Hirdetés

The Sims 4 - visszatértek a szellemek, még idén bekerül a medence is

|

A The Sims 4-ből kimaradt néhány feature, ami már régóta alapeleme a játéknak, de az EA még idén bepakolja őket a játékba.

Hirdetés

Az EA még jóval a The Sims 4 megjelenése előtt bejelentette, hogy az új epizódban elfelejthetjük többek közt a medencéket, de néhány egyéb lehetőséget is kihagytak a játékból, amelyekről nem feltétlen szóltak mindenkinek. Ezeket szerencsére hamarosan pótolják, ráadásul teljesen ingyen.

Ma meg is érkezett az update-sorozat első része, amelynek köszönhetően visszatértek a szellemek a játékba. A Maxis még ebben az évben legalább két nagy frissítést ad majd ki a The Sims 4-hez, ezek pontos dátumáról azonban egyelőre nincs információnk. A novemberben érkező csomaggal a medenceépítés lehetősége tér vissza, karácsony környékén pedig új karrierlehetőségekkel bővül a kínálat.

Ha egy sim meghal, elhagyja a házat, a szellemét nem tudjuk irányítani, de meglesznek rá az eszközeink, hogy visszacsábítsuk a családba. A szellemekkel érzelmi kapcsolatokat ápolhatunk, akár romantikázhatunk is, de vigyázzunk, hogy ne bosszantsuk fel őket, mert ez nem várt következményekkel járhat. Egy szellem attól függően kap speciális képességeket, hogy hogyan vesztette életét, így akik lakástűzben haltak meg, azok a másvilágról is gyújtogatni akarnak, az éhen halók felzabálják a hűtőt, az áram ütötte karakterek pedig képesek tönkretenni a háztartási gépeket.

Ti mit hiányoltok a The Sims 4-ből? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)