This is Vegas - A játékipar legnagyobb pénznyelője?

Kapcsolódó játékok: This is Vegas

Chavalier 2010. augusztus 25. 11:55

Bennfentesnek mondott hírek szerint törölték a játékot, s felszámolták a rajta dolgozó Surreal Software stúdiót.

Míg hivatalos megerősítés, vagy cáfolat nem születik a This is Vegas állítólagos törlése ügyében a Warner Bros. Interactive részéről, addig megkérek mindenkit, hogy kezelje pletykaként, amit a következő sorokban olvas.



Úgy tűnik, hogy a tavaly egyszer már veszélybe került sadbox akciójátékot hosszas mérlegelést követően kukába dobta a Warner, a fejlesztést végző Surreal Software csapatát pedig kettévágta, egyik felét a Snowblind Studios, másig felét a Monolith Productions megerősítésére használta. Legalábbis erről számolt be a computerandvideogames.com bennfentes forrásokra hivatkozva. Ha igazak a kollégák értesülései, akkor még júniusban került sor minderre, alig egy esztendővel azután, hogy a Warner 33 millió dollárért megvásárolta a Midwayt.


Nem törölhettek, még nincs meg a csaj száma!

Igazából nem is ez a megdöbbentő hír, hiszen valljuk be, a szóban forgó This is Vegas nem pályázhatott volna joggal a Sandbox játékok királya címre olyan konkurensek mellett, mint a GTAIV, az Assassin's Creed 2, vagy a Red Dead Redemption
Ami viszont tényleg mellbe vágott, a hihetetlen mennyiségű pénz, amit ebbe a projektbe öltek. A forrás szerint a tavaly nyári felvásárlásig megközelítőleg 43 millió dollárt emésztett fel a This is Vegas. Azóta havi negyedmilliót költött a stúdió, tehát az összköltség akár az 50 milliót is túlléphette.
A cvg névtelen forrása ész nélküli pénzszórásnak nevezte a projektet, s ellenpéldaként a Konami-féle SAW játékot hozta fel, ami kb. 3 millióból készült.

 

Címkék: this is vegas, surreal software, waner, törölt projekt, stúdióbezárás, üzlet, business, pletyka, PC, Playstation 3, Xbox 360, Akció


This is Vegas - A játékipar legnagyobb pénznyelője? - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | következő... |
Lilbor (2010. augusztus 27. 11:00)
Jack Bauer (10/10)
Drága mutatvány volt ez így, de, hát ők tudják, mit csinálnak a pénzükkel!
27
NightmareJoe (2010. augusztus 26. 12:12)
Dr. Gregory House (9/10)
Még egy drága projekt a kukában. Mi következik ez után?
26
Vendetta (2010. augusztus 26. 08:12)
Jack Bauer (10/10)
Hát ez van!
25
Benczuur (2010. augusztus 26. 07:20)
Inaktív)
Mindenesetre kár érte...
24
mmm96 (2010. augusztus 25. 23:57)
Inaktív)
Jó játék lehetett volna.
23
hassan09 (2010. augusztus 25. 21:59)
Inaktív)
...válasz The_Reaper_CooL 3. kommentre:
 
Csak a Falloutban nem lesz annyi neonfény. :D
22
hassan09 (2010. augusztus 25. 21:58)
Inaktív)
Végülis Vegasban is szórják az emberek a pénzt, akkor ők miért ne? Pláne, ha van mit.
De azért jó lett volna, ha megjelenik, jó kis játék lett volna lehet.
21
xboy1024 (2010. augusztus 25. 18:37)
Jack Bauer (10/10)
Ha ez tényleg igaz, akkor ez biza súlyos pénzkidobás volt!
20
metalox (2010. augusztus 25. 15:34)
Inaktív)
OFF
Valaki nem tud egy jó texas Hold Em játékot?????
19
Dante666 (2010. augusztus 25. 15:28)
Jack Bauer (10/10)
Nahát ez nem semmi: O
Én sajnálom:/
18
R0g3r (2010. augusztus 25. 13:53)
Jack Bauer (10/10)
Gondoltam,hogy vmi baj van a játék körül,még ha ez pletyka is.
Nem nagyon hallatott magáról az utóbbi időkben.
17
smoke04 (2010. augusztus 25. 13:51)
Adama admirális (8/10)
...válasz OG 7. kommentre:
 
Csak számold ki! Egy jó programozó nem az hazai minimálbért kapja és sok-sok jó programozó dolgozik egy-egy játékon éveken át! Már ez sem kis pénz! +Dizájnerek, marketingesek, kiállítások, (iszonyat drága) reklámok! És már nem is olyan meglepő az összeg!
16
Chavalier_GSO (2010. augusztus 25. 13:48)
Dr. Gregory House (9/10)
Ezek ugyebár még nem hivatalos infók, de ha igazak, akkor valóban nehezen érthető. Sose derült ki olyasmi a játékról, hogy méregdrágán dolgozó hollywoodi sztárokkal készülne a szinkron, a grafikus motort is csak licencelték, a Surreal pedig minden tiszteletem ellenére nem tartozott a világ élvonalába, így az esetlegesen magas bérköltségeket is kihúzhatjuk a listáról.
15
Wolvi (2010. augusztus 25. 13:47)
Jack Bauer (10/10)
50 millió?!
14
smoke04 (2010. augusztus 25. 13:47)
Adama admirális (8/10)
Ha tényleg ilyen sokat költöttek rá biztos nem dobják csak úgy a kukába az egészet!
13
Chavalier_GSO (2010. augusztus 25. 13:44)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz fridel22 8. kommentre:
 
Ezt a pletykát már cáfolta a Blizzard.
12
Matthew120 (2010. augusztus 25. 13:24)
Jack Bauer (10/10)
Pedig biztosan jó kis játék lett volna. :-/
11
Dobronski. (2010. augusztus 25. 13:23)
Inaktív)
...válasz fridel22 8. kommentre:
 
Érthetetlenül.
10
sematyi (2010. augusztus 25. 13:22)
Dr. Gregory House (9/10)
NA ezt nem gondoltam volna. Az átszámitva kb 10.000.000.000 ft.
9
fridel22 (2010. augusztus 25. 13:16)
Inaktív)
Szerintem a StarCraft 2 volt az eddigi legnagyobb 100 millió dollár.
8
Oldal: 1 | 2 | következő... |

This is Vegas

Fejlesztő: Surreal Software

Kiadó: Midway

Platform: PC, Playstation 3, Xbox 360 | Stílus: Akció

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Catapult for Hire - Gameplay trailer
A Catapult for hire egy független fejlesztők által készített, igen érdekensek tűnő indie katapultos program.

Videó lejátszása

Burnout Dominator (PSP Essentials)

2.690 Ft

THIS IS VEGAS HÍREK

AKTUÁLIS!

World of Warcraft - Minecraft alá modellezve

2012. február 10. 08:42

Eddig is elképesztő dolgokat alkottak játékosok a Minecraft enginjével. Ami most készül, azt nem lesz egyszerű felülmúlni.

Jó reggelt! 2012.02.10.

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. januári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés
King Arthur 2 előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix