Hirdetés

The Witcher 3: Wild Hunt - nem lesz ugyanolyan a két konzolon

|

Végre kiderült, hogy fut a The Witcher 3: Wild Hunt konzolos változata. Vajon a CD Projet RED ki tudott hozni ugyanannyit az Xbox One-ból, mint a PlayStation 4-ből?

Hirdetés

A tegnapi livestreamnek köszönhetően mi is megcsodálhattuk azt a közel negyed órányi játékmenetet, amit a fejlesztők az elmúlt hetekben szerte a világban mutogattak zárt ajtók mögött. A streamben a The Witcher 3: Wild Hunt PC-s változatát láthattuk, de többen már a konzolos változatot is kipróbálhatták.

Testvérlapunk, a német GameStar munkatársai a saját szemükkel is megbizonyosodhattak róla, mit is tudott a csapat kihozni a jelenlegi konzolgenerációból. „A konzolháborúban egyértelműen a PS4 jár előrébb. A textúrák ugyan egy kicsit elmosódottabbak, mint a PC-s változat High beállítások mellett, de TV-n ez alig észrevehető. A PS4-es változat 1080p-ben, de csupán 30 fpssel fut, ez azonban egyáltalán nem zavaró"

 

Xbox One-on szintén 30 képkockát kapunk másodpercenként, de itt csak 900p-ben, így az láthatóan gyengébb a PS4-es változatnál. A CD Projekt RED-nél azt mondták, a megjelenésig megpróbálják az Xbox One-ból is kisajtolni a 1080p-t, de nem ígérnek semmit. Addig még néhány hónap hátravan, ezalatt az idő alatt pedig még rengeteget változhat a specifikáció. Reméljük a legjobbakat.

Ha többet szeretnétek tudni a játékról, olvassátok el átfogó, részletes és friss The Witcher 3 előzetesünket.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)