StarCraft 2 - Kínában jövő hónap elejétől

Kapcsolódó játékok: StarCraft 2

PacaGS 2011. március 29. 18:19

Mi már legalább ötször végigjátszhattuk a StarCraft 2-t, a kínaiak viszont még csak most fogják megkapni.

A hatalmas időbeli eltérés hátterében a játék lokalizálása áll, hiszen a kínaiak saját anyanyelvükön kapják meg a StarCraft 2-t.

Az ottani forgalmazó, a NetEase megerősítette, hogy a StarCraft 2kínai verziója április hatodikán landol a boltok polcain, a béta pedig a mai nappal indul. A világ más részein már 2010 júliusa óta elérhető játékot 30 napos ciklusokra vásárolhatják meg a játékosok, ciklusonként 3 dollárért. A StarCraft 2-ből a megjelenés utáni első két napban 1.5 millió példányt adtak el, jelenleg pedig 4.5 millióan játszhatnak vele, amikor kedvük tartja. Az eladások hasonlóak lehetnek az ázsiai országban is, mert mint tudjuk, a széria, és maga a Blizzard is hatalmas sikernek örvend.


Forró lett itt a hangulat hirtelen

    Pro:
  • csaták közti intermezzók
  • alacsony gépigény
  • ütős multiplayer
    Kontra:
  • erőltetett dialógusok
  • túlszerkesztett egyjátékos pályák
  • műfaján belül nulla innováció
93

Címkék: starcraft ii, kína, rts, PC, Stratégia


StarCraft 2 - Kínában jövő hónap elejétől - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
NOSTO (2011. március 31. 06:02)
Dr. Gregory House (9/10)
Kerrigan kínaiul?:D elég ijesztő
17
FekaFOB (2011. március 30. 15:38)
Sheldon Cooper (5/10)
Ugyan egyszer összeeresztik-e a kontienenseket a battle.net-en? Anno volt erről szó, de nem tudom jelenleg hogy áll a dolog.
16
01predator (2011. március 30. 15:18)
Inaktív)
sztem fél kína már rég lelopta a netről
15
sleepyt (2011. március 30. 09:08)
Jack Bauer (10/10)
...válasz _RiCE_ 7. kommentre:
 
azért a játéknak is lesz egy egyszeri vételi díja... a további előfizetés +3$...
14
Lilithn (2011. március 30. 08:44)
Kirk kapitány (6/10)
...válasz Cuyu 11. kommentre:
 
Ez nagyon ott van. Magyarul, de ciki lenne :D Meglepődnének rendesen, rögtön nem vágott szeműek lennének, hanem nagy kerekszeműek. Nem rasszista megjegyzésnek szánom!
13
Phantomer (2011. március 30. 04:07)
Adama admirális (8/10)
Erdekes itt Tajvanon, mar julius ota van kinai verzio Egyszerubb lett volna nekik atrepulni Tajvanra es megvenni, ha nem birnak varni :P
12
Cuyu (2011. március 29. 21:13)
Inaktív)
...válasz bbankrablo 10. kommentre:
 
gondolom amiatt írta, mert a cikkben az volt, hogy saját "anyanyelvüNkön" :D az meg baromira ciki lett volna, ha magyarul kapják meg... na abból hozzanak össze valami komolyat xD meg is emeltem volna a kalapomat előttük
11
bbankrablo (2011. március 29. 20:19)
Jack Bauer (10/10)
...válasz bbenjoe 9. kommentre:
 
Nem mondod?

Most már legalább kínában is örülhetnek!
10
bbenjoe (2011. március 29. 20:15)
Dr. Gregory House (9/10)
Gondolom kínai nyelven fog megjelenni nekik.
Tegnap betöltöttem a Half-Life-ot, de kipróbáltam a kínaiul (hisz Steam-en át lehet állítani a nyelvet), majd hanyatt estem...
9
Lord_KROK (2011. március 29. 19:49)
Dr. Gregory House (9/10)
_RiCE_ (2011. március 29. 19:47)
Jack Bauer (10/10)
Én MINDEN játékot megvennék, ha 1 hónapra csak 3 dollárba kerülne. Mindet ami érdekel egy kicsit is. A legtöbbet úgyis 6-8 óra alatt végigjátszom, aztán többet elő sem veszem többet.
7
Necreon (2011. március 29. 19:37)
Jack Bauer (10/10)
...válasz peter9228 5. kommentre:
 
AdBlock+ , NoScript, Flashblock. Beletelik pár napba míg "betanítod" őket, utána reklám legyen a talpán, ami átjut rajta.
6
peter9228 (2011. március 29. 19:31)
Inaktív)
...válasz MetalMilitia 1. kommentre:
 
Ajánlom az ADBlock+ -t.
5
skaarj666 (2011. március 29. 19:30)
Jack Bauer (10/10)
na én épp most játszottam végig az SC2-őt, pedig már a megjelenés napjától ott figyel a polcon.
4
B3T3G (2011. március 29. 19:16)
Jack Bauer (10/10)
kovidomi01 (2011. március 29. 19:00)
Jack Bauer (10/10)
...válasz MetalMilitia 1. kommentre:
 
Rakj fel vmilyen reklám blokkoló addont, ahogy én is teszem.
2
MetalMilitia (2011. március 29. 18:35)
Dr. Gregory House (9/10)
gepárdre undorító ez az új bezárhatatlan pofábamászós reklám a gso-n.
1
Oldal: 1 |

StarCraft 2

Fejlesztő: Blizzard Entertainment

Kiadó: Blizzard Entertainment

Platform: PC | Stílus: Stratégia

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Blizzard DOTA
Két hatalmas Isten (A Kék és A Piros) azzal szórakoztatják magukat, hogy hatalmas hősöket rabolnak el különböző univerzumokból, és ezek a hősök egy cégtől származnak: a Blizzárdtól.

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Sims 3 és Leszáll az éj csomag

11.990 Ft

STARCRAFT 2 TESZTEK, ELŐZETESEK

AKTUÁLIS!

A Diablo III harcosai - Barbarian

2012. május 26. 11:46

Sorozatunk legújabb szereplője a tesztoszteron plakátok arculata, a rettenthetetlen barbár!

Használt játékok blokkolása: ebéd előtti elmélkedés

Hitman: Sniper Challenge - 47-es a kulisszák mögött

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix