Hirdetés

Temérdek pletyka a készülő Star Wars-játékok kapcsán

|

Nehezen fogják vissza magukat a Star Wars-játékokon dolgozó stúdiók munkatársai.

Hirdetés

Amikor a Disney megvásárolta a Star Wars-jogokat, több készülő játékot elveszítettünk, de azért így sem kell majd szűkölködniük azoknak, akiknek május 4-e piros betűs ünnep. Az új játékok megjelenése még odébb van, de szokás szerint pletykák, azok akadnak bőven.

Először is, a DICE által készítgetett, év végére várható Star Wars: Battlefrontról ütötte fel a fejét két feltételezés. Egyrészt valószínű, hogy az összes nagy EA-s megjelenéshez hasonlóan Xbox One-on öt nappal a többi platform előtt próbálhatjuk ki a játékot, az EA Access programnak köszönhetően.

Másrészről egy tweet is megjelent a DICE egyik munkatársától, aki azt osztotta meg a világgal, hogy az egyik céges meetingen valami nagyon menőt mutattak meg nekik, amire koccintottak is.

Ha összerakjuk azt a két információs puzzle-t, miszerint azt ígérték nekünk, hogy tavasszal láthatunk valamit a Battlefrontból, és anno a Batllefield 4-et is először a tavaszi GDC-n, egy körülbelül negyedórás trailerben mutatták be, akkor nem ok nélkül várhatjuk a március eleji konferenciát.

Térjünk át a Visceral Gamesre, akikről a Battlefield: Hardline mellett azt sejtjük, hogy egy Star Wars-játékon is dolgoznak. Itt a játék írói, a korábban az Uncharted-szérián dolgozó Amy Henning és Todd Stashwick válaszoltak két rajongói tweetre, és mindketten nagyon lelkesen nyilatkoztak a készülő játékról (bár ők aztán tényleg semmilyen infót nem hintettek el).

Ti melyik Star Wars-játékot várjátok legjobban?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)