Hirdetés

The Sims 3 - Képes részletek!!!

|

Dobpergés kíséretében egy szivárgásnak köszönhetően bepillantást nyerhettek a bejelentés előtt álló harmadik felvonásba.

Hirdetés

Mint arról már írtunk, március 19-én a nagyvilág elé tárja az Electronic Arts, hogy mégis milyen ötleteket sikerült belezsúfolni a Maxis főhadiszállásán készülő The Sims 3-ba. A világon elsőként a Games for Windows magazin számolhat be az alkotás jelenlegi állapotáról, ám mint azt már megszokhattátok valaki volt oly kedves és megszellőztette egy másik havilap (PC Gamer) tartalmát, így most Ti is szemügyre vehetitek a félkész produktumot.
A kötelező ráncfelvarrás mellett a Sims recept újragondolása került terítékre, mikor a harmadik részről kezdtek el ötletelni. A játék executive producere, Ben Bell szavait ITT olvashatjátok.

 

817_sims3-gfw.jpg


Az első változás, ami szinte azonnal feltűnik a rajongóknak, hogy simjeink többé nincsenek otthonukhoz kötve. Kedvük szerint átruccanhatnak a szomszédhoz, sétálhatnak a belvárosban, kocoghatnak a parkban, s mindent töltőképernyő kényszerű bámulása nélkül kísérhetünk figyelemmel. Látjuk, ahogy szomszédaink és polgártársaink élik a saját életüket, s a közösség által szervezett eseményeken is tiszteletünket tehetjük. Voyeur hajlamú játékosok a szomszéd feleségét, vagy idősebb lányát is megleshetik zuhanyzás közben.
Jelentősen bővítették a játék indításakor kreálandó simek testreszabhatóságát. Gyakorlatilag bárkit leutánozhatunk. Ha ahhoz szottyan kedvünk az egész családunkat lemásolhatjuk. Új személyiségrendszert építettek be, amelyek megszabják a simek karakterisztikáját, viselkedését.
A testreszabhatóság a The Sims 3 minden aspektusára kiterjed: bútorok, falak festése/tapétázása, folyosók burkolása, divat, hajviselet, és még kismillió lehetőség.
Szintén lényeges "apróság", hogy a szükségletek (eszik-vécézik-alszik) egy idő után unalmassá váló mókuskerekéből a hangulat, a közérzet bevezetésével igyekeznek kiragadni a játékost, és ezáltal változatosabbá, kevésbé tamagochi-szerűvé varázsolni a simek életét.

 

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)