Stormrise fejlesztői napló

Kapcsolódó játékok: Stormrise

Gulius 2008. december 19. 10:26

A Sega és a Creative Assembly új RTS játékának két frakcióját ismerhetjük meg egy kicsit jobban.

A Creative Assembly nem csak a Total War legújabb részét hegeszti százzal, ugyanis készül gőzerővel a Stormrise is. A jövő márciusban megjelenő RTS sztorija szerint, a földet védelmező légkör olyan szinten megy tropára, hogy a tudósok végső megoldásként egy hatalmas védőpajzsot készítettek, hogy megvédjék az emberiséget. Valami azonban félresikerült, és a földi időjárás teljesen megvadulva, eltörölte a civilizációt. Az emberiség egy része túlélte a katasztrófát a föld alatt épített hibernációs kamrákban, a felszínen ragadt népek pedig a túlélés érdekében egy kicsit megváltoztak. A lefagyasztott emberek több száz év után felébrednek, és egy idegen világ vár rájuk, egy fajjal, ami már nem is ember. Pompás alkalom egy kis vérontásra nem igaz? A két frakció élesen különbözik egymástól. A fagyasztott Echelon leginkább a ma is ismert modern hadseregekre hajaz, míg a mutáns Sai inkább a lopakodást, és a gerilla stílust helyezi előtérbe. A nagyszerű kis videóban a fejlesztők regélnek kicsit arról, mire is számíthatunk jövőre.

stormrisetv.jpg 

Címkék: sega, rts, creative assembly, stormrise, gstv


Stormrise fejlesztői napló - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
Vendetta (2008. december 20. 22:05)
Inaktív)
Egynek jó lesz szerintem!
5
Gulius_GS (2008. december 19. 11:41)
Inaktív)
néha össze szavakat a keverem
4
SimonCorleone (2008. december 19. 11:35)
Inaktív)
na már alakul, de még mindig nem stimmel
assEmbly, nem assAmbly....:D
3
FGeri8 (2008. december 19. 11:07)
Inaktív)
Elsőre nagyon szép és rettentően étvágygerjeszően néz ki a két frakció...
Már csak abban bízhatunk, hogy olyna jó lessz, mint ahogy a Pubi fejlesztő magyarázza

Maga a story nem nagy kunszt, de RTS-nél engem annyira nemis érdekel. Kezelhető és sokáig lekössön, és jó legyen a multija
2
SimonCorleone (2008. december 19. 10:59)
Inaktív)
Azért a fejlesztők nevét nem ártana kijavítani a címben is és a cikkben is; nem Assambley, hanem Assembly, Creative Assembly

http://www.creative-assembly.com.au/

1
Oldal: 1 |

Stormrise

Fejlesztő: Creative Assembly

Kiadó: SEGA

Platform: PC, Playstation 3, Xbox 360 | Stílus: Stratégia

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Stormrise Launch Trailer
A Total War széria fejlesztői a Stormrise segítségével kívánják forradalmasítani a konzolos valósidejű stratégiákat.

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Burnout Dominator (PSP Essentials)

2.690 Ft

STORMRISE HÍREK

AKTUÁLIS!

A Diablo III harcosai - Barbarian

2012. május 26. 11:46

Sorozatunk legújabb szereplője a tesztoszteron plakátok arculata, a rettenthetetlen barbár!

Használt játékok blokkolása: ebéd előtti elmélkedés

Hitman: Sniper Challenge - 47-es a kulisszák mögött

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix