Nem tudom, mi lehet Clementine-nal. Aggódom érte. Én a Telltale féle The Walking Dead játék befejezése óta csak azt várom, hogy a második évadban kiderüljön, mi is lesz a sorsa, de még várnom kell.
A 400 Days címet viselő DLC nem a folytatás, mondták is ezt előre, szóval nem voltak illúzióim. Az alkotók viszont merészet léptek - csináltak egy olyan felvezető epizódot, amely várhatóan a második évadot készíti elő, behozza annak főbb karaktereit (akik remélhetőleg találkoznak majd Clementie-nal, mert különben elborulok a kisszékkel), rövid és ütős prológok keretében.
Nem árultak még el hivatalosan semmit a második szériáról, tehát akkor egyelőre induljunk ki abból, amink van: Vince, Shel, Bonnie, Wyatt és Russell történetét ismerhetjük meg, egyébként nagyon ötletes módon: elveszett hozzátartózokat keresők táblájáról szakíthatjuk fel fényképüket, így el is indul a sztori.
Mindegyik szkriptelt, irányított, főleg átvezető animációkból álló menet, tehát nagy változásokra ne számítson senki. Semmit nem akarok lelőni a sztoriból, legyen elég annyi, hogy egyik apró epizód végén sem fogjuk jól érezni magunkat.
Nagyon durva és idegtépő dolgok úsznak be a képbe, még úgyis, hogy a 10-15 perces apró történetek alatt még nem is kezdünk el érdemben kötődni a sok új karakterhez (amelyek egyébként nem is kapcsolódnak még egymáshoz nagyon), piszok gyorsan olyan döntések elé állítanak a történetmesélők, hogy az ember dobálja a kontrollert a sarokba a felelősség terhének bántóan hájas nyomása alatt vergődve.
Szinte biztos vagyok benne, hogy a most meghozott döntéseknek komoly befolyása lesz a folytatásra nézve, emiatt még nehezebb a nyomás. Mesterien fokozzák a hangulatot, a dialógusok most is erősek, a dráma pedig gyorsított üzemmódban is képes szétszedni az embert.
A grafika és az irányítás terén semmi változás, nem is vártunk ilyesmit egy DLC esetében. Az viszont probléma, hogy a The Walking Dead: 400 Days (ami a fertőzés 400 napján szórja el a történeteket) túl rövid, nagyon komoly hiányérzetünk támad a végén, mert túl sok apróság kerül elénk túl gyors tempóban, és nem tudunk elmerülni a cselekményben. Emiatt kicsit gyengébb az élmény, de még így is mentális áramütés, nem kell aggódni. Maradt a minőség, a hiányérzet viszont nőtt.
Várom a folytatást, és nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy a most megismert élethelyzeteket és szereplőket hogyan kísérhetjük tovább útjukon a második évad során. Lee története után izgalmas ez a kavalkád, a több perspektíva, remélem, hogy a jövőben nem csak szkriptelt tragédiákat, mindenképpen elvesztett karaktereket kell tétlenül figyelnem, hanem a súlyos döntések mögött új lehetőségek is várnak. Jó lenne már egyszer nem csak drámai módon megdögleni.
