Tetszik a Bioware-nek a Skyrim - koppintják a rendszert a következő Dragon Age-ben?

Kapcsolódó játékok: Dragon Age: Origins

mocsy 2011. december 21. 14:00

A fejlesztők előszeretettel játszanak a konkurencia termékeivel. Főként akkor, ha olyan remek címről van szó, mint az Elder Scrolls V: Skyrim.

 

Régi kedves ismerősünk, Dr. Ray Muzyka nyilatkozta, hogy a Skyrim nyitott-világ koncepciója annyira megragadta őket, hogy elgondolkoznak azon, hogy a következő játékukban esetleg ők is alkalmazzák azt, persze elegyítve a Dragon Age játékok legjobb tulajdonságaival.

Muzyka szerint a Skyrim nagyon jó, imádják a Bethesdát és rengeteget tanulnak a játékukból, amit nagy valószínűséggel fel is használnak majd a következő Dragon Age epizódban. Most képzeljetek el egy következő generációs Dragon Age-t (vagy Baldur's Gate-et) egy hatalmas, szabadon bejárható, nyitott világban, a Bioware történetmesélésével és valami taktikus, csapatalapú harcrendszerrel. És ne feledkezzünk meg, hogy mindez már következő generációs konzolokon, illetve PC-ken. Azt hiszem azzal megint rekordokat döntenének a játékeladásokkal. Vélemény? Maradjon meg a Bioware a jelenlegi rendszernél vagy cincálja szét a Skyrimet apró darabokra és ültesse át annak legjobb részeit a saját játékaiba?


Egy pakk mindd felett

    Pro:
  • 70 (vagy 100, vagy ki tudja) óra játékélmény
  • maximálisan kidolgozott történet
  • csodálatos grafika, hang
    Kontra:
  • néha beakadt kameraállás
  • konzolverzió borzalmas
94

Címkék: Dragon Age, Skyrim, Bioware, Bethesda, Dr. Ray Muzyka, PC, Szerepjáték


Tetszik a Bioware-nek a Skyrim - koppintják a rendszert a következő Dragon Age-ben? - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | következő... |
keridian (2011. december 23. 11:33)
Adama admirális (8/10)
...válasz aluminiumtrioxid 63. kommentre:
 
Nos... ez meglepő... nem szoktam hozzá a pozitív fogadtatáshoz...

Ami a gémet illeti... remélem otthon vagy az emulátorok világában. Az SMT univerzuma rendkívül tágas, megannyi alcímmel dobtak már piacra játékot. Van sima SMT, ez a fősztori, de van pl SMT: Devil Summoner, SMT: Persona, SMT: Devil Survivor, meg még pár darab... kicsit olyan mint a Star Wars, van egy főszál és megannyi továbbgondolás, mellékág, mind játék formájában.
Super Nintendón és PS2-n vannak a nagyobb címek, elvétve néhányat Nintendo DS-en És PSP-n... PC-re nagyon régi címek vannak csak és azok is japánul, ilyen Win95/98-as korabeliek. Az SMT 1 és 2 SNES-es, nem épp a grafika a fő erőssége. Viszont ugyanolyan jók a PS2-es variációk is, van amelyik kevésbé poszt-apokaliptikus, inkább nyomozós és van amelyik egyenesen könnyeket csal az ember arcára.
Ajánlom a PCSX2 emulátort... és egy aránylag jobb PC-t hozzá.
65
hARdstyl3 (2011. december 22. 16:28)
Sheldon Cooper (5/10)
Roppant szimpatikus tőlük, hogy nem titkolják azt, hogy tetszik nekik a konkurencia terméke - netalán még jobbat is csinál tőlük.

Ettől függetlenül maguktól is eszükbe juthatott volna, vagy a rajongók visszajelzéseikre hallgatni..

A saját termékeiket is nagyon szeretem, de ha tanulnak /lopnak? jaj de csúnya kifejezés/ másoktól akkor igazán extázis lehetne, jöhet a Skyrim Age :D
64
aluminiumtrioxid (2011. december 22. 13:35)
Kirk kapitány (6/10)
...válasz keridian 62. kommentre:
 
Az animékkel sincs semmi bajom. Utánanézek, van PC-re?
63
keridian (2011. december 22. 11:51)
Adama admirális (8/10)
...válasz aluminiumtrioxid 52. kommentre:
 
Ha történet, akkor Shin Megami Tensei 1 és 2.
Ne tévesszen meg a cím. Japán, de nem mainstream animés JRPG. Az SMT kérlek vérprofi RPG AAA kategóriás történettel... és megannyi a játék végkifejletét befolyásoló döntéshelyzettel, kommunikáció a démonokkal (be is toborozhatóak akár)... nem győzném hangsúlyozni a sok jóságot, de úgyse érdekelne, mert "jááj japán, biztos ilyen nárutós meg káméháméhá, meg..." pfejj
62
ManyMan (2011. december 22. 11:02)
Jack Bauer (10/10)
Nagyon jó lenne ha sikerülne nekik!
61
Dracon (2011. december 22. 10:28)
Adama admirális (8/10)
...válasz Kain_86 59. kommentre:
 
