Titkos Free2Play játékon dolgozik a BioWare

Chavalier 2011. december 29. 19:09

A közösségi és az F2P játékok területén is igyekszik bebetonozni magát az EA sztárstúdiója.

A BioWare ma már nem csupán abból az edmontoni stúdióból áll, ahonnan először a Mechwarrior-szerű Shattered Steel került ki, majd a világhírnevet biztosító Baldur's Gate. Játékosok milliói számára jelent egyet a minőséggel, akiknek eddig csak kevés alkalommal okozott csalódást.



A híres doktorok által alapított cég logója virít egyebek mellett az ingyenes mókát ígérő Warhammer Online: Wrath of Heroes című alkotáson is, ami nemrég lépett túl a béta negyedik fázisán. Ugyanakkor nem a rend és a káosz soha véget nem érő harca az egyetlen ilyen jellegű projekt a BioWare-nél. Mint azt Ray Muzyka és Greg Zeschuk egy interjúban elárulta. Eredetileg arról beszéltek, hogy ők maguk nem tartják elképzelhetőnek, hogy belátható időn belül teljesen felváltja a Free2Play üzleti modell a havidíjasat. Indokként azt hozták fel, hogy az ingyenes megoldás mögé nem lehet annyi erőforrást felsorakoztatni, és oly hatalmas mennyiségű tartalommal ellátni, mint amennyit például a Star Wars: The Old Republic-ba belezsúfoltak.



Az interjú egy pontján kitértek arra, hogy az ingyenes modell alkalmas arra, hogy újragondoljanak, más megvilágításból mutassanak be klasszikus címeket, éppen ezért rövidesen feltámasztanak egy sokak által kedvelt franchise-t a szóban forgó üzleti modellt használva. Ha a BioWare címeket vesszük sorra, akkor a Baldur's Gate és a Neverwinter Nights kiesik, mert a D&D jogokkal nem ők rendelkeznek. Maradna tehát a Shattered Steel, vagy a Jade Empire, viszont egyáltalán nem biztos, hogy saját franchise felmelegítéséről van szó, hiszen az EA számtalan, tetszhalott állapotban leledző sorozata közül is válogathatnak.

Címkék: bioware, free2play, ingyenes, új projekt, klasszikus, franchise, feltámasztás


Titkos Free2Play játékon dolgozik a BioWare - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
CrazyKiki (2011. december 30. 11:14)
Kirk kapitány (6/10)
Majd kiderül mi sül ki belőle.
15
kulkris (2011. december 30. 10:50)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz budz 6. kommentre:
 
Hasonlította a kutya, és azt mondta hogy olyan mint egy WoW battleground. Csak hogy tudjátok kb milyen lehet.
14
HunGredy (2011. december 30. 10:27)
Inaktív)
Csak nekem tűnik úgy, vagy a jelenlévők fele azt hiszi hogy a béta szakaszban lévő játék videója az, ami készül titkos F2P címként? :P Mert aki az utóbbiban él, az legyen szíves a hírt mégegyszer elolvasni.

Amúgy meg nekem eddig egyik kedvenc stúdióm, holott alig pár játékukhoz volt még szerencsém, de pl. tudom hogy a Generals 2-t is ők kapták meg, szóval akármit is terveznek, tuti nem fogják ráállítani a teljes gárdát.
13
BoldiCell (2011. december 30. 09:29)
Dr. Gregory House (9/10)
Hát ez így már nem titkos.
12
Urmomismypennymount (2011. december 30. 01:12)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Chris-d-_-b- 8. kommentre:
 
hát szeretem az rpg-ket de a pörgősebb címek jönnek be, illetve a co-opozhatóak.
11
Neld (2011. december 29. 22:25)
Jack Bauer (10/10)
Fú, le a kalappal előttük. Megy a gépezet rendesen! Év stúdiója, legalább!
10
Murder3 (2011. december 29. 21:48)
Jack Bauer (10/10)
alja kategória sztem egy letöltést nem ér meg.
9
Chris-d-_-b- (2011. december 29. 21:33)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Urmomismypennymount 7. kommentre:
 
Mert gondolom más stílusú játékok jönnek be neked, a Mass Effect-ekkel vagy a Dragon age-el azért már el lehetett játszogatni azoknak akik szeretik az ilyen játékokat.
8
Urmomismypennymount (2011. december 29. 21:08)
Dr. Gregory House (9/10)
egyetlen Bioware játékban sem leltem eddig örömöm
7
budz (2011. december 29. 20:50)
John Locke (7/10)
...válasz kulkris 1. kommentre:
 
hogy lehet a wowal összehasonlítani ha az p2p?
6
Szergej55 (2011. december 29. 20:27)
Adama admirális (8/10)
Egyébként egy olyan modern követelményeknek megfelelő MMO-nak örülnék, ami nem csinál az emberből fogyatékost (pl. a mostani lebutított WoW, meg amúgy is csak néhány képességet kell használni), hanem arra gondolok, hogy mondjuk vegyék ki az automatikus célzást. Izgalmasabb lenne.
5
Szergej55 (2011. december 29. 20:24)
Adama admirális (8/10)
Akkor nem is olyan titkos, nem is olyan jó? Kecsegtető remények!
4
Chris-d-_-b- (2011. december 29. 19:57)
Dr. Gregory House (9/10)
Hát eddig a játékmenet a videó alapján eléggé semmilyen, de majd meglátjuk.
3
Atee007 (2011. december 29. 19:27)
Jack Bauer (10/10)
Mivel a f2p játékok 99%-ka inkáb PayToPlay, ezért nem izgat. A Blizzard ingyenes mmo-ja talán majd érdekel.
2
kulkris (2011. december 29. 19:16)
Dr. Gregory House (9/10)
Volt szerencsém kipróbálni a bétát, és semmi olyat nem találtam benne amit meg lehetne említeni mint élvezhető elem. Igaz béta még de: Laggos, bugos, csúnya (olyan 2004-es grafika), unalmas, egyhangú, repetitív.

Olyan mint egy WoW battleground, csak kevesebb emberrel, kevesebb lehetőséggel, stb.

Már bocs, de szar.
1
Oldal: 1 |

A MEGÚJULT MACWORLD

X-Men 3: The Official Game

1.160 Ft

TOVÁBBI KAPCSOLÓDÓ HÍREK

AKTUÁLIS!

Magyarországon világhírű háziszámítógépek - Primo

2012. május 26. 13:23

Sorozatunk negyedik részének alanya a Primo, amely gyakorlatilag teljesen magyar fejlesztés.

A Diablo III harcosai - Barbarian

Használt játékok blokkolása: ebéd előtti elmélkedés

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix