StarCraft II és WoW: Cataclysm jövőre, Diablo III legkorábban 2011-ben

Kapcsolódó játékok: Diablo III

Vakka 2009. november 13. 09:17

Az Blizzard egy New York-i prezentációban közölte a nem túlságosan közeli időpontokat

Szerte a világon 10-15 millió ember azért össze-összerezzen, amikor a Blizzard bejelent valamit. World of Warcraft játékosok, StarCraft stratégák és Diablo fanatikusok, akik kedvenc játékuk nyúzása mellett még egy dolgot csinálnak folyamatosan: várják a következő részt. Hát várhatják.


Egy tegnapi New York-i prezentáció beszédes diája szerint, a sokat húzott-halasztott StarCraft II, a következő WoW kiegészítő Cataclysm, és a Battle.net teljes megújulása 2010-ben lesz esedékes.


Csak erős idegzetűeknek!


A leginkább sajnálatos dolog mégis az, hogy a következő oszlop tetejére, amiben olyan nevek voltak, mint a Diablo III, egy eddig ismeretlen StarCraft II kiegészítő, illetve a titokzatos új Blizzard MMO, a „Néhány éven belül" felirat volt biggyesztve. Ez a legnagyobb jóindulattal is egy 2011-es megjelenést jelent, bár véleményem szerint ha pontosan tudták volna, hogy mikor lesz kész, akkor semmibe nem került volna egy „2011" nevű oszlop elkészítése. Magyarul még ez a Diablo III megjelenési dátum sem biztos. A program tehát továbbra is változatlan: várunk.


2011-ig ebben a gömbben maradok.

Címkék: blizzard, diablo 3, starcraft 2, world of warcraft, cataclysm, megjelenés, battle.net, PC, Akció, szerepjáték


StarCraft II és WoW: Cataclysm jövőre, Diablo III legkorábban 2011-ben - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | következő... |
zsolti971 (2009. december 27. 09:28)
Jack Bauer (10/10)
Innen mind érdekel, de főleg a WoW és a Diablo!!!
67
Vendetta (2009. november 22. 23:18)
Jack Bauer (10/10)
Engem csak a Starcraft 2 érdekel a többi meg mehet a levesbe!
66
Gabber (2009. november 14. 11:54)
Inaktív)
Szegény Dio3, sokan azért nem fognak játszani vele, mert 2011re már igencsak kopottas lesz a grafikája, az akkori trendekhez képest, pláne ha ne adj' isten még később jön. Hiszen már most is sokan fikázzák. Sztem mondjuk teljesen ok a graf., meg annak idején a Dio 2-re is rásütötték hogy mennyire elavult a grafikája, ahhoz képest még ma is tolják sokan. Ettől függetlenül sztem nagy marhaság volt ennyi videot, stb. kitolni róla, elkezdeni a hype-ot, ha még ennyire nincs kész, márpedig az emberek ezek láttán sztem joggal arra gondoltak, hogy már majdnem kész állapotot mutatnak. Ez sztem elhibázott lépés volt a Blizzard részéről, most már nagyon okosan kell adagolniuk az új infokat, hogy ne múljon el szép lassan az emberek érdeklődése.
65
masher_ (2009. november 14. 06:38)
Dr. Gregory House (9/10)
hát elég szomorú dolog hogy csak 2011-ben jön csak akkor tényleg jöjjön 11-ben és ne legyen belőle "Duke Nukem Forever"
64
nightwolf300 (2009. november 14. 01:10)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Zodo1 60. kommentre:
 
...no meg kellő üzleti érzék!
63
rauros (2009. november 14. 00:06)
Adama admirális (8/10)
de kár h dio 3 2011 előtt nem jön főleg most bele éltem magam torchlightba,gondoltam is de jó h lassan meg jön a dio..:'(
62
Matthew120 (2009. november 13. 23:19)
Jack Bauer (10/10)
Szép lesz, jó lesz
A WoW Kieg.-et nem rég jelentették be, mindenki tudta, hogy 2010-ben esedékes, a StarCraft II-nek nagyon örülök, hogy már 2010-ben napvilágot lát
De ez a Diablo III... eskü lassan már Duke Nukem Forever lesz... Már vagy 2-3 éve halasztják x)
61
Zodo1 (2009. november 13. 22:19)
Jack Bauer (10/10)
Jó munkához idő kell
60
Nagyzo92 (2009. november 13. 22:05)
Inaktív)
Hmm, mind3 iszonyat jó játék Alig várom őket Lehet újra visszamegyek wowozni, pedig 1 éve és 2 hónapja "tiszta vagyok" x]
59
ThereShallBeNone (2009. november 13. 21:09)
Inaktív)
Még jó hogy egyik sem izgat így nem fogok belehalni a késésbe
58
plohun (2009. november 13. 20:33)
Dr. Gregory House (9/10)
Aztán jácchatok vele míg meg nem unom.
57
plohun (2009. november 13. 20:33)
Dr. Gregory House (9/10)
Én csak arra leszek kíváncsi hogy mit fognak művelni a WoW-val. Csak gameplay-eket nizni ! Isten ments hogy játszak mert megint rászokok...
56
timantes (2009. november 13. 20:08)
Inaktív)
engem sose fogott meg a Blizzard egyik játékával sem , szóval nekem nem lényeg egyik játék megjelenése sem
55
dahneey (2009. november 13. 20:04)
Inaktív)
sejthető volt... a blizzard mindig tologatja a megjelenést, de csalódást nem szokott okozni
54
Keledor (2009. november 13. 19:20)
Inaktív)
...válasz MrBush 52. kommentre:
 
LOL (ilyent még írj, ez jó!) :D
53
MrBush (2009. november 13. 18:52)
Inaktív)
Én már látom, hogy lesz ez. Az inkák 2012-re jósolták a világvégét, nos, ez azért lesz, mert megjelenik a Diablo III a legjobb játék amit valaha alkottak. És ekkor az emberiség egyként összefogva leül és elkezdi tolni, mit sem törődve azzal, hogy "odakint" nem dolgozik senki, a gazdaság, és az ipar világ szinten omlik össze a dolgozó emberek hiánya miatt, majd három év múlva meghal az utolsó ember is, teteme a számítógép és a hetek óta üres hűtőszekrény között hever a lakásban.
52
Joe8805 (2009. november 13. 18:01)
Inaktív)
Vészjósló nem akarok lenni, de előbb vagy utóbb a blizzard-nál is elő fog lépni egy játék ami valószínű bukik és én egyre inkább erre ez új mmo bukására gondolok (bár ahogy hallottam valamiért nagyon peticiózták a star craft 2-t szóval lehet az lesz az). Nem hiszem hogy az új kiegészítő megnövelné a wow tábor számát, de szerintem megfogja tartani az valószínű, én azért a starcraft 2-től is sikert várok, illetve szerintem a Diablo III is nagyon befogjönni az embereknek, de szerintem játék élményben már nem fogják elődeiket túlszárnyalni.
51
Kamuka (2009. november 13. 17:59)
Adama admirális (8/10)
Oké, akkor mától minden nap félre rakok 20 forintot a diablo 3-ra.
Ki fogad velem, hogy lesz-e elég pénzem, hogy megvegyem a megjelenésekor?

(először 5 forintot akartam írni, de az rettenetesen kevés, sajna..)
50
matthew95 (2009. november 13. 17:49)
Jack Bauer (10/10)
Nagyon várom már az SC2-őt!
Saját vélemyényem szerinte a Dio3 nem lesz sikeres:...
49
nightwolf300 (2009. november 13. 17:46)
Jack Bauer (10/10)
sejtettem hogy ez lesz.....
48
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | következő... |

Diablo III

Fejlesztő: Blizzard Entertainment

Kiadó: Blizzard Entertainment

Platform: PC | Stílus: Akció, Szerepjáték

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Diablo III - B-roll beta trailer
több, mint hét perces betekintést kapunk a Diablo III üss és loholj tovább játékmenetéről ebben a B-Roll videóban.

Videó lejátszása

Hearts of Iron 3 Gold

5.390 Ft

DIABLO III TESZTEK, ELŐZETESEK

AKTUÁLIS!

Jó éjt! 2012. 02. 09.

2012. február 09. 22:41

Miközben a GameStar Online nyugovóra tér, az utolsó simításokat végezzük a februári lapszámon mielőtt nyomdába küldenénk.

Aliens: Colonial Marines - Mi vigyorog ránk a dobozról?

Jól megy a Time Warner-nek - köszönhetően a Sötét Lovagnak

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. januári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés
King Arthur 2 előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix