Hirdetés

The Sims 3 - 2009 leginkább állatbarát játéka

|

Újabb díjat zsebelt be a százmilliós eladással büszkélkedő széria harmadik felvonása.

Hirdetés

A teljes Sims sorozat (kiegészítők, folytatások, konzolos, online és ultra-casual oldalágak) tavaly lépte át a százmilliós álomhatárt, s bár a The Sims 3, a sorozat legújabb darabja kezdetben nagyon jól fogyott, elemzők szerint látványosan alábbhagyott a lendület, amin talán még a The Sims 3: World Adventures kiegészítő megjelenése sem képes fordítani.



A fejlesztést ugyan nem a bezárásra ítélt Maxis végezte, s mint fentebb említettem, a várt siker elmaradni látszik, még így is az év egyik legjobban fogyó PC-s címét tisztelhetjuk a PETA által az év legállatbarátabb játékává választott The Sims 3-ban. Tavaly ezt a címet a Fable 2 nyerte el.
A Proggy Award odaítélése a szervezet közleménye szerint a kereskedelemben és a kultúrában tetten érhető állatbarát tevékenység méltatása.



Kiemelik, hogy a játékosoknak lehetőségük nyílik vegetáriánus étrendet favorizáló karaktereket indítani, akik adott esetben rosszul is lehetnek, ha véletlenül hús kerülne a tányérukra. A közleményből az is kiderül, hogy a PETA szerint a játékban is megfigyelhető a trend, miszerint a vegetáriánus karakterek tovább élnek mint húsevő társaik.

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)