SuperCar Challenge - Teszt

Kapcsolódó játékok: SuperCar Challenge

Vakka 2009. szeptember 23. 17:26

Szegény ember Gran Turismója

„Hová?" és „Minek?". Döntően ez a két kérdés birkózott egymással szürkeállományom tekervényei között, mikor a szimulátornak titulált és PS3 exkluzív SuperCar Challenge jutott nekem osztályrészül, egy online teszt függvényében. Persze az ingyen játéknak mindig örülni kell, és most sem az otthoni raktározás problémáira, vagy a cikk szükségességének megkérdőjelezésére irányultak eme pontosításra szoruló kérdőszavak. Egyszerűen az aggodalom vett erőt rajtam, hogy szegényt tutira szétcincálja és keresztbe lenyeli az a csúnya NFS: Shift, vagy épp a PS3-on szimulátorként egyeduralkodó Gran Turismo. Lássuk, valósak-e félelmeim!

Alma a fájától..

A SuperCar Challenge ugyanakkor nem érkezett minden előzmény nélkül, hiszen a tavaly megjelent, hasonló kicsengésű Ferrari Challenge folytatását tisztelhetjük benne. Ennek köszönhetően már az első kanyar után tisztán látszik, hogy legtöbb tulajdonságát elődjétől örökölte, hogy apja fia, hogy nem esett messze az alma a fájától, és hasonló okosságok. Ez egyszerre jó és rossz is. Egyrészt így megkapta jól skálázható, a nehéz fokozaton valódi szimulátorként üzemelő szimulációs programkódot, ami jó. Másrészről viszont a csekély számú, mindössze 44 vezethető sportkocsiból 35 továbbra is az olasz vadlovak ménjéből lett delegálva, amelyeket alig több mint 20, licencelt aszfaltcsíkon tudunk betörni. Ez első olvasatra is soványkának tűnik, főleg mikor belevágunk a SuperCar Challenge fő áramvonalának szánt karrier módba.


Nemtom\' mi ez, de nagyon drága volt.

Sok hűhó (szinte) semmiért

Karrier módban a világ különböző országaiban, összesen négy bajnokságban indulhatunk, persze nem azonnal. Az első állomás Kanada, ami mindösszesen kettő, azaz kettő pályából áll. Ahhoz, hogy innen tovább tudjunk lépni a következő országba, versenyeink során kellő mennyiségű versenypontot (Race Point) kell gyűjteni, amit persze meglehetősen kevéssel mérnek. Magyarul, ha csak nem születtünk Táltosnak, vagy előző életünkben nem voltunk papnők Delphoiban, akkor akár kétszer-háromszor is neki kell futnunk (nehezebb fokozaton főleg), hogy meglegyen az unlockhoz szükséges pont. Ha viszont ez megvan, önfeledt dúskálhatunk Franciaország három (!) versenypályájában. Jól hangzik, nem?

Kétségtelen, hogy efféle előrehaladás időigényes, unalmas, gyakran frusztráló, és egy eléggé szerencsétlen módja, hogy kitolják a játékidőt. Így aki ebbe belefáradna, az körbeszaglászhat még a szokásos autóversenyes játékmódok között, mint amilyen a Tournament, Arcade, Quick Race, vagy a 16 fő befogadására alkalmas multi. Bár verdáink teljesítményét új alkatrészekkel nem tudjuk megpiszkálni (finomhangolásra viszont van lehetőség), szorgosan gyűjtögetett pontjainkból legalább agyonmatricázhatjuk (akár saját készítésű vinyl-vel is), és a szivárvány minden színére átfesthetjük azt.

A kormány kezünkbe szimul

A SuperCar Challenge szíve-lelke, amiért a kevéske content ellenére is mindvégig szerethető, sőt élvezhető marad, az a szimulátor-tulajdonságai. Ezeket saját kezűleg, akár egyenként is ki-be kapcsolhatjuk, vagy választhatjuk a három előre beállított nehézségi fokozatot (Assist, Arcade, Simulation). Legnehezebb szinten viszont mindenkinek fel kell kötnie a bukósisakot! Itt érződik igazán, hogy bizony minden autónak valóban más-más menettulajdonságai vannak. A játék ekkor már nem csak azt büntetni meg keményen, ha egyik kerekünkkel a fűre tévedünk, de szó nélkül elszállunk a pályáról akkor is, ha véletlenül a poros íven fékezünk és próbáljuk bevenni a kanyart, vagy épp ha monszuneső alatt megtalálunk egy nagyobb tócsát. Na igen, az esőben, pilótafülkéből levezetett versenyek a SuperCar Challenge igazi gyöngyszemei.

Hogy az autót az úton kell tartani, csak egy dolog. Hogy közben pedig az MI által terelgetett ellenfeleket is le kell gyűrnünk, egy másik dolog. Észre sem vesszük, de a mesterséges intelligencia mindvégig figyeli eredményeinket, statisztikáinkat, pontjainkat, és ennek függvényében keményít be. Szóval a játék elején vigyázzunk a „mazsola" jelzőkkel, mert karrierünk végére vért fogunk izzadni. Szimulátor módban főként. Grafika terén ugyanakkor nem domborít valami nagyot a SuperCar Challenge. A műszerfalon szépen vándorolnak a fények és árnyékok, az autók lemodellezésében sem találni semmi kivetnivalót, ám a pályák összerakása ingerszegényes, sok az ismétlődő tereptárgy, és a kanyarokat leszámítva nem sok különbséget lehet közöttük észrevenni. Ám itt újra meg kell említeni, hogy a SuperCar Challenge-ben volt szerencsém átélni eddigi talán leglátványosabb esős versenyemet. Az valami gyönyörűség.


