Hirdetés

The Walking Dead 2. évad - A Telltale dolgozik a mentések átvitelén

|

A fejlesztők azt próbálják megvalósítani, hogy első évados döntéseink a folytatásban is fontos szerepet játsszanak.

Hirdetés

A The Walking Dead első évados sikere után nem volt kérdéses, hogy érkezik a folytatás, eddig azonban nem sokat hallottunk róla.

Dan Connors, a Telltale ügyvezető igazgatója és társalapítója egy interjúban elmondta, hogy jelenleg az előző részekben hozott döntések átemelésével foglalkoznak.

"Most kezdtünk el a második évad tervein dolgozni. Ezek még változhatnak, de azt feltétlenül ki akarjuk találni, hogyan tudnánk átvinni a mentéseket."

Az első évadban hozott döntéseink végig alakították a történet menetét, a készítők pedig szeretnék ezeket a specifikus történetszálakat tovább szőni a folytatásban.

Connors azt is elárulta, mihez kezdenének, ha befejezik a The Walking Dead sorozatot:

"A LucasArts miatt (a Telltale legtöbb fejlesztője ott dolgozott annak idején) mindig is úgy éreztük, hogy nagyszerű történet-alapú Star Wars játékot tudnánk készíteni. Továbbá az is szimpatikus gondolat, hogy már létező, híres játéksorozatoknak építenénk ki mélyebb történetet, így születhetne meg például a Half-Life Stories, vagy a HALO Stories."

Személy szerint örülnék egy Telltale által készített Csillagok Háborúja játéknak, de a Half-Life és HALO sem hangzik rosszul. Ti milyen más játékból, vagy filmből tudnátok elképzelni hasonló mókát?

The Walking Dead első évada tavaly április 24. és november 21. között jött ki, a második évad megjelenése egyelőre még nem ismert. Akinek még nincs meg a játék, de szívesen beszerezné, annak irány a Steam Encore Sale, ahol féláron kapható a zombimatéria, hétfő estig.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)