentétet említették. Mindemellett leszögezték, hogy egyúttal epikusabb is lesz, dráma is legalább ugyanannyi lesz, mint az eddigiekben. Kéretik utánajárni valaminek, ha már lehurrogjuk.

Személy szerint kedvenceim voltak, amikor egy-egy beszélgetésben (gondolok ezalatt többek közt a ME1-es liftezésekre) csipkelődtek a másik múltjával, szokásaival, jellemvonásaival kapcsolatban. Ezek is legalább annyira színt visznek a játékba, mint némelyik történetbéli fejlemény, fordulat.

Mellékesen megjegyezném, hogy - noha ez pont a másik fikázott - DAO-ban nem véletlenül Oghren lett a közönség kedvence. Ha a vásárlóknak, kritikusoknak tetszik, hát még ha maguknak a fejlesztőknek is jól esik ilyeneket belecsenniük a játékba, akkor végképp nem értem, miért lenne ez baj.

Persze azt az ominózus hírt eleve nem úgy kellett értelmezni, hogy majd az ultimate sebhelyesarcú bossnál bohócok fognak előugrani a bokorból, hogy szórakoztassák a gyanútlan játékost.

DAO-hoz nem tudok mit hozzáfűzni, pont a fenti okok miatt volt sokak számára sokkal "RPG-bb", mint az esetlegesen attribútumaiban jobban tervezett MMO-k. Ha ennek ellenére is leszarozod, mi úgy is élvezettel fogjuk végigjátszani újra.
84
Jingle (2010. július 04. 04:27)
Inaktív)
...válasz Don-Cavallo 75. kommentre:
 
most mondjam, el az ME-ről is a véleményem azok után, h nem olyan rég lett kihírezve, hogy az ME3 "humoros" lesz?... Bioware-nek sikerül egy jól menő szériát elcsesznie.

mellesleg azért csak DAO-t fikáztam mert az az új IP és mindenki mint etalon RPGként mutogat rá... biztos velem van a baj, de egy tucatnyi jobb RPG-t tudnék említeni. ME nek is csak az első része volt jó számomra. Második már túlságosan lineáris volt, legalábbis nekem.
83
RTomi21 (2010. július 04. 03:04)
Inaktív)
lehetett volna BioThic a nevük az szerintem egész jól hangzik... :D ez a bioware mythic elég....rosszul hangzik :D
82
BeatUhse (2010. július 04. 00:33)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz tibi360 78. kommentre:
 
Most csúnyát mondok de zsi.dók.
81
KiviClub (2010. július 03. 23:47)
Inaktív)
...válasz Don-Cavallo 75. kommentre:
 
haggyad má biztos nagy cs-s vagy codos a srác.. éscsak fps-ekkel tolja XD
80
Serathil (2010. július 03. 23:14)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz tibi360 78. kommentre:
 
Mert SWTOR-tól több hasznot remélnek. Ennél nem kell több érv egy kiadónak.
79
tibi360 (2010. július 03. 22:53)
Adama admirális (8/10)
háát enmtudom, a warhammer online már tuti hozott profitot....az akérdés az EA-nak ez a profit miért nem elég?:S
78
kemotox (2010. július 03. 22:10)
Inaktív)
...válasz devisking 76. kommentre:
 
hűha vetkőzős vidi.....
barátnő >>>>>> vetkőzős vidi
77
devisking (2010. július 03. 21:58)
Inaktív)
Bocs az offért:

Katt és szavazz a videóra:

http://myvip.com/djuicevid.php?act=show&videoid=2855985

Ha sokan szavaznak, megpróbáljuk rávenni, hogy készítsen vetkőzős vidit is a lány. ;) Egyéb ötleteket is írhattok, persze előbb szavazz!!!
76
Don-Cavallo (2010. július 03. 21:23)
Inaktív)
...válasz Jingle 69. kommentre:
 
ezt az összefügést :D azért ha ezt végiggondoltad volna azt írod hogy a fele szar lesz mert nem írtad hogy a mass effect szar :D és am szerintem nem háynadék a DAo:D kedvenc játékom :D meg is van a collectors edition de kinek a pap kinek a papné
75
meckmester (2010. július 03. 21:22)
Dr. Gregory House (9/10)
az mmo-k mind szarok, de a WoW a legkevésbé szar a sok szar közül...
74
3err0r (2010. július 03. 21:08)
Jack Bauer (10/10)
...válasz zoe444 72. kommentre:
 
egyetértek. ez jó. a bioware nem engedi meg, hogy hulladék csússzon ki a kezeik közül...
73
zoe444 (2010. július 03. 20:59)
Jack Bauer (10/10)
Elvenni biztos nem fognak a Bioware képességeiből, hiszen bioware-est nem rúgnak ki . Max hozzáadnak, ami talán nem árt.
Az érdekes, hogy Bioware Mythic-nek hívják az összevonásból származó "új" csapatot. Lehet, hogy az SWTOR-on kívül nem is lesz köze a mythic-eseknek a Bioware projektekhez...?
72
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | következő... |

Warhammer Online: Age of Reckoning

Fejlesztő: Mythic Entertainment

Kiadó: Electronic Arts

Platform: PC | Stílus: MMO, Szerepjáték

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Warhammer Online videóteszt
Lépj be Karl Franz Császár palotájába! A két über idegenvezető Gyu és BZ!

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Warhammer Online: Age of Reckoning

990 Ft

WARHAMMER ONLINE: AGE OF RECKONING TESZTEK, ELŐZETESEK

WARHAMMER ONLINE: AGE OF RECKONING HÍREK

AKTUÁLIS!

A Diablo III harcosai - Barbarian

2012. május 26. 11:46

Sorozatunk legújabb szereplője a tesztoszteron plakátok arculata, a rettenthetetlen barbár!

Használt játékok blokkolása: ebéd előtti elmélkedés

Hitman: Sniper Challenge - 47-es a kulisszák mögött

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix