Hirdetés

Star Citizen - már csak pár hét, és itt az FPS modul

|

A Star Marine modulnak már áprilisban meg kellett volna érkeznie, a Cloud Imperium azonban nem tudta tartani az eredeti tervet. Szerencsére már nem kell sokáig várnunk, amíg végre kipróbálhatjuk az FPS részt.

Hirdetés

A Star Citizen fejlesztéséért felelős Cloud Imperium Games néy modult ígért be a játékosoknak erre az évre. Az FPS részeket vezénylő Star Marine mellett a szociális kapocslatokat pátyolgató Planetside, az egyjátékos kampány első része, a Squadron 42, és a játék MMO része is csúszik, szinte kivétel nélkül azért, mert a fejlesztők túl akarják szárnyalni az eredeti terveket.

A játékot megálmodó Chris Roberts nemrég a Gamer Nexusnak adott interjút, amelyben részletesen mesél az FPS modul megalkotásáról. Elmondta, hogy mivel a játék TPS nézetből is játszató, elsősorban az itt használt animációkhoz kell igazítani a belső nézetet, és nem nagyon lehet csalni a perspektívával.

Roberts azt is elmondta, hogy a Star Marine valamikor a gamescom környékén (augusztus 5-én kezdődik) válik elérhetővé, konkrét dátumot azonban egyelőre nem szabtak meg, mert ahogy mondta: "nem akarják megégetni magukat." A Star Citizen egyébként már több mint 85 millió dollárt gyűjtött össze, a megjelenés 2016-ban várható.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)