Ilyen összefoglalást még nem olvastam a BioWare játékokról, de szerintem már annyira próbáltad leegyszerűsíteni, hogy már nem igaz, amit írsz.
60
Kain_86 (2011. december 22. 08:12)
Inaktív)
Én már feladtam a Bioware játékokat, lényegében ugyan azt a játékot kiadták legalább 6 alkalommal (KOTOR, Jade Empire, DA, DA2, ME, ME2). Mindegyik annyi, hogy elmész x városba/bolygóra, ahol összekukázol egy új csapattársat, utána esetlegesen ad egy küldetést is az új csapattárs, aztán amikor megvan az egész csapat, és azt gondolod, hogy ez az, végre kezdődhet a játék, jön egy utolsó küldetés, és vége. Az a hihetetlen, hogy még a folytatásokban (DA2,ME2) sem képesek eltérni ettől, inkább darabjaira robbantják a főhőst, csakhogy visszatérhessenek a jól megszokott kerékvágásba. Közben lényegében annyi változik, hogy éppen ki a főgonosz, de a játékok nagy részében ez úgysem számít a történetben kb az utolsó küldetésig. Amúgy Dragon Age 1-et szerettem, mert az visszanyúlt a gyökerekhez, de ennek az lehet az oka, hogy azt már jóval a Jade empire megjelenése előtt elkezdték fejleszteni.
59
aluminiumtrioxid (2011. december 22. 01:26)
Kirk kapitány (6/10)
...válasz Kynes 57. kommentre:
 
Nem tudom, hogy az mióta számít történetnek, hogy "Öhh! Kijöttek a föld alól a gonosz kakák! Valaki tömködje már vissza őket!"...
58
Kynes (2011. december 22. 00:36)
Inaktív)
...válasz aluminiumtrioxid 56. kommentre:
 
DAO-nak volt története, többiről nem tudok nyilatkozni.
57
aluminiumtrioxid (2011. december 22. 00:34)
Kirk kapitány (6/10)
...válasz tricsi95 55. kommentre:
 
Akkor érvelj kérlek, te intellektustól duzzadó szerepjáték-szakértő...
56
tricsi95 (2011. december 22. 00:19)
Inaktív)
...válasz aluminiumtrioxid 52. kommentre:
 
Vicces amit mondasz, kár hogy egy hatalmas nagy baromság, de az már mellékles dolog.
55
Kynes (2011. december 22. 00:19)
Inaktív)
Szerintem meg ott a Witcher 2, ami odaveri mind a Skyrimot, mind a DA2őt
54
Dracon (2011. december 22. 00:15)
Adama admirális (8/10)
...válasz aluminiumtrioxid 52. kommentre:
 
Mi ez az ünnepek előtti rossz hangulat?
53
aluminiumtrioxid (2011. december 21. 23:52)
Kirk kapitány (6/10)
...válasz Luke2135 40. kommentre:
 
Hmmm... első Dragon Age? Mass Effect 2? Neverwinter Nights? Ezeknek a játékoknak nem is volt történetük, könyörgöm... De még a jobban megírt Jade Empire vagy Mass Effect 1 sem mérhető a legnagyobbakhoz.

Többiek gyökérségeire már nem is reagálok...
52
Wikingking (2011. december 21. 23:07)
Dr. Gregory House (9/10)
Lehúzták az ötletemet, amit a haverral kigondoltunk -.-"
Szerintem a Bethesda a nyílt világban, a Bioware meg a sztoriban és a harcrendszerben jobb. Ergo a kettő helyes kombiná-ciója a tökéletes RPG. Sok sikert!
51
Dracon (2011. december 21. 21:54)
Adama admirális (8/10)
...válasz hali74 44. kommentre:
 
Ne keverjük már a szezont a fazonnal. A Neverwinter Nights, vagy a Baldur's Gate a Forgotten Realms világában játszódik, amit nem a BioWare talált ki. Sokkal régebbi még a TES-nél is. A Dragon Age-nek viszont semmi köze a Forgotten Realms-hez.
50
csernus21 (2011. december 21. 21:19)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz bashka 47. kommentre:
 
tejesen igazad van. A DOA Arcade RPG a TES meg Simulator valamilyen szinten vagyis gondolkodni is kell nem csak menni és auto attack meg nyomkodni a gombokat
49
NOSTO (2011. december 21. 21:02)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz csernus21 45. kommentre:
 
uhh a kotrok:Dlehet, h elő is veszem őket megint.azok igazi RPG-k voltak, az elsők nekem.Valószínűleg ezért tetszik annyira a DA:O, mert nagyon hasonlít rá.
48
bashka (2011. december 21. 21:01)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Septimus 30. kommentre:
 
(mert) Csirak vagytok! Varazslatos "f" gomb a targylistaban, utana "q"val jatek kozben beallitod szamokra amit akarsz. Az a baj veletek (is), hogy tipikus peldaja vagytok a jatszani akaro-, de nem tudo generacionak. Megtanulni egy jatekot? Ne adj isten, rajonni valamire; luxus, csak az ertelmetlen frocsoges. Learn to play...tovabbi szep estet!
47
NOSTO (2011. december 21. 21:00)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Chris-d-_-b- 42. kommentre:
 
köszi.akkor valszeg nem nálam van a hiba.
46
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | következő... |

Dragon Age: Origins

Fejlesztő: BioWare

Kiadó: Electronic Arts

Platform: PC | Stílus: Szerepjáték

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Dragon Age: Origins – Witch Hunt
A legújabb - és feltételezhetően a legutolsó - DLC bemutató videója. Morrigan ismét a színre lép. Lássuk!

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Burnout Dominator (PSP Essentials)

2.690 Ft

DRAGON AGE: ORIGINS TESZTEK, ELŐZETESEK

AKTUÁLIS!

Magyarországon világhírű háziszámítógépek - Primo

2012. május 26. 13:23

Sorozatunk negyedik részének alanya a Primo, amely gyakorlatilag teljesen magyar fejlesztés.

A Diablo III harcosai - Barbarian

Használt játékok blokkolása: ebéd előtti elmélkedés

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix