Thermaltake Chaser MK-I - mindenben büntet

(x) 2011. december 21. 15:46

Minden igényt kielégít a Thermaltake brutális háza.

A Thermaltake neve nagyon jól cseng a gamerek közösségében, ugyanis hosszú évek óta szállítanak nekünk kiemelkedő termékeket. Az elsősorban házairól híres vállalat egyik csúcsmodellje, a Chaser MK-I került fel a boncasztalra.

 

 

Ami rögtön szembetűnik, még minden egyéb specifikáció megtekintése előtt, az a képeken is látható fények, melyeket sikerült úgy elhelyezni, hogy azok ne legyenek zavarók, de mégis nagyon kellemes hatást keltsenek. A robosztus megjelenés leginkább a rácsos kivitelezésnek köszönhető, mely a megjelenés mellett a hűtési hatásfokra is rátesz egy lapáttal, mivel egy sokkal több levegőt tudnak beszippantani a belső ventilátorok.

 

Az oldallap félig plexi, félig pedig fémrács, ahova szintén tudunk extra légkavarókat felaggatni. Aki inkább komolyabb hűtést szeretne, az nyugodtan beruházhat egy folyadékos megoldásra is, mely teljes mértékben támogatott a Chaser által.

A ház tetején egy 3,5"-es SATA dokkoló is helyett kapott, így gyorsan tudunk adatot cserélni egy esetleges LAN-partyn. A slot mellett USB 3.0, valamint eSATA portoknak is szorult némi hely, ahogy az egy ilyen kategóriájú háznál elvárható. A ház méretéből fakadóan szinte bármekkora videokártyát, sőt, videokártyákat helyezhetünk a gépbe, mivel a beltér kellően nagy, és a hűtés is ehhez igazodva operál.

 

 

A gépház oldalán található akasztóra a fejhallgatónkat tudjuk felhelyezni, így annak végre lesz egy dedikált helye, nem pedig az asztalon lévő pizzásdoboz és energiaital halomban kell utána kutatnunk.

A gép összeszerelése könnyű, mivel a legtöbb művelet nem igényel szerszámot, vagyis egyszerűen ki és be rakosgathatjuk az 5,25", 3,5", valamint 2,5"-es slotban lévő hardvereinket.

A Thermaltake Chaser MK-I az egyik legjobb ma elérhető gamer ház, amibe akármilyen brutális konfigurációt be tudunk pakolni.

 

Speicifkációk:

- 12,6 kg

- 567.9 x 237.0 x 581.6 mm

- 4 x 5.25’’, 1 x 3.5’’ kint, 6 x 3.5’’ vagy 6 x 2.5’’ bent

- 3,5"/2,5" dokkoló

- ATX méret

- 2x USB2, 2x USB3, 1x eSATA, audió csatlakozók az előlapon

- Max. VGA hossz: 33 cm

 

Címkék: thermaltake, ház, chassis, case, pc ház, hardver


Thermaltake Chaser MK-I - mindenben büntet - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
zoe444 (2011. december 22. 20:33)
Jack Bauer (10/10)
...válasz XCube 17. kommentre:
 
Igen, pont erre céloztam, hogy léteznek könnyű, mégis erős fémötvözetek. Azért egy ilyen komoly(?) házat már csinálhatnának abból is.
Nekem van egy alumíniumötvözetből készült házam, és annak nemhogy fele ekkora, még hatod ekkora tömege sincs (igaz, ennél kisebb is). Gyakorlatilag, ha nincs benne semmi, olyan, mintha nem fognál semmit, ha a kezedbe veszed. Az is Thermaltake.
18
XCube (2011. december 22. 20:26)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz zoe444 10. kommentre:
 
