Hirdetés

A következő Star Trek film jobban idézi majd a klasszikus sorozatot

|

A modern Star Trek filmsorozat rendezője szerint a következő film már közelebb fog állni az eredeti sorozatok szelleméhez.

Hirdetés

A rajongókat és a kritikusokat ugyan megosztotta a J.J. Abrams elképzelései alapján felújított Star Trek filmsorozat, ennek ellenére a kasszánál nagyon jól teljesített mindkét film, így egyértelmű, hogy már érkezik a harmadik rész akkor is, ha Abrams nem tudja vállalni a rendezését (őt most egy kicsit lehet, hogy lefoglalja a Star Wars hetedik része).

A Star Trek 3 rendezését az eddig főleg producerként és íróként tevékenykedő Roberto Orci fogja átvenni, aki rögtön le is csapott a lehetőségre, hogy egy kicsit beszéljen az új filmről egy interjúban, ami a Humans From Earth podcastban volt hallható. Orci szerint az előző két film Föld-központú történetével szemben a harmadik film már sokkal inkább olyan lehet majd, mint az eredeti sorozat gerincét képező, messzi bolygókon játszódó kalandokat megörökítő epizódjai:

"Az Into Darkness-ben végre eljutottak a hősök oda, ahol az eredeti sorozat kezdődött. Az első film egy eredettörténet volt, ami megmutatta, hogyan is találkoztak ezek a szereplők. Akkor még nem voltak olyanok, mint a sorozatban, hiszen idő kellett, hogy a karakterek belenőhessenek a szerepükbe, és ez a folyamat a második filmben is folytatódik. Ebben a harmadik filmben pedig viszont közelebb állnak egymáshoz mint valaha, megkezdték az Enterprise ötéves küldetését, amelyben a világűr legmélyét fogják felfedezni."

Értelemszerűen a távoli világok felfedezése az idegen fajokkal való találkozást is magába foglalja, de Orci szerint nem feltétlenül fognak majd a már megismert fajokhoz ragaszkodni, hanem inkább kihasználják azt, hogy az új Star Trek tiszta lappal kezdte újra az univerzum felépítését, és talán eddig még sosem látott civilizációkkal is megismerkedhetünk:

"Miért is kéne visszatérnünk a régiekhez? Ez egy alternatív univerzum, szóval én úgy érzem, hogy válogathatunk. Abszolút nem érzek nyomást, inkább szerencsésnek érzem magam, hogy megvan a választás lehetősége és olyan döntést hozhatunk, ami a legjobban működik majd a mi történetünkben."

A rendező szerint nagyon sokat segít manapság az új fajok kitalálásában a CGI lehetősége, de természetesen még így sem egyszerű feladat olyasmit kitalálni, ami megfelel az ősrajongók elvárásainak (talán ilyet nem is lehet). Mindenestre Orci megjegyezte, hogy a Gorn, a Tribble, a Romulán és a Vulcan fajok a kedvencei az eredeti történetekből.

Ti mit gondoltok? Melyik a kedvenc fajotok a Star Trekből?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)