Hirdetés

The Sims 4 - egy moddernek hála már hotelbe is költözhetünk

|

Vannak épületfajták, amiket többen hiányoltak a Sims 4-ből, az iskolák után pedig már a szállodákat is pótolhatjuk egy mod segítségével. Egyelőre kicsit kezdetleges, de úgy működik, ahogy kell.

Hirdetés

Bár érkeznek manapság új tartalmak a Sims 4-hez - és nem csak kiegészítők és DLC-k formájában, hanem ingyen is -, komolyan dolgozik a játék modder közössége. Egy friss alkotásnak hála pedig azt is orvosolhatjuk, ha nagyon hiányoznának a játékbeli városunkból a szállodák.

Az iskolák után egy újabb épülettípust is a modderek hoztak el a Sims 4-be, a hotelekben akár hat sim is lakhat, de hogy egy épület szálloda lehessen, szükség van egy recepcióra (egy asztal egy számítógéppel), egy konyhára és egy étkezőre is. A lakók mellett egy másik sim is megjelenik rendszeresen, hogy takarítson, bár ha simünket saját lakás helyett hotelben szeretnénk elszállásolni, a mod első változatában még ki kell fizetnünk az egész ház árát, de a készítő, simmythesim megígérte, hogy a hamarosan megjelenő második változatban ezt módosítja.

Azért a Sims 4-es hoteleknek van még másik hibája is, mivel a lakók kérdés nélkül besétálnak egymás szobáiba, de egy másik moddal, amit a készítő javasol, zárhatjuk őket, így mindenki csak a saját lakrészébe megy majd be. Ha kipróbálnátok a mostani változatot, ezen a linken találjátok.

Ti milyen létesítményt hiányoltok legjobban a Sims 4-ből?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)