Hirdetés

Street Fighter V - nézd meg az összes karakter videóját itt

|

Bár a Street Fighter V holnap még nem teljes formájában jelenik meg, Ono Yoshinori megnyugtatott mindenkit, hogy Ultra és Super változatok helyett ez a verzió lesz egyre jobb és jobb.

Hirdetés

A Street Fighter V megjelenését nem csupán az első tesztek harangozták be, a Capcom egy komoly videóáradatot is ránk zúdított. Így például rohamtempóban befejezték a karakterek bemutatóvideóinak megjelentetését, zárásnak pedig a sorozat régi kedvencét, Chun-Lit hagyták a kiadónál.

Emellett viszont a széria producere, Yoshinori Ono is küldött egy rá jellemzően bohókás videóüzenetet, ezúttal egy Blanka-figurával a kezében. Ebben elmondta, hogy a megjelenés utáni években a rajongói visszajelzéseknek megfelelően adnak majd ki új tartalmakat a Street Fighter V-höz, ahogy arra is emlékeztetett, hogy a DLC-karaktereket a játékban megszerezhető Fight Money segítségével is megvehetjük majd. Kitért arra is, hogy némiképp átalakul a Street Fighter hivatalos versenysorozata, a Capcom Pro Tour, illetve elmondta, hogy keményen dolgoznak, hogy az igazi, nagy kampányt hozó frissítéssel júniusra elkészüljenek. Alább a karaktereket bemutató videók, nézzétek meg, ki mit tud, és mondjátok el, ki a kedvencetek.

Chun-Li:

Dhalsim:

Birdie:

Ryu:

Cammy:

R. Mika:

M. Bison:

Rashid:

Laura:

Vega:

Karin:

F.A.N.G.:

Nash:

Necalli:

Zangief:

Ken:

Mit gondoltok, az új modell jobb lesz, mint a különböző kiadások sorozata?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)