Érkezik a Need for Speed reboot!
Kattints a részletekért!

The Walking Dead: Survival Instinct teszt - én, a zombi

HP

Ha van valami recept arra, hogy miként lehet minden ziccert kihagyni, akkor a Survival Instinct sajnos bestseller szakácskönyvet is írhat. Vagy csak minket néznek zombinak.

Röhejes, hogy amikor a Telltale The Walking Dead játéka akkora siker, hogy mindenki remegve várja a folytatást, akkor az Activision (és tényleg, nem is valami faluvégi kiadó, hanem az Activision) előrukkol egy bohózattal, amely Robert Kirkman képregényét, az AMC sorozatát, és úgy általánosságban az egész címet képes megszégyeníteni. Főcímdallal, eredeti szinkronhangokkal, minden kötelező elemmel felszerelkezve.

Ronda, de nem finom

Láttátok már a The Walking Dead: Survival Instinct gameplay videókat, nem is kell magyarázni nagyon, hogy már a kivitelezés minősége is nagyjából az 5-6 évvel ezelőtti állapotokat idézi (de akkor is HD-re felhúzott Doom BFG Edition szintjét karistolva).

Itt már lehetett kicsit megijedni, mert a Telltale féle kalandjátékban valóban nem számít sokat a grafika, hiszen a történeten és a párbeszédeken van a hangsúly, de egy belső nézetes akció-kaland esetében azért nem elhanyagolható a vizuális élményfaktor. Mert ha legalább szép lenne, akkor nem tűnne fel olyan gyorsan, hogy nincs is nagyon más kapaszkodónk.

Ocsmány textúrák, rettenetes karakterek, mimika nélküli arcok, elnagyolt és bugos környezet, rettenetes árnyékok - nagyjából ez az élmény pofozott fel az első 5 perc alatt, amikor is vadászni indultam az öreg Dixon bőrébe bújva (őszintén szólva a Survival Instict gépigény paramétereit nem is indokolja semmi, ennek bármin el kellene futnia). Aztán beütött a dráma, amely annyira volt hiteles, mint a Barátok közt 1387. részében felvont Berényi Miklós szemöldök random családi vita közben. Zombik mindenhol, apát megeszik, Daryl rendezői balról be, haldokló apát nem tudja lelőni, lelövi inkább apa haverja, aztán AMC főcím. Na ez volt az egyetlen jó része a játéknak, a sorozatot idéző intro. 



Daryl féle road movie

Mindezek után a sorozatból ismert és szeretett fiatal Dixon fiú elindul, hogy megkeresse bátyját és elhúzzanak valami biztonságos helyre (pl. Atlanta, ha már ott játszódik a sorozat). Autóval városról városra, néha meg kell állni, cuccokat, benzint és túlélőket keresni, akiknek küldetéseket csinálhatunk meg (keress elemet, élelmet, családtagot - ez a szint), majd kiválaszthatjuk, hogy kiket viszünk magunkkal az útra a bátyó és Atlanta felé. És ezzel a két mondattal nagyrészt le is írtam a lényeget. Itt nincsenek valódi döntések, igazi karakterek, bármilyen háborús FPS-ben több dráma és feszültség szorul egyetlen pályaszakaszra, mint amit összességében kapunk ettől a játéktól. Könyörgöm, egy testvérpárról van szó (Merle idővel csatlakozik hozzánk) és nincs sem offline, sem online coop? Minden küldetés zárt, kicsi és egészen hasonló pályákon játszódik, ráadásul a mellékküldetések esetében már nem is tököltek Terminal Reality köldökszöszvakaró munkatársai, egyszerűen ugyanabban a házban, autószerelőműhelyben vagy éppen pihenőnél kell cuccokat keresgélni minden egyes alkalommal. Igen, pontosan ugyanazt a pályát teszik bele újra és újra. Ekkor jössz rá arra, hogy a valódi zombi te vagy. Legalábbis annak néz az ipar.



Késelés és nyílpuska

Ha már nincs történet, dramaturg, és a vizuális kivitelezés is pocsék, akkor legalább a játékmenet lehetne valamennyire szórakoztató, de ezt a ziccert is sikerült kihagyni. Igaz, a The Walking Dead: Survival Instinct nem egy agyatlan FPS, de mégis teljesen agyatlan játék. Mivel sok a járkáló, ezért valóban nem érdemes shotgunnal berongyolni a pálya közepére, és jódlizva loccsantani az egybegyűltek agyát, mert hamar a földre kerülünk a tömeg szorításában. A kézifegyverek hatásosabbak, lopakodni lehet, egyenként levadászni a csoszogókat ajánlott, hátulról zombit fejbe szúrni ér. Ez rendben is lenne, de az MI olyan szinten idegesítően ostoba, hogy elveszi a valódi izgalmát az egésznek. A zombi csak 5 lépés távolságról vesz észre, illetve csak akkor, ha futunk. Egyébként csak csoszog, kémlel, éhes. Pedig elvileg fújja felé a szél a redneck szagot rendesen, de semmi. Cserébe csak hátulról lehet egy szúrással kivégezni, szemből már 4-5 vágás kell hozzá. Ha csapatban támadnak, akkor ügyességi minijáték jön, úgy kell irányítani a kést, hogy bele tudjuk rakni zselés agyába, miközben próbáljuk megúszni a harapdálást. 



Gyakorlatilag mindegy, hogy lopakodunk vagy sétálunk, ugyanúgy vesznek észre, mindegy, hogy a sötétben három lépésről világítjuk meg zseblámpával a falat, még árnyjátékot is játszhatunk, ha háttal áll a hullává avanzsált kolléga, akkor meg sem rezdül. Ezer ilyen apróság van még, nem is ragozom, idővel monoton mészárlás és futás lesz a játékmenet, mert rájön az egyszeri túlélő, hogy az apróságokra nem figyelt senki. A vége felé azért már legalább van Daryl-féle nyílpuska, azzal hangulatos a mészárlás, de csak ideig-óráig. 



Szomorú vasárnap, vége a világnak

Akit érdekelnek még a részletek, annak kimerítően beszámolok majd mindenről a 2013/04-es GameStar magazinban a The Walking Dead: Survival Instinct teszt keretében, most annyit tennék hozzá: hatalmas csalódás volt. Nem csak azért, mert a Telltale Games már megmutatta, hogy a The Walking Dead képregény és sorozat nagysága előtt hogyan lehet tisztelegni. Egyszerűen 2013-ban ilyen minőségű játékot kiadni ciki. Főleg akkor, amikor ott van minden lehetőség arra, hogy valami maradandó születhessen. Mi pedig még nem vagyunk zombik, bármennyire is szeretnék ezt elhitetni velünk.

teszt the walking dead: survival instinct activision daryl dixon merle dixon pc xbox 360 playstation 3 fps

The Walking Dead: Survival Instinct

4

A méltán sikeres zombis túlélő-horror sorozat, a The Walking Dead már egyszer a Telltale gondozásában már...

+ Pro
  • A főcím hangulatos
  • Van benne nyílpuska
  • Norman Reedus és Michael Rooker hangja
- Kontra
  • Ostoba és céltalan játékmenet
  • Ismétlődő pályák
  • Botrányos grafika

Hasonló jóságok

Szólj hozzá!