Stormrise - DirectX10 és Vista kötelező
Kapcsolódó játékok: Stormrise
Gulius 2009. március 05. 14:48
A kifejezetten konzolokra fejlesztett Stormrise ellátogat PC-re is, ám nem hajlandó ám akármilyen Windows alatt elfutni...
Érdekes lesz a Creative Assambly új játéka több szempontból is. Egyrészt ugyebár egy RTS játék lesz, amit alapvetően konzolokra képzeltek el asrácok, de kiadják PC-re is, hiszen ők már csak ilyen jó fejek. A PC-s Stormrise azonban nem elégszik meg akármilyen számítógéppel. Hardverigényt nem mondtak még a srácok, de az már biztos, hogy a játék futtatásához Windows Vista operációs rendszerre, és DirectX10 videókártyára lesz szükségünk. Ez csak azért érdekes, mert hát ugye konzolokon egyik sem jellemző. A Creatve Assambly azonban azt mondta volt az ezirányú kérdésekre vonatkozólag, hogy a Stromrise, a kezdetektől fogva Vista-ra, és DX10-re lett fejlesztve, és optimalizálva, nem úgy, mint például a Total War széria, melynek aktuális epziódja, az Empire: Total War, a napokban jelent meg. punktum. Oké, rendben. Mi meg majd veszünk Vista-t hamar. Azért ezt meg kéne fontolni még egyszer szerintem, nehogy ezen múljon a játék sikere PC-n. Kiderül nem is olyan sokára, amikor is megérkezik a Stormrise a boltokba. Addig is, a tv.gamestar.hu oldalon van egy nagyszerű Stormrise trailer, melyet megtekintve el tudjátok dönteni, érdemes-e operációs rendszert váltani, ha esetleg eddig nem tettétek.
Stormrise fejlesztői napló
Címkék: creative assembly, stormrise, rts, konzol, xbox 360, pc, megjelenés, trailer, video