Hirdetés

The Witcher 3: Wild Hunt - mégsem jön az Enhanced Edition

|

Bár két webáruház tudni vélte, mikor jelenik meg a Withcer 3: Wild Hunt bővített kiadása, a fejlesztők gyorsan cáfolták, hogy februárban boltokba kerülne az Enhanced Edition.

Hirdetés

Tegnap röppent fel a hír két webáruháznak köszönhetően, hogy a Witcher 3: Wild Hunt megjelenése után egy éven belül érkezne az első két rész esetében is kiadott Enhanced Edition. Nem lehetünk benne biztosak, hogy a későbbiekben sem készül ilyen kiadás, de az kiderült, hogy február 5-én még nem vehetjük meg.

A felturbózott változat híre természetesen eljutott a játék hivatalos fórumaira is, ahol a CD Projekt RED egyik munkatársa válaszolt a felvetésre. "Mi nem tudunk a Witcher 3: Wild Hunt esetében semmilyen Enhanced Editionről, itt valamilyen hiba történt, aminek utánajárunk." - áll a hivatalos válaszban. Ez alapján kíváncsiak lennénk, honnan szerezték a gyanúsan megegyező információkat a francia és a belga áruház üzemeltetői. Mivel a második, Blood and Wine című kiegészítőt elhalasztották a fejlesztők (2016 második negyedévére), valószínűleg egyelőre azon dolgoznak, mielőtt az Enhanced Edition munkálataihoz látnak, ha egyáltalán lesz ilyen valaha. A digitális terjesztésnek és a szinte folyamatosan netre kötött konzoloknak hála ugyanis különböző frissítésekben is kiadhatják a korábban egy csomagként érkező újításokat, amikből még a második kiegészítő után is tervez néhányat a csapat.

Ti milyen további fejlesztéseket látnátok szívesen a Witcher 3-ban?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)