A híres író nevével fémjelzett, olykor hidegháborús, máskor aktuálpolitikai feszültséggel telített, netán a jövőbe kitekintő játéksorozat feljebb lép az evolúció lépcsőfokán, ami egy roppant ígéretes RTS képében realizálódik.
A francia Ubisoft számára még ismeretlen vizekre evez, hiszen minden szempontból rendhagyó stratégiai játékkal kísérleteznek. Tom Clancy nevéhez viszonylag kevés, kifejezetten stratégiai játékot köthetünk. Ha csőre töltött fegyvert szorítanak a halántékomhoz, hirtelen akkor sem jut eszembe más, mint a Force 21.

Eredetiség a siker kulcsa
Az Ubisoft Shanghai nem csupán egy, a közeljövőben elképzelhető konfliktust formál stratégiai játékká, hanem eleve az eddig viszonylag felderítetlen next-gen konzolokat célozza meg vele. Teszi mindezt úgy, hogy a rugalmasságát végérvényesen bizonyító Unreal Engine 3-ra építkezik, s hogy még teljesebb legyen a csavar, megvalósítják minden stratéga álmát, melyben az általunk kiadott szóbeli parancsokkal vezérelhetjük alakulatainkat.
Igaz, hogy már nem egy neves, az otthoni, kényelmes karosszékben világhódító terveket szövögető generális szívét is megdobogtató produktumot ültettek át, s ültetnek a jövőben is konzolra, s ennek érdekében alaposan átalakították eme játékok vezérlését. Az EndWar azonban tovább lép, s újításai révén búcsút inthetünk a kontrollereknek, s ha a megoldás működőképesnek bizonyul, a pc elveszítheti egyeduralmát a játékpiac ezen szegmensében is. Más kérdés persze, hogy a hangvezérlés pc-s játékokba történő integrálása valószínűleg kedvező fogadtatásra lelne.
Háborúra hangolva
Ehhez azonban számos kihívást kell legyőzzenek. Egyrészt olyan hangfelismerő rendszert kell írjanak, amely nem csak különböző nyelveken ért, hanem az ilyen-olyan problémákból eredendő (akcentus, megfázás) torzítások ellenére sem bolondul meg. A fejlesztők elmondása szerint amennyiben azt parancsoljuk, hogy kék alfa támadja piros gammát, akkor bakáink nem rohannak hanyatt homlok az ellenséges tűzbe, hanem a fedezékeket kihasználva nyomulnak előre. A néhány szóval védekezésre, támadásra, elfoglalásra, megtartásra, s egyéb manőverekre fogható egységeken kívül szintén hangszálaink alkalmazásával kérhetünk légicsapást, vagy tüzérségi támogatást. Jelenleg 90 %-os hatékonysággal működik a rendszer.
Ugyanakkor a játékosok pracliját sem hagyják teljes mértékben használaton kívül, hiszen a megfelelő gomb lenyomásával tudunk adott frekvencián kommunikálni.
Az már most megállapítható, hogy a Tom Clancy's EndWar egyediségének köszönhetően 2008-as év egyik legnagyobb durranása lehet. S hogy egy jó hírrel is szolgáljak a végére, hivatalosan ugyan még nem jelentették be, de egy enyhén paranoiás nyúl megsúgta, nekünk, pc-seknek sem kell lemondanunk a harmadik világégést amerikai, európai és orosz szemszögből feldolgozó műről.
Pro:- Élvezetes játékmenet, hangvezérlés
Kontra:- Talán lehetett volna kicsit több átvezető CG a szingli kampányban
9.1