Hirdetés

The Witcher 3 gépigény, ingyen DOS játékok és a CES 2015 - mi történt a héten?

|

A játékosok, a technikai újdonságok rajongói és a filmes, sorozatfüggő emberek is örülhettek a héten, csupa izgalom várta mindhárom halmaz unió és metszet elemeit, csak kapkodtuk a fejünket.

Hirdetés

Nehéz persze úgy tenni, hogy ez a hét csupa jó dologról szólt, hiszen Európát szörnyű tragédia rázta meg, és bár hangsúlyozottan elhatárolódunk a politikától és itt sem kívánom semmilyen formában tolerálni a téma boncolgatását, annyit azért szeretnék leírni, hogy együttérzünk az áldozatok családjaival, kollégáival. A többi megítélése nem a mi dolgunk, és nem is ezé a fórumé. Azért még mi sem vagyunk annyira rendben az év elején minket ért tragédia miatt, Gyu-ra tegnap egy élő Aréna során emlékeztünk, amit a linken felvételről is megnézhettek. Na de tovább is lépnék sokkal kellemesebb témákra, szerencsére azért ebből is akadt a héten bőven elég.

Például megint egy jó hír azoknak a játékosoknak, akik küzdenek a sztereotípiák ellen, megint egy kutatás bizonyította, hogy nem a videojátékok felelősek az erőszakért. Lehet lobogtatni az eredményeket, és csendben hozzátenni: az erőszakos emberek felelősek az erőszakért. Hangsúly lent. Stöki cikkét is most hoznám fel, aki szépen összeszedte, hogy milyen is az, amikor egy videojáték nem szórakoztat, hanem fontos üzenetet közvetít, elgondolkodtat. Persze csak azt, aki hagyja.

Ha nincs időtök végigolvasni a cikket, de érdekelnek a legnagyobb hírek, akkor most gyorsan ide is dobom a heti GameStar Hype adást, ahol daev foglalja össze csilingelő hangon, hogy mi is történt. Elvetemültebb olvasók nyugodtan görgessenek tovább, bőven lehet még falni a betűt.

Hol is kezdjük akkor? Dübörög a gazdaság, tarol a játékipar. Végre a magyar fogyasztási szokásokról is többet tudunk. Nagyon sok toplista futott be a héten, mint például az, amelyik megmutatta, hogy miből vettetek a legtöbbet 2014-ben. Az eredmény nem volt túl meglepő, de az már inkább, hogy mennyien vásároltátok meg a Counter Strike: Global Offensive-t a 2015-ös év első hetében. Egyébként, ha már 2015, akkor mi is megírtuk saját listáinkat. Akár FPS rajongók vagytok, akár PC fanatikusok, lesz mire készülnötök idén, ahogy Xbox játékos testvéreiteknek is. Mindeközben az Egyesült Királyság lakói inkább a Frozent zsebelték be DVD-n, mintsem hogy holmi erőszakossá tevő játékokra költsenek. A YouTube csatornákon egyébként még mindig nem Elza, hanem a hatalmas kockákból összerakott Minecraft Steve a nyerő. Mobilokon a Monument Valley tarolt, rengetegen warezolják az (egyébként 900 forintos) alkalmazást. Szomorú. Viszont ha már szóba került a Minecraft, akkor legalább annak örülhetünk, hogy lehet nevet változtatni, és létezik már olyan ráérős tehetség, aki működő szövegszerkesztőt épített a játékban. Zseni.

Még szerencse, hogy a MOBA címek többségéért egy fillért sem kell fizetni, mi lenne abból? Viszont még haszna is lehet serénykedésünknek. Ha jól viselkedtetek idén, akkor a Riot meg is ajándékoz titeket egy League of Legends bajnok kinézettel. A Riot egyébként is sokat mozgolódik, hiszen egyrészt már készülnek a 2015-ös szezon bedurrantására, másrészt épp saját hálózatot terveznek a LoL-nak. A másik oldalon a Dota 2 fejlesztői már bejelentették, hogy mikor lesz a következő The International. Azon már lehet, hogy Gabe árulja majd a tárgyakat. A Smite fejlesztői is megrendezték saját világbajnokságukat most a hétvégén, miközben az Xbox One verzió fejlesztését is intézik. Szóval mindenki rugalmas, csodálatos az egész!

A héten az is kiderült, hogy a Ubisoft keresi a Far Cry sorozat jövőjét, hogy a Starcraft II-ből is lehet Warcraft III-at készíteni, és hogy mindenki kedvenc Commander Shepardje eredetileg nő volt. Persze már az első terv is az volt, hogy választható lesz a karakter neme, de azért mégiscsak. Ha már szóba került a szebbik nem: egy hölgy kezét a héten egy speedrun stream kellős közepén kérte meg párja, több tízezer néző szeme láttára. Hasonló mennyiségű néző látta az egyik legjobb DayZ rajongói filmet, amit még a játék atyja, Dean Hall is nagyon szeret. 

