Hirdetés

Hivatalos SteamBox és Source 2 a láthatáron?

|

A SteamOS bejelentése csak a kezdet volt: még mindig van két üres folt a bejelentő oldalon. Ezek a SteamBoxnak és a Source 2-nek vannak fenntartva?

Hirdetés

Egy SteamBoxot már láthattunk Piston néven, de a Valve által összekalapált dobozról még csak nagyon keveset tudunk. Nincs már messze ennek a bemutatása sem, már ha hihetünk egy névtelen 4chan felhasználónak, aki magát Valve alkalmazottnak mondta, és állítása szerint közel a pillanat, amikor minden kérdésünkre választ kapunk.

A bejelentéskor fix dizájnt ugyan nem, de körvonalakat már láthatunk majd, ahogy a rendszer alapelgondolásait is megismerhetjük. Az állítólagos munkatárs már előre elárulta, hogy a Bigfoot néven ismert gépet nVidia GPU és egy AMD CPU hajtja majd, de úgy variálhatjuk, cserélgethetjük, bővíthetjük a belső felépítést, ahogyan csak akarjuk. Lesznek bizonyos határok, de elvileg a doboz támogatni fogja a legtöbb hardver elemet három generációra (AMD-s elemek esetén kettőre) visszamenőleg, és persze a jövő alkatrészeivel is barátságban lesz.

Ez lenne elvileg egy mai bejelentés tárgya, ami a pénteket illeti, aznap a Source 2 kerül terítékre. Az új grafikus motor igazi next-gen látványt kínál majd és induláskor már támogatni fogja a Linux, Windows és OS X rendszereket, később valószínűleg a PlayStation 4-et is. Mennyire szép is lenne, ha ezt a szépreményű új motort mondjuk a Half-Life 3-al mutatnák be. Na de ébredjünk is fel gyorsan, mielőtt rinyálásba csap át az egész hír...

Bár a fentiek elég szilárd tényeknek tűnhetnek (főleg annak fényében, hogy a már bejelentett SteamOS tökéletes alapja a SteamBoxnak), mégis egy névtelen forrástól származnak így egyelőre kezeljük csak pletykaként az olvasottakat. Amint van konkrétum, írjuk azonnal.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)