Hirdetés

Star Wars: Az ébredő Erő - kiderült, lesz-e bővített kiadás

|

Hollywoodban lassan divattá válik, hogy a legsikeresebb filmek bővített kiadásban is megjelennek DVD-n, illetve Blu-ray-en. A rendező J.J. Abrams most elárulta, számíthatunk-e hasonlóra Az ébredő Erő esetében.

Hirdetés

A Star Wars: Az ébredő Erő folyamatosan dönti meg a bevételi rekordokat, a tengerentúlon már az Avatart is megelőzte és az első helyre került. Nem csoda, hogy már most szóba került a DVD/Blu-ray megjelenés, valamint az is, hogy pontosan mire számíthatunk majd ezeken a korongokon.

A Gyűrűk ura és A hobbit filmek esetében már megtanultuk, hogy a teljes élmény érdekében érdemes megvárni a bővített kiadások megjelenését. Én is inkább türelmes voltam és most ezek a változatok sorakoznak a polcomon. Nos, J.J. Abrams szerint a Star Wars: Az ébredő Erő biztosan nem fog kapni ehhez hasonló verziót. Ennek ellenére természetesen lesznek kivágott jelenetek is a lemezen. A film az első vágás után közel két óra és ötven perc hosszú volt, tehát nagyjából harminc perc végezte a vágóasztalon és maradt ki a mozikban látható változatból. Azt egyelőre nem tudni, hogy ebből a fél órából mennyi kivágott jelenet került végül a DVD/Blu-ray lemezekre, legalábbis Abrams nem árult el erről konkrétumokat.

A Star Wars: Az ébredő Erő számtalan előzetesében is akadtak olyan pillanatok, melyeket nem láthattunk viszont a moziban. Valószínűleg ezek közül is felkerül pár a kivágott jelenetek közé. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)