Hirdetés

The Crew béta - csak 30fps PC-n?

|

Elkezdődött a Ubisoft autós csodájának PC-s bétatesztje, és persze az képkockák száma körül megint kitört a botrány. Lett is nagy hátraarc.

Hirdetés

A The Crew PC-s bétája már nagyban megy, és a fel is robbantak a fórumok, amint kiderült, hogy egy mesterséges zár van a játékon, ami 30fps-ben maximalizálja a játék fps-ét. Persze a PC-s világban minden megoldható, csak kicsit bele kellett nyúlkálni a sorok közé.

El is kezdett terjedni a módszer, amivel feloldható a korlát, ezzel maximum 60 fps-ig kúszik fel a számláló. Ha ennél jobban szeretnénk kijátszani a rendszert, a játék akkor is visszaállítja magát a 60-as határra, amint elindítjuk. Az elégedetlenség zubogó hullámaiba Valentin, a közösségi menedzser ugrott be, aki kommentálta is az ügyet.

„A játék végső verziója 1080p-ben fut majd 30fps-sel PC-n, PS4-en és Xbox One-on és támogatja majd a 5760x1080-as felbontást is a PC-s, hárommonitoros rendszerek miatt” - Valentin emellé az írta, hogy mindenki feloldhatja a korlátozást magának, de övé a kockázat. Na ez volt az a kijelentés, ami nem maradt kint sokáig.

Később a Ubisoftos Natchai elmondta, hogy a fejlesztők dolgoznak azon, hogy a PC-s verzió 60fps-sel működjön PC-n. „Azért tudjátok a konfigurációs fájl módosításával előcsalni a játékból a 60fps-t, mert a csapatunk jelenleg is ezen dolgozik. Ezt csak azért nem árultuk el nektek, mert nem szeretnénk olyasmit ígérni, amit aztán nem tartunk be.” Majd elhangzott a lényeg: „Indulásra a 60fps-t célozzuk meg PC-re, a béta nem a játék végső állapotát mutatja.”

Akár a The Crew járgányai, úgy váltogatja a célokat a Ubisoft. Sebaj, értjük mi a helyzetet, de sok PC-s a 60fps-es zárnak sem fog örülni, ha lesz ilyen. Ti mit gondoltok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)