Azért, mert nem papírvékony fémből van, hanem rendes vastagságú acélból. Az én Utgard -om is közel ilyen súlyú és hihetetlenül masszív. Ez azért jó, mert kevésbé rezonál be a ház az alkatrészektől és az oldallapok sem hajladoznak össze vissza. Az a legnagyobb bajom egyébként ezzel a házzal, hogy ilyen árban már kapni alumíniumból készült darabokat is, amik ugyanilyen masszívak, de feleekkora súlyt képviselnek.
17
_RiCE_ (2011. december 22. 14:13)
Jack Bauer (10/10)
Nekem is thermaltake házam van. Szerintem nagyon jó házakat gyártanak, tényleg van bennük anyag, és ötletes / kényelmes megoldásokkal van tele. Viszont konkrétan ez a ház annyira nem tetszik nekem. Eleve az ajtós megoldásokat favorizálom. Az enyém egy ilyen Thermaltake Soprano úgy 5 éve vettem (vagy több), bár az ára kicsit borsos volt akkor is (17k). Viszont az ajtós megoldásokat jobban szeretem, mert szerintem jobban mutat a lakásban. Igazából a DVD olvasómat évente jó ha 1x-2x használom. Bekapcsoláshoz pedig billentyűkombikatonaót használok, így gyakorlatilag ki se nyitom.
16
beni54 (2011. december 22. 11:32)
Adama admirális (8/10)
Amibe ez kerül, inkább veszek egy procit vagy egy videó kártyát. Ha ingyen volna, akkor elfogadnám, de túl sok értelme nem lenne, mert nekem ez asztalba van a gép, így csak az eleje látszik.
15
birkazoli (2011. december 22. 07:13)
Jack Bauer (10/10)
...válasz zoe444 10. kommentre:
 
Lehet mert olyan anyagokból készült ami például tűzálló, mert hát kitudja:D
14
Zombee15 (2011. december 21. 22:15)
Jack Bauer (10/10)
Igazi porgyűjtő rusnyaság.Ha gépház akkor az legyen letusztult.
13
Munyos (2011. december 21. 20:39)
Dr. Gregory House (9/10)
Nekem nem tetszik. Ez a karácsonyfa effekctus azt hittem már kihaló félben van.
12
BIXI (2011. december 21. 19:09)
Dr. Gregory House (9/10)
Szerintem mind a kettőnknek igaza van XD
11
zoe444 (2011. december 21. 18:51)
Jack Bauer (10/10)
És miért ilyen dögnehéz? Pléhből van ólombéléssel, nehogy megzavarják a gépet a különböző sugárzások?
10
XCube (2011. december 21. 17:16)
Dr. Gregory House (9/10)
Ár/érték arányban nem valami jó, ilyen árban méretesebb vagy jobb minőségű házakat is kapni. A reklám hírhez csak annyit mondanék, hogy persze reklámban sok minden megengedett, de a megnyújtott képek kicsit megtévesztők, sokkal nagyobbnak látszik a ház, mint amekkora valójában.
9
Rics92 (2011. december 21. 16:43)
Jack Bauer (10/10)
...válasz BIXI 7. kommentre:
 
Szerintem ugyan olyan mint a többi
8
BIXI (2011. december 21. 16:38)
Dr. Gregory House (9/10)
Szerintem ronda
7
brobi76 (2011. december 21. 16:32)
Sheldon Cooper (5/10)
Ilyen házban én is szivesen laknék!
6
Hunor27 (2011. december 21. 16:26)
Sheldon Cooper (5/10)
Maradok a haf 932 házamnál,de nem néz ki rosszul :D
5
Mr.Rowland (2011. december 21. 16:18)
Adama admirális (8/10)
...válasz mikerowave 2. kommentre:
 
37-48 ezer magyar királyi forint
Tényleg szép kis házikó.
4
Rics92 (2011. december 21. 16:17)
Jack Bauer (10/10)
3
mikerowave (2011. december 21. 15:55)
Adama admirális (8/10)
Nem semmi.. 12.6 kg (üresen), van benne anyag, és nagyon jól is néz ki. Vajon mennyit kóstálhat?
2
gyufa0203 (2011. december 21. 15:54)
Jack Bauer (10/10)
Az szép :O
Nem semmi a házikó
1
Oldal: 1 |

A MEGÚJULT MACWORLD

Burnout Legends (PSP Essentials)

2.690 Ft

AKTUÁLIS!

Magyarországon világhírű háziszámítógépek - Primo

2012. május 26. 13:23

Sorozatunk negyedik részének alanya a Primo, amely gyakorlatilag teljesen magyar fejlesztés.

A Diablo III harcosai - Barbarian

Használt játékok blokkolása: ebéd előtti elmélkedés

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix