Syberia 3 - Mégis készül!

Kapcsolódó játékok: Syberia, Syberia II

Gulius 2009. április 17. 13:41

Talán emlékeznek még néhányan az április elsején megjelent Microids bejelentésre...

Akkor még azt hittük, hogy csak egy rossz tréfáról van szó. Sokan komolyan besértődtek a híre, ancikám napokig csuklott utána. Kiderült kérem, hogy lehet bocsánatot kérni. A Syberia 3 ugyanis készül, és a bejelentés egyáltalán nem volt kamu!


Aki olvasta a bejelentést, annak feltűnhet, hogy a Syberia 3 bejelentésekor elég érdekes kijelentéseket tettek a fejlesztők. A PC-re, és PS3-ra érkező kalandjáték elméletben közös kalandozásra ad majd lehetőséget, sőt elméletben néhány feladatot csak együtt tudunk majd végrehajtani.
 A hír leggyanúsabb elemet, a Still Life-ből ismerős Vic McPherson is tényleg szerepelni fog: a magánnyomozó az őskori elefántcsont-kereskedelem nyomait kutatja a messzi északon. Kate Walker társairól egyelőre semmi hír, de annyi biztos, hogy a mamutok keresése nem ért véget (pedig én úgy emlékszem, találtunk párat).

Benoit Sokal a második rész után kijelentette, hogy csak akkor hajlandó folytatást készíteni, ha elegendő pénze, és ideje lesz egy korszakalkotó játék elkészítéséhez. A Microids most biztosítja számára az erőforrásokat, így aztán Sokal bácsi újra munkába lendül. Az egyetlen bibi a PlayStation 3 átirattal van. A Sony ugyanis még nem adta belegyezését, hogy a Syberia 3 ott is megjelenjen. A PC verzió viszont tuitbiztos! A Syberia 3 teljesen 3d lesz, és 2010-ben érkezik. Halleluja!

Címkék: syberia, folytatás, benoit sokal, bejelentés, pc, ps3, microids, kalandjáték, PC, Kaland


Syberia 3 - Mégis készül! - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | következő... |
hph01 (2012. január 02. 16:57)
Adama admirális (8/10)
HOOOOOL VAAAAAAAGY SYYYYYBEEEEEERIIIIIIAAAAAA 33333?????
30
Mokus88 (2010. március 06. 17:29)
Dr. Gregory House (9/10)
3D... Nos remélem nem lesz gagyi...
Viszont készülhetne gyorsabban
29
plesonandi (2010. január 31. 22:09)
Jack Bauer (10/10)
...válasz SJanos 27. kommentre:
 
Én is :D meg azt is remélem h a 3d nem rontja el a hangulatot..
28
SJanos (2009. december 21. 22:24)
Inaktív)
2010. júniusra van megadva a kiadás. Hurrá! Remélem én is, hogy meg lesz az a régi franciás, aranyos, szépen megrajzolt, remek zenei aláfestésű, automotonokkal, mechanikus gépezetekkel teli hangulat .
27
medve01 (2009. szeptember 09. 14:44)
Inaktív)
Na, már tart valahol vagy legalább elkezdték csinálni ?
Mikor jelenik meg kép?
26
thekid (2009. augusztus 20. 14:53)
Inaktív)
remélem oylan lesz mint a régi!!!szokásuk ilyenkor a fejlesztőknek hogy vmi újdonsággal szarják el a jó kis alaptémát!!!
25
Tazsi (2009. április 23. 21:23)
Inaktív)
ajj dejó lesz hogy megjelenik
24
Tazsi (2009. április 23. 20:16)
Inaktív)
valaki remélem nem olyan lezs mint a still life!
23
Tazsi (2009. április 23. 20:15)
Inaktív)
tehát én nagyon remélem
22
Tazsi (2009. április 23. 19:31)
Inaktív)
nekem Vic M peterson agódásra ad okot a still life-ban való sok hulla miatt brrr :S én nem szertném ha a syberia-ban is hullák lenének segitsen Kate-nak de csak meg felelő kertetk között és ná ássank ki hullát a lavin alól
21
RamPaly (2009. április 20. 12:37)
Inaktív)
ÁÁÁÁ, nem tudom elhinni, a kedvenc kalandjátékom......... Erre nem számítottam, főleg egy olyan szép befejezés után, mint amit átéltem a 2. rész végén. De én bízom Sokal mesterben!!!! Ha az ő keze benne van, akkor rossz nem sülhet ki belőle. Az egyetlen dolog, ami így első hallásra/látásra zavar, az a 3D. Én nem bánnám, ha inkább maradna a régi külső.
20
Sophiaso (2009. április 20. 10:48)
Dr. Gregory House (9/10)
a 3d nem akkora para, anno én a Broken Sword 3 előtt féltem nagyon, hogy elrontja az élményt, de mégsem.. úgyhogy van ok a bizakodásra!
19
JimmySmog (2009. április 19. 15:36)
Jack Bauer (10/10)
...válasz hph01 15. kommentre:
 
Vaze! Hibernáld le magad, de előtte szólj a szüleidnek, hogy majd engedjenek ki 2010-ben.
18
Carbuncle (2009. április 18. 17:27)
Adama admirális (8/10)
...válasz rockymitymok 16. kommentre:
 
Én nem is reméltem semmit. Nem hittem volna, hogy valaha ilyen is lesz azok után, hogy a Microids rossz pénzügyi helyzetéről jöttek a hírek. De eggyel több játék van, amit várni fogok mostantól.
17
rockymitymok (2009. április 18. 14:29)
Inaktív)
Április 1-jén én sem voltam annyira vevő erre a "poénra", de így, hogy megjelenik, megbocsátok! Nem sok játék folytatásában reménykedtem ennyire...és láss csodát, készül a 3. rész!!!
16
hph01 (2009. április 18. 10:29)
Adama admirális (8/10)
Ez az, Ez az, Ez az, Ez az, Ez az, Eeeeeeeeeeeeeeeeeeeez Aaaaaaaaaaaaaz,
Jeh, Jeh, Jeh, Jeh, Jeh. Legyen 2010 kérem szépen!
15
hompola (2009. április 17. 22:53)
Inaktív)
zselé életbe... pc, ps3, ki fog derülni, hogy a ps 3as verzió egy hónappal elöbb jön, mint a pc-s, aztán kiderül, hogy nem is lesz pc-s... de utálom ezt...
14
Csaby83 (2009. április 17. 22:21)
Inaktív)
ez az! Sejtettem, hogy nem áprilisi tréfa volt!
13
Neld (2009. április 17. 17:08)
Jack Bauer (10/10)
Év híre számomra!!!
Éljen!!!!
12
bbbandita (2009. április 17. 17:04)
Inaktív)
nagyon örülök
király
11
Oldal: 1 | 2 | következő... |

Syberia

Kiadó: Microids

Platform: PC | Stílus: Kaland

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Penumbra # @.
Spoiler felfedés! Figyelem itt az első epizód vége! A játék egymagában "relatív", rövid idő alatt végig játszható, "ha vissza gondolunk az eltelt eseményekre"! A történet lezárás befejezés, viszont egyértelműen folytatásra utaló "tett", a készítők ré

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Need for Speed Hot Pursuit Limited Edition

9.990 Ft

SYBERIA HÍREK

AKTUÁLIS!

A Diablo III harcosai - Barbarian

2012. május 26. 11:46

Sorozatunk legújabb szereplője a tesztoszteron plakátok arculata, a rettenthetetlen barbár!

Használt játékok blokkolása: ebéd előtti elmélkedés

Hitman: Sniper Challenge - 47-es a kulisszák mögött

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix