Hirdetés

Ilyen lesz a videojátékok történelmének múzeuma

|

Egy ideje már keresik az igazi otthonukat, most pedig úgy néz ki, hogy Texas fog emléket állítani a videojátékok történelmének.

Hirdetés

Szenvedélyünkről nehéz lenne még történelemkönyveket írni, de már egy olyan örökségről van szó, ami örökké világunk része marad. Az elmúlt 50 évben is sikerült meghaladnia néhány mérföldkövet ennek a szórakozási formának, milyen jó lenne, ha valaki méltó módon bánna azzal a sok boldogsággal, amit jelenleg az emlékeinkben igyekszünk megőrizni.

A nagyjából 25 éves Videogame History Museum pontosan ezzel próbálkozik, azonban az utóbbi években nem igazán volt állandó lakhelye annak a rengeteg ereklyének, amit felhalmoztak, de ettől függetlenül rendszeresen látogatták a nagyobb rendezvényeket. Ezen a héten történt meg a nagy áttörés, amikor egy közösségi fejlesztésért felelős cég egyértelműen megszavazta, hogy Texas városában otthonra lel a múzeum, Nemzeti Videojáték Múzeum néven.

A cég vezetősége emellett 100 ezer dolláros tőkét is ajándékozott a múzeumnak, ami egyébként a Texas Discovery Centerben fogja kiállítani a jókora méretű gyűjteményét, egy nagyjából 10.400 láb (966 négyzetméter) nagyságú területen. Ennyinél persze nem állnak meg, már azt tervezik, hogy nagyobb kiadókat és konzolgyártókat is szeretnének megkeresni, hogy támogassák a múzeum felépítését és megnyitását.

Terveik szerint a Nemzeti Videojáték Múzeumnak hosszútávon oktatási jellegű céljai is vannak, amelyek a játékok fejlesztésével és a mögöttük álló tudományokkal foglalkozó kiállítások formájában valósulnának meg, vagy akár olyan szabadfoglalkozásokkal, ahol a fiatalokat megtanítanák a játékfejlesztés alapjaira.

Nem kérdés, hogy mi mostantól fogva ide akarunk kijutni. Jönnétek velünk?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)