A PC-s játékosok által imádott túlélős program még mindig nem lépett ki az Early Access állapotból, és 2016-ig nem valószínű, hogy megjelenik, de legalább vigasztalódhatunk majd a The Witcher 3: Wild Hunt kalandjaival, már akinek van elég izmos gépe hozzá (igen befuttott a gépigény, nem lesz egyszerű eset, de azért megugorható). A többieknek ott van 2400 MS DOS-os klasszikus a böngészőben, ami legalább ingyenesen játszható, és ha éppen nincs nagy tömeg, akkor még működni is tud. De hát béta még a lelkem, érdemes türelmesnek lenni. A jó gyerekek ugyanis jutalmat kapnak...

Volt még itt nekünk Life is Strange gépigény, egy igen érdekes Fallout: New Vegas mod, amivel rombolható a környezet, bemutatásra került a Sons of Anarchy: The Prospect című mobiljáték, ami ennek ellenére FPS. Horror rajongóknak a Friday the 13th: The Video Game bejelentés lehetett kellemes érzés (nekem legalábbis az volt), ahol a túlélők kontra Jason futamot nyomhatjuk majd egy aszimmetrikus multi keretében. Jöhet a The Elder Scrolls Online megjelenés konzolokra is, gyönyörködhetünk (vagy utálkozhatunk, de azt inkább ne) a Mortal Kombat X egyedi kontrollerén, méretes hordával sokkol a Total War: Attila, de van itt mellé zombi Hitler is akár, ha nem lenne elég a sokk. A Hellblade meg jön PC-re is, örvendezzünk vala, aztán meg biggyedjen le a szánk amiatt, hogy a Cyberpunk 2077 meg várólistán hever, vannak még fontosabb dolgok is előtte. Ha RG-t kérdezitek, neki mindegy, csak a Mafia 3 kapcsán legyen már végre valami új infó. Persze a Need for Speed: No Limits is jöhetne PC-re, talán attól sem sírná el magát.

 

Mindeközben a Másvilág rovatunk táján is rengeteg érdekes dolog történt. Kezdődött azzal, hogy befutott az Ant-Man teaser trailere, és nem sokkal később a teljes (magyar címén) Hangya kedvcsináló is megérkezett. A Marvel legfrissebb projektjétől legalább akkora sikert remél a kiadó, mint a Galaxis Őrzőitől, amiről egyébként néhány gyönyörű képet is láthattunk a héten. A mozi termekben addig is vetítik majd A bolygó neve: Halált, a két legfrissebb sikerfilm mellett. A Trónok Harcát eközben már IMAX-ben játsszák, aminek folytatásáról egyébként az egyik szereplő hajviselete is árulkodott pletykarovatunkban. Az ötödik évad nem késik már soká, már megvan a kezdés dátuma, akárcsak a The Walking Dead új trailere is, ami alapján elég kemény folytatásra számíthatunk. Persze nem ilyenre...

A filmnézés jövőjéről az idei CES mesélt, ahol bemutatták a VR házimozi rendszert. A Glyph kompatibilis lesz telefonnal, számítógépekkel és konzolokkal is, használhatjuk majd zenehallgatástól VR játszásig bármire. A PC, mobil és tablet piacon is jönnek az újdonságok, például a CES-en bemutatott Tegra X1, amiről nekünk az jut eszünkbe, hogy lassan kellene fejleszteni a többéves konfigjainkon. Persze az is lehet, hogy a gépfrissítésre félretett pénzünket egy lábkontrollerre költjük. Az idei CES-ről összefoglalót is írtunk, így ha nem akartok lemaradni a jövő kütyüiről, akkor ajánlom figyelmetekbe.

Ha valami újra vágynátok, leteszteltük a IL-2 Sturmovik: Battle of Stalingrad és Elite: Dangerous címeket is. Emellett elmondtuk, hogy mi játékfronton mit várunk az idei évtől, szerintünk mik lesznek 2015 legjobb FPS játékai, hogy milyen PC-s címeket érdemes várni, és hogy mit remélhetünk idén az Xbox istállóból. Jövő héten még sok előtekintő cikkünk lesz, úgyhogy maradjatok a GSO közelében, segítünk az ábrándozásban. Na, jöhet az ivós játék így vasárnap estére? Érdemes is lesz leöblíteni az olvasottakat, így a 2015/01- es GameStar teljes játék bemutatásával köszönök el a hétre, és üzenem sokadszorra: "Vegyetek GameStart!"

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)