Hé haver! Ott is esik?

 

Pole position

Mennyit is kapjon hát? A kevéske tartalom, a furcsa karrier mód mögött (ha akarjuk) egy igazi szimulátor rejtőzik, amit akár egyedül, vagy a haverokkal is próbálgathatunk. Motorhangban jól, grafikában kellemesen teljesít, s ha pusztán az egyes versenyeket vesszük alapul, akár még hosszabb távon is szórakoztató tud lenni. Ám legelső kérdésünkre visszatérve; bár itt-ott nagyokat villantott, sajnos egyik nagy nevünket sem tudta igazán megszorongatni. Ettől persze nem rossz játék, csak egy erős közepesnél nem érdemel többet.

 

    Pro:
  • szimulátor a javából
  • 16 fős multi
  • az esős verseny odaver
    Kontra:
  • kevés autó és pálya
  • fura karrier mód
  • lehetne szebb
7.3

Címkék: supercar challenge, ps3, teszt, játékteszt, bemutató, Playstation 3, Autóverseny, szimulátor


SuperCar Challenge - Teszt - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
david19960507 (2009. október 19. 14:55)
Inaktív)
nagy jövője van a ps-nek,de a számítógépszerelés-tuningolás örömét semmi nem foja felúlmúlnia ps-nek
20
Skizoframes (2009. szeptember 27. 23:25)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz gandalfff 17. kommentre:
 
A ps3 a legtöbb pc-t lenyomja, az tény. De a te agyadat is tuningolni kéne, valami modorjavító alkatrésszel, mert akkora bunkó paraszt vagy (még mindig), hogy tényleg kezdem azt hinni, hogy nem is ember gyereke vagy.
19
Zizou2 (2009. szeptember 24. 16:54)
Jack Bauer (10/10)
...válasz gandalfff 17. kommentre:
 
ki beszél itt uncharted 1-ről? xD
18
gandalfff (2009. szeptember 24. 11:13)
Inaktív)
a pc el sem birná, nem értem mért tuningoljátok a pc-iteket, egy nagy rakás pudingkarika... nincs értelme, a ps3 sokkal erősebb még most is... el sem birná a pc az uncharted 1et sem....
17
hagymaschips (2009. szeptember 24. 10:42)
Inaktív)
a shi(f)t-nél nem nehéz jobb autós gammát csinálni, ha normálisan leprogramozzák, máris veri a shi(f)t-et.
16
timantes (2009. szeptember 24. 08:23)
Inaktív)
kár hogy nem lesz PCre , jobb lenne mint a Shift
15
nightwolf300 (2009. szeptember 24. 02:44)
Jack Bauer (10/10)
Remélem jobb lesz mint a NFS mostani próbálkozása!
14
Ricsi_Gamer (2009. szeptember 23. 19:43)
Inaktív)
Kár, hogy nincs PC-re, pedig toltam volna...
13
Freeman15 (2009. szeptember 23. 18:49)
Inaktív)
...válasz Asakurahun 9. kommentre:
 
Hát jah, egy ilyennek felettébb örülnék én is
12
aneurysm (2009. szeptember 23. 18:31)
Adama admirális (8/10)
...válasz kilipeti 6. kommentre:
 
Ja és akkor a GT5 kapna 15-öt.
11
aneurysm (2009. szeptember 23. 18:30)
Adama admirális (8/10)
Ez a játék csak Európában jött ki, ugye?
10
Asakurahun (2009. szeptember 23. 18:25)
Dr. Gregory House (9/10)
ilyen game kene mar pc-re, nem ilyen non-simulator shift meg egyebek (
9
FulhamNorby (2009. szeptember 23. 18:19)
Jack Bauer (10/10)
Ez nem tűnik rossznak,sőt...
8
nobo (2009. szeptember 23. 18:14)
Inaktív)
sztem nincs ezzel semmi probléma
7
kilipeti (2009. szeptember 23. 18:05)
Inaktív)
Na, ha szimulátor, akkor jó :D
Más tészta hogy PC-re nincs.
De ezt nagyon nem is sajnálom, mert 45 kocsi semmi... Meg a pályák is...

azért sztem 7.3 ahhoz képest túl alacsony, hogy elárasztottad dicséretekkel.
6
Zoligsfan (2009. szeptember 23. 17:59)
Inaktív)
Ki fogom próbálni jól néz ki 16 fős multi majd haverokat rá dumálom ..
5
Vakka (2009. szeptember 23. 17:59)
Dr. Gregory House (9/10)
lapis007 (2009. szeptember 23. 17:51)
Inaktív)
Az autók törhetők?
3
LittleHobo (2009. szeptember 23. 17:51)
Inaktív)
...válasz GoWorld 1. kommentre:
 
annyian télleg jót lehetne
2
GoWorld (2009. szeptember 23. 17:47)
Inaktív)
16-an már lehetne egy jó versenyt nyomni
1
Oldal: 1 |

SuperCar Challenge

Fejlesztő: Eutechnyx

Kiadó: System 3

Platform: Playstation 3 | Stílus: Autóverseny, Szimulátor

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Condor Soaring Simulator looping
A legjobb repülőgépes szimulátorból láthattok egy jelenetet, konkrétan egy bukfencet. Nagyszerű dolog.

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Supercar Challenge

13.490 Ft

SUPERCAR CHALLENGE HÍREK

AKTUÁLIS!

A Diablo III harcosai - Barbarian

2012. május 26. 11:46

Sorozatunk legújabb szereplője a tesztoszteron plakátok arculata, a rettenthetetlen barbár!

Használt játékok blokkolása: ebéd előtti elmélkedés

Hitman: Sniper Challenge - 47-es a kulisszák mögött

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix